Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)

Bakó Ferenc: A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésben

a belső volt a „kötő sor", amely rövidebb végével nézett a ház belseje felé és a külső volt a „futó sor", ami a fal külső szélén hosszában feküdt, két-két vályog rövidebb végét takarva. A futó sor és a kötő sor rendje soronkint, vagyis az egymás felett fekvő rétegenkint cserélődött. Sarudon minden négy-öt sor vályog fölé (esetleg minden második sor fölé) nádat szoktak fektetni. A házépítők szerint a nád olyan szilárdan tartja a falkötéseket, mint a beton. Egerfarmoson 1962-ben a vályog mellé téglát is alkalmaztak, még pedig úgy, hogy a tégla már a fal szerkezetében túlsúlyra került. Minden sor vályog fölé két sor téglát, „veres téglát" raktak. A kötőanyag általában híg sár, „pép", vagy „píp" (Átány), amit akármilyen — de nem szikes — földből víz hozzáadásával készítenek. A ház különböző falainak, a főfalaknak, vagy „anyafalaknak" és a közfalaknak építése mellett, amint fentebb láttuk, a vályog szerepe a kémény és a vértelek kialakításában jelentős. Meg kell azonban említenünk még azt, hogy az alföldi falvakban a boglyakemencét is vályogból rakták. A kemence formája 1940-ig általában kerek volt és ehhez hosszú és a körcikk hajlatának megfelelően ívelő vályogokat készítettek, majd a kész kemencét dróthálóval húzták be és arra tapasztották. A kemence vályogot különleges „modlával" cigányok készítették épp úgy, mint magát a kemencét is. A vályogépítkezés elterjedése az északi és keleti országrészeken időben nem fedi azt, amit Heves megyében tapasztaltunk. A néprajzi és történelmi szakirodalom közlései nyomán még nem tűnik általánosnak a városok vályog építkezése a XVIII. sz. elején. Bár akkor Szegeden „a város épületei semmiben sem különböztek a falusi házaktól, jobbára aprók, égetetlen téglából építve...",

127 addig Debrecenben Ecsedi István szerint a vályog csak 1840 után terjedt el.

128 Ez az egyenlőtlen fejlődés a falvak esetében is lemérhető, már amennyire gyér adatainkból erre következtetni lehet. Jászfényszarun 1867-ben a falu 820 házából mindössze 56 volt vályogfalú,

129 Tápén pedig a vályogfal csak 1900 körül terjedt el, addig az árvízjárta területeknek legcélszerűbb tapasztott sövényházakat építették.

130 A Nagykunság területéről csak annyi információval rendelkezünk, hogy „igen kevés kivétellel a legtöbb épület vályugból van,"

131 de az elterjedés idejét nem ismerjük. A vályogfalazás technológiájára is kevés összehasonlító adattal rendelkezünk. Vargha László a Karcag-tilalmasi tanyák építkezésének bemutatásakor említi, hogy a vályogfal helyét épp úgy döngölték, amint azt fentebb, a Pély községből vett példában leírtuk.

132 A többi adat inkább a vályog másodrendű, tehát nem a főfalak anyagaként való alkalmazására utalnak. A Nógrád megyei Varsányban a belölfűtős kemencét és kürtőjét,

133 Tiszacsegén a sövényfalú ház közfalát — melyhez a kemencét is építették — vályogból rakták, nehogy a kemence melegétől a sövényfal tüzet fogjon.

134 Annak ellenére, hogy adataink a vályog elterjedésének és használatának szélesebb körét nem engedik megvonni, joggal feltételezhetjük, hogy ez az építésmód a XIX. és XX. század fordulójára az északi és keleti országrészekben általános volt. Ahol ennek a technológiának a térhódítása nem következett be, ott a geológiai adottságok, a földnemek erre alkalmatlansága vetett gátat a fejlődésnek és konzervált régi és túlhaladott földfalépítő eljárásokat, elsősorban a falverést. ///. A téglafal A természetes földfalú építkezésnek a korábbi évszázadokban kiegészítő anyaga, velejárója volt a tégla, legújabban pedig — egyes területeken — utódja, korszerű továbbfejlődése. Bár a két anyag, a vályog és a tégla anyaga merőben másnak tűnik, a tégla mégis a vályog kiégetett formája, anyaguk egymástól csak abban különbözik, hogy a tégláé finomabb, jobban kidolgozott és kiégetett föld, agyag. Az anyagban és előállításban jelentkező igényesség az áru, a tégla magasabb értékében fejeződik ki, ezért mindig csak bizonyos rétegek tudták megfizetni és alkalmazni. Nagyobb tartóssága mellett a téglát tűzálló tulajdonsága miatt viszont a kevésbé tehetős rétegek is használták vagy jól felfogott saját érdekükből, vagy a különböző hatósági intézkedések kényszere alatt. Ez a használat nem ter267