Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Kovács Béla: Kortársi feljegyzések az 1831. évi Heves megyei kolerajárványról

Ily fene dühös tettek között végre el értek Jobbágyihoz, a hol már a többiek örömmel várták az uj foglyot, hogy azt is dühöknek áldozzák, azért mindjárt a falu szélén a Gazok tanátskozni kezdenek, hogy a Pappal mit kellessen cselekedni. Eggyik azt javasolta, hogy őtet is meg kell kötözni, másik hogy a többiekhez kell vetni a Kór-házba, ő sem jobb a Többinél, végtére sok viszszálkodások után az lett a kegyes végzés, hogy a Pap esküdjön meg előttök, hogy mit tud a méregrül, mellyel őket az Urak meg akarják ölni, ezt szegény Plébánusnak meg is kellett tenni s térden állva előttök háromszor megesküdött minden féle átkok között, a mint a Gaz Nép kivánta, hogy semmi méregről semmit sem tud, ezzel ki volt megelégedve, ki nem, ismét ki szabadon ereszteni, ki pedig a korházba vettetni kivánta, utollyára még is azon állapodtak meg, hogy eresztessen a Parochiára, de úgy, hogy vas-villás emberek strázsállyák, hogy el ne szökhessen s ha még szükség lesz reája, akkorra kéznél legyen. így ment szegény szomszéd Barátom ismét haza, egész dél-utánig strázsáltattva, a mikor is midőn már a huntzutok kezdenek ki józanodni, akkor a strázsákat el vitték onnan, a többieket is, kiket kinzottak, a korházbul ki eresztgették. Azonban: négy ember mindég a Toronyban leselkedett, hogy mihelyest valami nadrágos ember valahonnan jön, azonnal hirt adjanak, a harangot félre verjék, sőt tudván, hogy katonaság jövend reájok, arra is készültek, hogy a katonákkal meg ütközzenek és szinte posztokra osztották fel magokat, de állig hogy észre vették, hogy az Ulánusok jönnek, kiki arra szaladt, a merre tudott, ki erdőbe, ki szöllőbe, ugy hogy egész Jobbágyiba állig volt két három férj fi, mert a katonák is mindjárt vastagon fogták, az utón egy tsoportot körül fogtak, egy meg akart közülük ló háton ugarani, de az Ulánus sem volt rest, utánna ugrat s a dzsidzsájával ollyan szépen le szúrta a lórul, hogy azt sem birta mondani Tzipe. (= cipő, K. B.) így a katonaság be menvén a faluba, mindennel a leg keményebben bánt, mihelyest nem ugy szólt néki a Paraszt, a hogy eő kivánta, ütte, pofozta, ételt, italt parantsolt kedvére, a mi tettzet. Ezek között a Vármegyéről is megérkeztek a Tisztviselők, később öszve ült a Sedria, a gonoszok öszve fogdostattak s meg is Ítéltettek. 70-80-90 botot számtalanok kaptak, 50-60 közönséges portio volt, nem voltak kivéve az Asszonyok is, a kik nem jobbak a Férjeknél, a Primipilusok (fő-emberek K. B.) pedig négyen halálra Ítéltettek, ezek között volt két Kaszap, a kik mind eddig nemes embereknek tartattak, hasonló volt ezekhez a Templom-Biró és a Törvény Biró, ezek halálra szententziáztattak, mások több esztendőre Tömlöczekre, kemény vasakban. így nyomatott itten le a lázadás - még eddig a halálra Ítélteknek nem jött el a szententziája, nem tudjuk, ha a Felség nem kegyelmez e nékik. - A Plébánus el kedvetlenedvén ily gonosz szivü népétől, a Püspök engedelmével Cambiált (helyet cserélt K. B.) s már el is ment, noha az egész község le tsillapodván meg követte s kérte, kezét lábát tsokolta, csak maradjon közöttök - de ő tsak el ment s el hagyta a Háládatlan Nemzetséget. Ily szépen viselte magát Jobbágyi, még késői unokái is örökösen maradának gyalázattyára, pedig a ki ösmeri most a Népet, álmodni sem lehetett felőle illyeneket, a felett, hogy gyáva, piszok az egész Nép, a mellett egy kis Butsu járásért majd meg bomlik, külső szinre oly ájtatos, hogy azt vélné az ember, hogy mind eleven szent. De mit tehetünk róla, illyen a Parasztnak a Hite, eddig sem hittem én néki, ezentúl ugy sem, álnok az ő lelke akkor is, mikor fohászkodik, mennél mézesebb szavakkal hízelkedik, annál álnokabb s tsak lesi az alkalmatosságot, hol csalhasson és ha módja van maga allyas sorát, mellyet igen meg érdemel a Teremtőtül, a boldogabbakon meg bosszulni minden szempillantásban kész. Ezeket akartam fel jedzeni a Drága Jobbágyi Szomszédokrul, hogy a később világ is még Unokáinak szemére vethesse, mely semmire valók voltak Eleik. Ezeket pedig annál hitelesebben irom, hogy a történet után harmad napra magam is által mentem oda és a Plébánostul szorul szóra hallottam a történteket, a ki a mit még fellyebb nem emiitettem, minek előtte szabadon bocsájtatott volna, a meg esküvés után arra kinszeritetett, hogy írásba kellett néki adni azt, hogy maga részéről mindeneknek meg bocsájt s a rajta el követett méltatlanságokért senkit meg büntetni nem kíván - de ezen bocsánat, mint erőszakkal zsaroltatott, nem volt kedvező részekre. Hlyeket is szült tehát vidékünkön a Choiera. A volt a szerentsénk, hogy a Haza kebelébe volt heverő katonaság, ha azt nem érzette s attul nem tartott volna a Parasztság ebben az esztendőben, nagy részről áldozattyai lettünk volna istentelen vak dühöknek, mert már egyik falu a másikhoz szinte ablegatiókat küldött, hogy pártyára az is reá 100