Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)
Korompai János: Cédulák Gárdonyi Géza hagyatékában I.
Hát igaz-e : a gondolat formálás íróinak a művei az irodalom ? Mihelyt pedig for•málás valami: művészet. Tehát: íróművészet, festőművészet, faragóművészet, zenélő •művészet, színjátszó művészet. Mindenki művész, akinek alkotásában a forma az erő. Ezt a véleményemet az is igazolja, hogy az írókat sohse azok a szép kézirat lapok karakterizálják, amelyek mását az irodalomtörténeti könyvek közlik, hanem azok a lapok, amelyeken sok a törlés. — Az író művészetét nem annyira az karakterizáló amit megír, mintinkább az, amit töröl. Tehát: a formálás munkája." Az f. cédula: „Ars. poet. — Minden nagy művész, — (az írót is művésznek számítva) — tud valamit, amit más senki nem tudott őelőtte. — Dehát honnan tudja, ha nem tanulhatta senkitől ? — Honnan hozta, ha onnan indult, ahol nincsen senki ? A g. cédulán olvasható szöveg szinte versfogalmazvány, vagy prózai vers: „írói halhatatlanság: Lélekzek, Érzek, Dolgozok, Egek. — De egyszer majd nekem is kondul a harang. S azt mondják: — Volt. És száz év múlva mondják: Régi író, mint ahogy mondják: Régi krinolin — S rá ezer év: penész födi nevem, — csupán tanárok kapargálnak rajta: — Zenész volt-e ? vagy érsek Eger-várában ? S még néhány boglya kalendárium: a könyvem por, mint szívem és agyam: a vasajtót is mely kriptámon állt, megette rég a századok rozsdája, — nevem csupán megfejthetetlen írás. — Ma még élek. — 1902. — " (14. ábra) A h. jelű cédula töredék. A jobb felső sarkán levő áthúzott 2 szám arra mutat, hogy előzménye van, a lap befejezetlen szövege pedig arra, hogy folytatása. így is értékes nyilatkozat. Az előkerült szöveg: „Az írásaimban megnyilvánuló lélek" . . . Hálistennek túl vagyok már azon a koron, amelyben még külön rámába foglalgatjuk a magunk érdemeit. Nem érdemem, csupán szerencsém, hogy az irodalmi útvesztőkben idejekorán megismertem a magam útját: magyar vagyok, tehát magyaroknak, magyarul kell írnom: az irodalom pedig nem üzlet, hanem áldozat: nem parádé, hanem szolgálat, — a nemzet jelenének és jövendőjének szolgálata. Ahogy a tanítók és professzorok szolgálnak leikök nemes erőivel mind-mind a nemzet művelődésén a nemzet jövendőjén. Művesek, művek és művelkedések külön-külön való névvel vannak jegyezve egyegy ember-életre, egynehány nemzedék emlékezetére. De valójában a nemzet egységes lelkének munkálkodása minden munkálkodás, és műve minden mű,- mind a jelennek. . . Az i. cédula: „Irodalomtörténeti jelentőség' 1 '' — Az idő végtelenségében ezer évnek az irodalomtörténete csak annyi, mint a kéményből felszálló füstbodor. A j. cédula: „Az irodalomtörténet-író első kérdése minden írónál ez legyen: Mit hozott?" (Gárdonyi ezt a gondolatot ezzel a zárójelbe tett, félbehagyott és kihúzott mondattal folytatta : „Nem úgy mint a mi kritikusai. . . ".) A k. cédulán : „Irodalomtörténet: holt írók holt könyvei. Milyen kevés az élő könyv ! Legtöbb Sekszpiré. — A ma élő írók is holt könyveket szülnek. Hány nagy írónknak hirdetik a teljes kiadását. 8 ha nézem: melyik könyvük él? Dehát akkor ő minek élt ? — Az újságkiadóknak ? " Az 1. cédula: „Esztétika. A komikum elmélete. Könyvet is írtak már róla. Pedighát lehetetlen annak a vegytani képletet összeállítani. Mert p. a H 2 0 mindenkinek víz, aki a víz képletét tudományos megállapításban keresi. De a komikum nem mindenkinek komikum. Mindenkinek más és más a komikus. A gyermek nem azt neveti, amit az érett, a katona nem azt, amit a pap, stb. S a filozófus egyáltalán nem lát komikusnak semmit se. Az m. cédula : „Irodalom. Előszó. Éhesek vagyunk és olyan asztalhoz jutunk, amely dúsan meg van rakva. Az ételek illata már messziről megcsapott, s mi leülünk 394
