Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Dancza János: A V/10-es vöröstüzér-üteg szerepe az 1919. május 1-i ellenforradalomban

akitől megkérdezhetném, hogy mi van itt, de nem láttam egyet sem. Ami a legfeltűnőbb volt, egyetlen vöröskatonát sem lehetett látni. Hová a fenébe tűnhettek ezek? Se kint az ellenség előtt, se bent a városban. A Széchenyi utcán sok nézőnk akadt, de nem szólt hozzánk senki. A barátok temploma előtt is néhány ember nézte az ütegünket, amint a vár felé haladtunk. Észrevettem köztük egy fiatal borbélysegédet, aki gyerekkori pajtásom volt. Intettem neki és odajött mellém. Nagyon megörült a találkozásnak és érdeklődött, hogy hová megyünk. Kérdésemre elmondotta, hogy Egerben május elsején ellenforradalom tört ki. Letépték a vöröszászlókat, az utcák díszítését. A direktórium tagjainak egy része elmenekült, de akik nem tudtak elmenekülni azok közül többet letartóztattak. A városban az ellenforradalmárok az urak, Szita alezredes a katonai parancsnok. Ennyit mondott el röviden az ágyú mellett lépkedve a barátom. No, ez elég is volt ilyen rövid úton. Ezért volt hát indulás előtt a figyelmeztetés, hogy ne álljunk szóba a civilekkel, mert abból nézeteltérés támadhat. Ellenforradalom!... Mesélt nekem erről a bátyám, hiszen mint vöröskatona harcolt ellenük a polgárháborúban. Mi még nem verekedtünk velük, de már ösztönösen éreztük a szagukat. Az állandó harc nélküli visszavonulás, a tisztjeink sugdolózása, titkolózása azzal a hórihorgas tiszttel, az irányítás hiánya, a civilek puskaszerzési kísérletei stb. stb. De hiszen ez annyit jelent, hogy az urak meg akarják dönteni a mi Tanácsköztársaságunkat, a nép hatalmát, hogy újból ők vegyék át a szót. Hiszen alighogy elhallgatott a parancsszavuk, ami mindig úgy pattogott rajtunk, mint az ostor. Alighogy belekóstoltunk a másikba, amit minden porcikánkkal éreztük, hogy a miénk, mert jobb és emberibb, és máris tűrjük, hogy újból a fülünkbe csapjon az ő parancsszavuk ? Mit lehetne az ellen tenni, hogy ne sikerüljön nekik ? Hiszen nem vagyunk se betegek, se gyávák és van kedvünk is, erőnk is, bátorságunk is harcolni, csak... Igen, hát sokféle ábrázatban mutatkozhat meg az ellenforradalom. Nálunk akkor így mutatkozott be. Ezen gondolkodtam, amíg ágyúink a vár meredek, köves feljáróján zörögtek. Épkézláb gondolatom még nem volt, csak annyit tudtam biztosan, hogy harcolni fogok a gyalázatos tervük ellen, akármit főztek is ki ellenünk. A tisztjeink körül sündörgő alakoknak ragyogott az arcuk. Majd a bőrükből bújtak ki örömükben, hogy 4 darab 10 cm-es ágyúhoz, rengeteg lövedékhez és jól összeszokott legénységhez jutottak. A sugdolózás és a boldog nevetgélés mint a méreg marta a fülemet. Valamennyien éreztük, hogy valami nincs rendben, de hogy milyen kutyaszorítóba jutottunk, az elvtársaim még nem tudták. Én meg vártam az alkalmas időpontot, hogy értesüléseimet a megfelelő emberrel közölhessem. Nem is sejtettem, hogy egy jó fél óra múlva sokkal többet tudok mondani. Ágyúink a Sötétkaputól kezdve álltak meg az úttesten, minket pedig a várlaktanyában az emeleten szállásoltak el. A málhás kocsijaink az udvaron sorakoztak fel. Az udvaron sok csendőr volt nőkkel, gyerekekkel, akik nagy érdeklődéssel nézték a bevonulásunkat. Parancsnokunk a Szépbástyán levő kálváriára ment fel az egész társaságával. Valami belső ösztön arra bíztatott, hogy menjek utánuk, mert mód felett gyanús volt az, hogy egyetlen lövegvezetőnket sem vitte magával, sem a megfigyelőkhöz beosztottakat, sem a telefonvezeték kiépítők parancsnokát, holott ezekkel meg szokta beszélni a dolgokat, mielőtt kiadná a parancsait. A dolog kockázatos volt, de mégis úgy határoztam, hogy megkísérlem úgy a közelükbe jutni, hogy ne vegyenek észre. Ma is áll az a csonka bástyadarab, ami hozzásegített a tervemhez. Ez a kálvária alatt húzódó falmaradvány úgy húzott mint a mágnes. Lassan ballagtam felfelé és beléptem abba a szűk járatba, ami a bástya és a falmaradvány közt húzódik. Itt már jól hallottam a hangjukat, de nem értettem meg mindent, és nem is láttam őket. Még feljebb léptem és ekkor láttam, hogy ki ülve, ki hasalva a földre terített térképet tanulmányozza. Egyikük távcsővel Andornaktálya felé kémlelt és úgy magyarázta, hogy mit lát. Szerencsémre a többiek is úgy helyezkedtek el, hogy arccal ebbe az irányba fordultak. Lejjebb húzódtam 345