Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)
Katona Imre: Az apátfalvi kőedénygyár első évtizedei
nak átadásáról. Tehát - figyelembevéve amit a H betűről mondottunk - az apátfalvi anyagban is találnunk kell H betűvel, vagy anélkül készült olyan kőedénytálat, mely az említett egyik vagy másik típushoz sorolható. Valóban, az apátfalvi gyár egykori készítményei között is megtalálható az a plasztikus szőlővel díszített kőedénytál 33 , melyek pontos megfelelője Miskolcon ugyanúgy megvan, mint Telkibányán. Azonban míg a miskolci tálat átlátszó, fehér mázzal borították be, Apátfalván a szőlőt és a levelét zöld, máz feletti színnel kontúrozták. E miatt nem annyira a miskolcihoz, mint inkább a telkibányai készítményekhez hasonlítható, ahol szintén kontúros példányok maradtak fenn. Plasztikus kőedényeket nemcsak Miskolcon és Telkibányán készítettek, hanem más európai és más magyar kőedénygyárakban is. A legtöbb plasztikus edényminta német és cseh gyárakból került Magyarországra, elvándorolt munkások közvetítésével. Ezenkívül gyakori volt az egyes edények utánzása is. Miután a minták maguk is átvételek voltak - legalábbis az esetek többségében - nem merült fel - legalábbis nem tudunk róla - a szerzői, vagy készítői jog kérdése. Hüttner Morvaországban tanult, s így valószínűleg onnan hozta magával a mintát Telkibányára, ahol 1835 és 1838 között dolgozott. Abból azonban, hogy még az egyik, 1853-ban készült kőedénytálon is megtalálható a benyomott nagy H betű, megkockáztathatnánk azt a feltevést is, hogy a szóban forgó tálat Hüttner készítette, ezért vezeték nevének kezdőbetűjét halála után is feltüntetik. Miután azonban e minták egyike már Meissenben is feltűnik, e feltevés elesik. Ez teszi érthetővé, hogy noha Hüttnernek „félbe szakasztott szolgalatjának folytatása végett a maga utján vissza hozatni rendeltetik" ügyében még csak keresőlevéllel sem fordul az igazgatósági ülés Borsod megyéhez, vagy Miskolc városához. Hüttner - mint említettük - ugyan haláláig Apátfalván marad és ott különböző tisztségeket tölt be, mint bérlő azonban csak néhány évig szerepel. Bár távozásának körülményeit Vahot megörökítette, a változást jelentő évre nem derít fényt. Ezért az időhatár megvonásánál következtetésre vagyunk utalva. Említettük, hogy csak többszöri tárgyalások után sikerült a Szemináriumnak Aue-val megállapodnia a gyár bérletére. Aue még 1847 augusztus végén sincs Apátfalván, a gyárat viszont már 1846ban a Szeminárium kezeli. Hüttner valamikor 1845 végéig, 1846 elejéig árendása a gyárnak. Ekkor azonban rajta is beteljesedik a magyarországi kőedénygyárosok és bérlők tragikus sorsa, a bukás. Már Vahot megjegyzi, hogy „bíróságilag" utasítják ki a bérleményből. A Borsod megyei Törtvényszéken folyó csődper elhúzódása miatt a fizetésképtelen Hüttner nem tudja a gyárat működtetni, mivel azonban bízik a per kedvező fordulatában, továbbra is bennmarad a gyárban. A Szeminárium viszont működtetni akarja a gyárat, ezért tárgyalásokat kezd, hogy a „es. Kir. bécsi iparmükiállításnál két ízben arany érdempénzzel koszorúzott Traini edénygyár bérnökének Aue s pesti nagykereskedő Vankó társuraknak lehetőleg több kedvezményekkel által engedni. . ." mint amiben Hüttner és a gyár már korábbi bérlői részesültek. Érdekes, hogy az Életképek 1847-es híradása 33 szerint „tőszomszédságában áll a templomnak az újonnan rendbe szedett derék perczellángyár, mellyből minden magyar asztalán helyt foglalható művek kerülnek ki". E helyreállítás, melyről az Életképek-ben szó van, még a Hüttner belépése előtti időre vonatkozhat, mert az Életképek idézett számának megjelenésekor, 1847 elején még nem készült javaslat a többször megbukott papírgyár beszüntetéséről és leendő átalakításáról. Ezért Aue megjelenését 1847 végére kell tennünk. Az eredetileg fenn a dombon álló gyárat azért kellett leköltöztetni a falu szélére, mert a csődper miatt a 269
