Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)
Szabó János Győző: Árpád-kori falu és temetője Sarud határában I.
sírok voltak. Tehát nem arról van szó, hogy néhány harcos sírját találtuk az útvonal közelében. Családostul berendezkedett X. századi szállást lehet csak itt feltételezni, amelyből az Árpád-kori falu kifejlődött. Országútjaink és az első falutelepülések viszonylatában legutóbb Maksay Ferenc nyilvánított véleményt. Szerinte őseink a X —XI. századokban inkább elkerülték a forgalmas utakat, mintsem mellé települtek. Legfeljebb katonai jellegű útbiztosításról beszélhetünk, amelyre „az útvonalak közelében talált számos X. századi harcos sírja" mutat. 207 — A vizsgált területünkön nyert kép alapján is szívesen magunkénak valljuk Maksay álláspontját. Valóban, a XIII. századból kimutatható, lokalizálható falvak nagy része távol esik a nagy országutaktól. S ott, ahol egy Árpád-kori falu és a későközépkori egymástól régészetileg is bizonyíthatóan távol feküdt — mint Tepély esetében —, az út mellé való későbbi költözés gondolatát nehéz visszautasítani. Más kérdés azonban a katonai útbiztosítás, amelyet nem szabad modern értelemben vett katonai állomásként felfogni. Hiszen láttuk Hon esetében, hogy útmenti honfoglaláskori temető családi településre, „téli szállásra" utal a maga tartozékaival együtt. Kíváncsian várjuk az útmenti katonai garnizonokat bizonyító régészeti közleményeket. Hogy ebben a kérdésben milyen nagy óvatosság szükséges, azt talán azzal is bemutathatjuk, hogy a Besenyőtelek-Szőrháton (Bőhalomtól északra) talált, útközeli tarsolylemezes sírt, ha tarsolylemeze elveszett volna (nem sokon múlt), vagy történetesen ez a sírban nem lett volna, íj csontlemezei és nyílcsúcsai alapján sok kutató minden további megfontolás nélkül „útmenti X. századi harcos" sírjának tekintette volna. Pedig az út is csak a legújabb korban forgalmas, a középkorban nem volt számottevő. Maksay könyvéből kicsendül, hogy a településtörténet szempontjából a tervszerűség kérdése is foglalkoztatja és a további kutatásoktól eredményeket vár. („Történeti források és helynévelemzés alapján a honfoglaláskori szállások helye ma még csak elenyésző számban rekonstruálható. Nem tudunk tehát válaszolni a szabályosság, tervszerűség külföldön már fölvetett problémájára. Angol próbamérések szerint egyenletes településre alkalmas tájon, pl. völgyben, a templomok egymástól való távolságának szabályos ismétlődése az első megtelepülés tervszerűségét sejteti.") 208 Azt hiszem, hogy a tervszerűség, szervezett telepítés és az egyenletesség kérdése egymással nem okvetlenül függ össze. Szervezetten, de nem egyenletesen telepítették le a katonai kíséret, a segédnépek falvait, és a magyar fejedelemség hatalmának fokozatos kiépítésekor a fejedelmi népek szállásait. De igenis vonatkoztatható az egyenletesség éppen a mi témánkkal kapcsolatosan ; az út mellé telepítésre gondolunk. A felvázolt kép láttán felvethető, hogy már a honfoglaló elődeink körében is élt valamilyen szabály, amely előírta, hogy fontos utak kb. 7 — 8 km-nél hosszabb távon lakatlan területen át nem vezethetnek. Tehát a főutak mentén, ha kellett telepítésekkel, 7 — 8 km-es távolságokban a közlekedés megfelelő színvonalú feltételeit biztosították. Jó okkal feltételezhető, hogy a fejedelmi, királyi futárszolgálat megszervezése is ezt megkövetelte. Az előbbiekhez a legjobb, legszemléletesebb példának a mongol birodalom útszervezetét tarthatjuk, persze tudatában annak, hogy a jelentős nagyságrendi különbségek sem engedik a szoros párhuzamosításokat. Marco Polo beszámolója szerint a 25 mérföldre levő nagy postai állomások között három mérföldenként majorságok voltak, ahová családostul lovászokat telepítettek. A lovászok és a lóállomány egy része futárszolgálatra állandóan készenlétben állott. 209 A velencei Marco Polo a mérföldeket alighanem velencei mérföldben 210 számolta, s erre a 47