Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

tették mindkét lakószoba fűtését. Leírásaink nagyobbrészben ezt örökítették meg, mint az Alföld népi tüzelőberendezéseinek legfejlettebb formáját. Ez lehetett az a kémény és konyha típus, amit a megye és a földesúr egyaránt törekedett a módosabb jobbágyokkal elfogadtatni, főleg a katonatartás igényei, lehetőségei érdekében. Végül is a centrális elhelyezésű szabadkémény azokban a házakban is kiszorította a régit, ahol csak az egyik lakóhelyiséget kívánták kemencével ellátni?

8 Az eddigiekben réginek mondott szabadkémény legtisztább formáit a Mátrától délre eső területen találtuk meg. A típust célszerű féloldalas-nak nevezni, minthogy egyik jellemzője az aszimmetrikus elhelyezés, vagyis az a szándék, hogy alóla csak egy kemencét fűtsenek. Értelemszerűen a kétsejtú lakások tüzelőberendezése, de ott is alkalmazzák, ahol a hátsó lakóhelyiséget sohasem fűtik, még akkor sem, ha alszanak benne. Ez a mozzanat a típus keletkezését kapcsolatba hozza a palóc hideg női lakókamrás ház használattal, amit fentebb már a kürtő fejlődése során is felvetettünk. A féloldalas szabadkémény a többnyire pitvarnak nevezett előtér egyik sarkát, negyedét vagy harmadát foglalja el és tömör, erős válaszfal fedi az ajtó felől. E rövid térelosztó fal erősségére azért van szükség, mert egyik felével és nagyobb súlyával erre támaszkodik a kémény, minthogy nyílása ennek közelébe esik. A válaszfalon többnyire apró ablaknyílás van, s a konyhában dolgozó nő ennek segítségével a bejárati ajtóra lát. A kémény a két válaszfal mellett egy, az egész pitvar szélességében futó általgerendára és még egy, csak a konyha felett rögzített, rövidebb keresztgerendára támaszkodik. A gerendák fölött és a padlás járószintjénél magasabban beerősített füstölő rúd feszül. A kemence szája előtt „patka" húzódik, a „konyha-patka", s ezen „vasláb

"-on, szabadtűz felett szoktak főzni. A szabadtűzön való főzés ezen a területen nem mellékes, alkalmi eljárás volt századunk derekáig, hanem rendszeres, mindennapi tevékenység. A kemenceszáj egyik oldalára mindenütt rakott tűzhely, „masina" került, ezt azonban csak vasárnap használták. Mindez nyáron történt, télen a kemencében főztek bizonyos ételeket cserépfazékban (babot, káposztát, kocsonyát), amit szalmára állítottak és úgy toltak be lapáttal a kemencébe. Télen minden mást a szobában, a kemence mellé rakott masinán készítettek el azóta, hogy ez a szokás — századunk első negyede — bejött. Feltételezhetjük, hogy korábban minden főzés-sütés színhelye a kemencepatka volt. (44 — 45. ábra.) A XVIII. század végi rendeletek hatása uradalmanként, vagy majdnem fálvanként változóan mutatkozott meg, mindenesetre még 1972-ben is lehetett fából készített, tapasztott, vagy tetején szalmakötéllel körülcsavart kéményt látni (59 — 62. ábra). A szabadkéményeket 1880 után kezdik az alföldi részeken „csukottra átfordítani" (Pély), de később hatósági rendelet is tiltja építésüket. Sírokon 1903-ban építették az első boltozott szabadkéményt, ahol a boltozat közepén nyílást hagytak a kéményseprő számára. Ezekkel a módosításokkal együtt kiteszik a kemencét is a szobából és a konyhában rakják össze. A szoba külső fűtésű, eredetileg boglya formájú, majd csonkakúp és csonkagúla alakú kemencéje — a kürtőskemencéhez hasonlóan — számos áttételen keresztül veszti el funkcióját a házon belül, s végül az udvar valamelyik részére kerül, mint kenyérsütű kemence. 17 Az Egri Múzeum Évkönyve 257