Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Bakó Ferenc: Kőházak és barlanglakások Észak-Hevesben

lyuk íőggyinek mázolását is. A többnyire tufakő padlót, amin néha még tufa kőpor tapasztás, tőtés is van, mindennap söpörni szokták és a vár alatti területről hozott sárga tőddel mázolják. Valószínű, hogy a múlt század közepén, amikor a meszet még nem hozták erre a faluzó meszesek a Bükk hegységből, ugyanezzel a sárga földdel mázolták a falakat is. Szegényebbek a meszeléshez nem meszelőt használtak, hanem cirokseprővel csapkodták be a falat. A seprés mellett mindennap elengedhetetlen a szellőztetés is, különben a kő nedvet enged és bűzös lesz a lakás levegője. Akik fennálló házból költöztek barlanglakásba, gyakori fejfájásról panaszkodtak, - valószínűleg emiatt. A kőlyukak karbantartásához is, de még inkább a bennük tartózkodás feltételeihez szorosan tartozik a fűtés. Bár a barlanglakás télen kevés tüzelőanyaggal kifűthető, nyáron annyira hűvös, hogy - az időjárástól és a lakás fekvésétől függően gyengébb tüzeléssel gyakran temperálni kell. Egyes lyukakat, mint a Fenyves u. 10. számút is, télen-nyáron állandóan fűteni kell, különben nedves a levegője, amint mondják, olyan visszavágó szag van benne. Ennyiben praktikus volt a régi, kétféle típusú kemence, mert a mindennapi főzés is hozzájuk kapcsolódott: a kemence szája előtti padkán vaslábon, kerekíazékban főztek, majd betolták a parazsat a kemencébe és ilyen módon némileg fűtöttek is. Ha leégett a tűz, a kemence száját tévővel támasztották be. Télen a belőlfűtős kemence kürtőjét egy körülbelül egy méteres rúdra erősített rongycsomóval, a kürtőgyugóval vagy anyával dugták be úgy, hogy a rúd vége a tüzelőpadkára támaszkodott. Egyébként a kürtődugót fejével felfelé a sarokba állítva szokták a szobában tartani és a kemencetűz félhomályában emberi alakhoz volt hasonló. Adatközlőink szerint innen kapta az anyó nevet. A kemencét egyébként nem építették egészen közel a falhoz, kihagytak egy alvópadkának alkalmas helyet, s ebben a sugyban a gyerekek aludtak. A siroki kőlyukak minden sora a település vízben szegény részein húzódik. A Kútpartja lakásai előtt elfolyik ugyan a kút túlfolyásának vize, de a sekély víz olyan hosszú szakaszon fut házak, teelkek között, hogy ivásra, mosásra használhatatlan. A barlanglakások udvara általában vagy olyan szűk, vagy olyan köves, sziklás, hogy kútásásra gondolni se lehetett. Maradtak tehát a közkutak. A Kútpartjáról a Hárskútra és a Szálláskútra, a Juhász-kőlyuksorról a Sinyikútra, az Alvégi kőlyuksorról a Köpénkútra jártak vízért. A lyukaktól minden kút jelentékeny távolságra van, kedvezőtlen helyzetben 200-300 métert is meg kellett tenni a vízért. Ezek a gémeskutak szolgáltatták tehát a kőlyukasok teljes vízszükségletét: innen hordták az ivóvizet, vagy a mosásra, főzésre, mosogatásra szánt vizet, amit aztán a vízlócán, vagy az asztal alatt, a keresztlécekre fektetett deszkán tartottak. Csekély haszon volt a szerencsétlenségben, ha a barlanglakás repedésein tavasszal hóolvadás után, vagy nyáron eső után lefolyt a szép szőke víz, amit edényekben felfogtak és meg is ittak. A ruhafélék mosásához annyi víz kellett, hogy inkább kivitték a ruhát a kúthoz. Előbb természetesen lúgzották a ruhát, s a kútnál mosószéken már csak súlyokkal, sukkal kiverték, kisúkolták.^ A barlanglakók társadalmi élete, családi vagy közösségi eseményei nem sokban különböztek a falu többi rétegének életétől. Az egyén és a család életének nagy eseményei, ünnepei - születés, házasság, halál -, vagy a szórakoztató társas összejövetelek - mint a fonó, fosztó stb. - a hagyomány és a társadalmi kontroll előírta szabályokhoz igazodva zajlottak le. Mindössze egy tényező befolyásolta ezeknek a szokásoknak a gyakorlását és ez a lyuk kis mérete, egysejtűsége volt. Ezen úgy igyekeztek segíteni, hogy az események színhelyét kiterjesztették a kőlyukon kívüli területekre is. A lakodalom, keresztelő idejére esetleg igénybe vették a szomszédok lakását is, a fiatalság pedig úgy rendezte meg a fonót a kőlyukban, hogy a bútorok nagy részét kirakták, ülő alkalmatosságot pedig hoztak magukkal a résztvevők. 352