Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Merényi Ferenc: Műemlékvédelem és múzeumügy

MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS MÜZEUMÜGY (Előadás Egerben, 1970. október 6-án a Heves megyei Múzeumi Hónap megnyitása alkalmából) A nagy XIX. századi filozófiai rendszerek között Hegelé jelentette a fejlődéstani újat, amely kiinduló gyökerévé válhatott a korunkat meghatározó filozófiai alapvetésnek is. Történeti szemléletmódja új volt a filozófiai rendszerek történetében, és ugyanakkor kora igényeinek megértését és kifejezését is jelentette. A „történetiség" mint korszükséglet, mint alapvető szemléleti tényező határozottan felismerhető a XVIIIXIX. század fordulójának szellemi megmozdulásaiban. Egy rövid megnyitó előadás keretében aligha van lehetőség annak a szoros összefonódásnak az elemzésére, amely a romantika és a historizmus között fennáll. Azonban éppen témám megalapozása érdekében meg kell állapítanunk, hogy e két fogalom irodalomban és képzőművészetben, művészi alkotó szemléletben és tudományos gondolkodásban, művészi kifejezési eszközökben és az alkotással szemben fogyasztóként jelentkező közönségigényben egyaránt megnyilvánul, mégpedig elválaszthatatlan egységben. Salvator Rosa, Ruisdael, Claude Lorrain romantikus tájképein, talán éppen a romantikus igény kielégítéseként, többnyire megtaláljuk a romokat. A kor irodalmában is szerves szerepet játszanak a romok, illetve letűnt korok hatalmas épületei. Talán csak a Párizsi Notre-Dame-га utalnék, Victor Hugo hatalmas irodalmi alkotására, amelyben szinte önálló szereplővé bontakozik ki Párizs középkori székesegyháza. A romantika fantáziamozgató, színes elképzelései segítették, de a történelemtudomány művelői alapozták meg ezt a szemléletmódot, amelyből a műemlékvédelem és muzeológia kinőtt, amely a múlt minden emlékének gyűjtésére, konzerválására, bemutatására, történelmi dokumentumként való felhasználására ösztönözte az újonnan formálódó tudományág, a régészet művelőit. S éppen ez a tudományág volt az a közös bölcső, amelyből a szűkebb értelmű régészet, a művészettörténet, építészettörténet, műemlékelmélet kinevelődött. Születésében, indulásában műemlékvédelem és muzeológia édestestvérek. Mint e tudományszakok hazai művelői közös őseinkként tiszteljük Henszlmann Imrét, Rómer Flórist és azt az Ipolyi Arnoldot, aki az Orvosok és Természetvizsgálók 1868-as egri vándorgyűlésén a magyar műemlékvédelem egyik elméleti megalapozójaként fogalmazta meg azóta élő valósággá vált követelményeit. Rómer természettudós volt, a régészet is elsősorban a kibontakozó fejlődéstörténet szempontjából érdekelte. Az Országos Műemléki Felügyelőség gyűjteményében őrzött zsebkönyvei viszont nélkülözhetetlen segédeszközei az épületeink múlt századi állapotát vizsgáló kutató számára. Ipolyi Arnold történész volt. Az ő számára minden egyes pusztuló műemlék történelmünk egy-egy kitépett lapját jelentette, s ezért harcolt olyan fáradhatatlanul műemlékeink számbavételéért, megőrzéséért. Henszlmann Imre a páviai egyetemen az orvostudományból laureált, de Pulszky Ferenc, helyesebben Fejérváry Gábor hatására érdeklődése a régi tárgyak és régi épületek felé fordult. Londoni emigrációja idején a ro2* 19