Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Selmeczi Kovács Attila: Hagyományos berendezésű vízimalom a Bene patakon

Az alsó kő felállítása után a kövekre kimérték az őrlővájatok, rémesek helyét, és laposcsákánnyal kivésták. Egy rémes3cm széles és 0,5 cm mély. Egyik oldala egyenesen süllyedt, a másik lejtősen emelkedett. A 42 colos kőre 12 rémest, a 36 colosra 8-at vágtak. A rémest kaszára és egyenesen vágták az őrlőplatba. Ennek a külső fele volt a tulajdonképpeni őrlőfelület, ahová a rémesek közé sűrűn rovátkákat karcoltak. Az őrlőplat belső felületén csak a rémesek húzódtak keresztül, amit inkább darálófelületnek nevezhetünk.

44 A kaszarémesek közé hajlított, az egyenesek közé egynes rovátkákat karcoltak. A két kőre a rémeseket ellenkező irányban vágták, hogy ollószerűen nyírták el a szemeket. Ezt, hogy metszés legyen a kövek között, keresztvágásnak nevezték. A kövek könnyebben tudták elmorzsolni a körbefutó szemeket, amelyek lisztté őrölve egy teljes körülfordulás után hullottak ki a kőkéreg gyűjtőjébe. A rémesek a szemek elvágásán kívül hűtötték a követ, „ezen lélekzett a kő" (Abasár), a rovátkák pedig őröltek.

45 Az alsó örkölő vízmértékkel volt beállítva. Rögzítése miatt nem mozgatták, hanem a felsőt igazították hozzá. A forgókővet a mirgujával állították be. Virgujának is mondták. A forgókőre rögzített keresztvas beállítását is ezzel ellenőrizték. ,,Ha a keresztvas kajsza vót, a mirgujával beállítottuk" (Abasár.) A szerkezet törzse falemez. Felül két szára egy keresztben fekvő farúdba bújik, aminek egyik végén kerek nyílás van. A rúd mozgatható a két száron. Rögzítésére faékek szolgálnak mindkét oldalon. A lemez aljához szögezték a tulajdonképpeni mérőszerkezetet. Ez a felsővel párhuzamos rúd. Egyik vége kissé szélesedik, félkört képező mélyedést látunk rajta. Másik vége függőleges rövidebb rúdhoz kapcsolódik. Ezen lúdtoll van átdugva a vízszintes rúdtól néhány cm-re, ami a malomkő kerületét méri. A kő és keresztvas szintjét a vízszintes ágba dugott másik lúdtoll méri (9. kép). A mirguját úgy használták, hogy az alsó rúd félkörű nyílását a szálvas nyakára illesztették, és a lemezt teljesen függőlegesre állították, majd körbeforgatták. Ha a tollak csak enyhén súrolták a követ, nem volt rendellenesség. Ha a kő ferdén állt, a függőleges toll hol el sem érte, hol erősen karcolta a kő felszínét. A vízszintesen levő toll is mutatta, hogy nem egyenes a kő. Ekkor addig igazgatták a keresztvasat, amíg az őrlőkövet pontosan be nem állították.

46 A kövek távolságának változtatását is a forgókő mozgatásával érték el. A híd egyik vége alatt levő faék mozgatta a követ a szálvas közvetítésével. Ha az ékre vertek, a forgókő emelkedett, durvább lett a liszt. Ha az éket lazították, a kövek közelebb kerültek egymáshoz és finomabb lisztet őröltek.

47 Őrléskor a köveket gondozni kellett. Ez elsősorban megvágásukból állt. Az egymáson való forgás miatt a kő őrlőfelülete kopott, a vájatok mélysége is csökkent. Ezért időközönként a rémeseket mélyítették, nagy munka idején 2—3 hetenként. A kőkérget levették a kövekről, majd a forgókövet felállították. Először egy faéket szorítottak a kövek közé, azután a résbe rudat dugtak és lassan emelték, hogy vissza ne essen a kő. Emelés közben bakot használtak, amelynek szárát egyre beljebb csúsztatták a kövek közé (11. kép). A felállított követ az őrlőberendezés padkáján a falhoz támasztották. A molnármester a kő előtt térdre ereszkedve végezte a kő felületének megvágását. Először a 7 col széles őrlőplatot koronakalapácscsal, tüskösbuzogánnyal megveregette. A kalapács 20 cm hosszú, négyszögletes eszköz, két végén 6x6 cm-es fogazott felülettel. Egyik vége sűrűbb, másik ritkább. A kő felületének egyengetésére volt alkalmas. A kő mejjezését, a kőnyilasba lejtő felület mélyítését is ezzel végezték. Utána a rémeseket vágta meg az 5 cm-es éllel rendelkező laposcsákány segítségével. A keresztvas helyét is a laposcsákánnyal vágták a forgókőbe. A rémesek közötti őrlőfelületre a rovátkákat hegyes csákánnyal karcolták. Ennek egyik vége tompább, másik hegyesebb volt

48 (10. kép). A rovátkákat gyakrabban, 4—5 naponként kellett felújítani. Finom őrléskor sűrűn, de nem mélyen vágták meg a rémesek közét. A vágással is lehetett a liszt minőségét szabályozni. A forgókő után a molnár az állókövet is megvágta, majd óvatosan visszahelyezték a fel326