Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

példája áll előttünk még a recens építészeti emlékekben is, példák, amelyek sora a primitívtől a korszerűig a változás, a fejlődés folyamatát mutatja be. A téma jelentőségének fokmérője az a beható érdeklődés, amit az utóbbi fél évszázad magyar néprajzi irodalmában tapasztalhatunk. A készülő néprajzi atlasz remélhetőleg választ ad majd néhány, ma még eldöntetlen kérdésre.

51 V/a. A tűzhely formájának, elhelyezésének tárgyalásakor már utaltunk arra, hogy alacsony fejlettségi szinten semmiféle, erre a célra készített szikrafogó, füstfogó nincs használatban. Ezt a funkciót az építmény mennyezete tölti be azzal, hogy a tűzhely — a nyílt tűz, vagy a kemencébe zárt tűz — füstjét a bejárat és az ablakok irányába tereli, és így a füst kitódul a szabadba. A füstös ház és a füstös konyha a magyar népi építészet tájakhoz köthető differenciáltságán belül elsősorban a Dunántúl déli és nyugati részeire jellemző, ezért észak-magyarországi megjelenése nóvumként hat akkor is, ha ennek már csak történeti előzményei tudottak, illetve csak halvány nyomai ismerhetők fel. Bél Mátyás 1735 körüli helyzetképet adó leírásában a Mátrai járás palóc házainak : „kéményeik nincsenek, hanem kemencéik, melyek fűtése közben a füst kiömölvén, az egész helyiséget betölti, — miközben, amíg a füst az ajtón és az ablakon kimegy, a ház lakói kétrét görnyedve járnak-kelnek. A nép a lakásnak ezt a kényelmetlenségét többre becsüli a kéményeknél".

52 Hozzá kell tennünk, hogy a tüzelésmód e formája Bél M. idejében sem lehetett -általános, mert más helyütt, általában a magyar falusi házakról szólva, a fenti 35. ábra Kémény nélküli ház, oromzatán füstlukkal. Párád, Sziget u. 10. v. ö. 38. ábra. 244