Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Bakó Ferenc: Népi építkezés Eger környékén a XVIII. század derekán

„marhaakol", egy „marhaistálló", tizenhét „eszterenga", egy „juhakol", egy „juhól", egy „juh esztrenga", két „akol", egy „vágóakol", öt sertésól, egy szekérszín, egy „udvar". — Hat esetben az igénylés csak a nevet tünteti fel, az anyag rendeltetése nélkül. Ezek valószínűleg csak különböző épületeik javítását tervezték. — A tíz új lakóház a község 78 házához viszonyítva, azok kb 13 %-os növekedését jelenti. A lakóház. Áttekintve a lakóházak anyagigényeit és összevetve ezeket az 1766. évi gremiális összeírás adataival, öt esetben látszik valószínűnek, hogy új, illetve egész ház építéséről van szó. Néhány igénylés azonban a valószínűségnél konkrétebben utal erre, így a Szőke Mátyásé és a Kovács Pálé, akik igénylését így indokolják: „égisz háznak" és „égisz háznak valót". Nem lehet kétséges Cziglédi Albert esete sem, aki „házhoz, komrához, pit"(varhoz), tehát egy teljes háromsejtű házhoz igényel anyagot. Adácsi Mihály indokából („háznak való") nem következik ugyan kétségtelenül, hogy új házat tervez építeni, de az összeírásból — amint erre fentebb már röviden utaltunk — kiderül, hogy új lakos, aki más házánál, Perge Simonnál lakik és a bejegyzés értelmében „új házat épít". Valószínű, de nem teljesen bizonyos ifj. Perge János szándéka, aki ugyanígy indokolja kérését („háznak valót"), de valamivel kevesebbet, mint a többiek. A tárgyalás alapját ilyenformán képező öt lakóház nem volt egyforma, közöttük méretben és igényességben különbségek fedezhetők fel. Méretre a legnagyobb volt a Szőke Mátyás és a Kovács Pál háza. Ezek a három ágasfával, két szelemennel, tíz általgerendával, tizenhat pár horgassal és egy mestergerendával épített házak kétsejtűek lehettek (négy ajtófélfával). Mindkettőjüknek van háza az összeírás szerint és valószínű, hogy nem a maguk, hanem a velük együtt élő gyermekeik számára igényeltek. Figyelemre méltó, hogy a Szőke Mátyás és Kovács Pál között kimutatható társadalmi szintkülönbség (Szőke negyed-, Kovács féltelkes) nem a méretekben — amint láttuk is — hanem az igényességben fejeződik ki. A negyedtelkes ház anyagában helyet kap ugyanis a kezdetlegesebb technikára utaló négy db koszorúgerenda, amit az igényelt koszorúágassal, karóval és vesszővel együtt Szőke sövényfal készítésére használhatott volna, ezek nagyobb részét azonban a prefektus nem engedélyezte. Az igénylés és kiutalás között hasonló különbségek figyelhetők meg Adácsi Mihály esetében is azzal az eltéréssel, hogy itt a méreteket is csökkentette a prefektus. A javításokból — nehezen olvashatóan, de — kitűnik, hogy a tizenkét koszorúágas, karó és vessző felhasználásával tervezett épület sövényfalú lett volna, a négy db „hidashoz való lábfa" kiutalása pedig (igénye eredetileg tizenkét lábfa volt) részleges gerendavázra utal. Ezeket egyébként megkapta és lehetséges, hogy döngölt, vagy vályogfalat erősített meg vele. Adácsi Mihály is nyolcadtelkes jobbágy volt, a primitív technikához ragaszkodás tehát itt is a szegényebb sorú telepes jellemzője, hozzátéve ehhez még azt is, hogy Adácsi Mihály háza úgy tűnik, csak egysejtű volt. Cziglédi Albert féltelkes jobbágy háza a legkisebb az eddigiek után: hosszát mindössze tíz pár horgas jelzi. Feltűnő a ház műszaki fejletlensége: nincs mestergerendája (bár ez összefügghet a kis mérettel is), az igényből pedig az következik, hogy fala sövény lett volna (két szekér vesszőt és negyven pár karót törölt a prefektus). A jómódú gazda ilyen szerény igényeit csak azzal magyarázhatjuk, hogy nagylétszámú családja van (felesége, három lánya, egy 3 tagú rokon család, akik talán gyermekei voltak és még egy 3 tagú béres család is), a ház tehát vagy családos gyermeke, vagy a béres család számára készült. Gazdasági épületek. A 99 épületigénylés negyede a huszonöt istállóra, esik, amiből egyrészt a lakosság törökkor utáni regenerálódásának, mint folyamatnak kiteljesedése, másrészt az állattartás fokozódó prosperitása tükröződik. Csaknem minden istállóigény teljes épület összeállí263