Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)
Nagy Árpád: Eger környéki és Tisza-vidéki besenyő települések a X.–XI. században
Ennek figyelembevételével, a százdi apátság 1067 körüli alapítólevele nyomán, az erdőtelki harcossírt besenyő harcos temetkezésének határozzuk meg, a XI. század első feléből eredeztetve. Lelőhelyéül pedig vagy az Erdőtelek és Füzesabony közötti egykori Fáy-birtokot, vagy pedig a Kál és Erdőtelek közötti út északkeleti oldalát jelölhetjük meg. 130 Az erdőtelki lelet kengyelpárja alapján a Nagy Géza által vele egy csoportba sorolt kengyelek egy részét szintén besenyő eredetűnek kellene tartanunk (Sárbográd-Tinód, 131 Kölesd-Itatóhegy, 132 Budapest-Rákos, 133 s talán Kecskemét-Árvaház. 134 ). Ezeket a leleteket azonban, az együttesek egyéb elemeinek ismerete nélkül, nem használhatjuk fel a besenyő régészeti hagyatéknak, mint jellemző egységnek meghatározására. 2. A tiszaburai X. századi temető kérdése Az 1933—34 folyamán feltárt, összesen 9 tiszaburai sír leleteit Horváth Tibor X. századi magyar leleteknek határozta meg. 135 Azonban a leletben levő bizánci-bolgár csat 136 és a sajátos, honfoglaláskori emlékanyagunktól idegen edény 137 révén ez az értékelés több mint kétséges. Nehezen hihető ugyanis a magyar honfoglaláskori régészeti anyagtól ennyire elütő két tárgy egy temetőn belüli előfordulása úgy, hogy puszta véletlennek, vagy magyar eredetűnek tartsuk. Újraértékelve a tiszaburai leletet, legutóbb bolgár eredetűnek véltük, kiindulva a jellegzetes csatformából és edényből, amelyeknek analógiáit együtt csak bolgár területről ismertük. 138 Újabban azonban az edénynek szovjet területről más rokonait is megismerve, lazábbnak látjuk ezeket a dunai Bulgária felé mutató kapcsolatokat. Tekintettel arra, hogy a tiszaburai lelet semmiképp sem illeszthető honfoglaláskori magyar emlékanyagunkba, meg kell vizsgálnunk eredetének kérdését. Az 1. sírban lelt csat párhuzamait a bizánci művészet kisugárzásának területéről idézte Horváth Tibor 139 és Csallány Dezső. 140 Legközelebbi magyarországi párhuzama a Mindszent-Koszorús-dűlői csat, amely egyértelműen honfoglaló magyar sírból származik. 141 Pontosabban meghatározatlan keltezésű a pliszkai fejedelmi palota udvaráról származó csat, amelynek a palota egyéb leletei és rétegtani helyzete alapján korát a IX. és a X. század fordulójára tehetjük. 142 Az A. sírban talált magas, barázdált nyakú edény párhuzamait (Zelenice, 143 Preszláv 144 ) ugyancsak a IX. és a X. század fordulójára keltezhetjük. A tiszaburai temető felsorolt leletei alapján a temetkezéseket a IX. század második feléből származtattuk, a honfoglalás előtt az Alföldet megszállott bolgár katonaréteg temetőjeként értelmezve. 145 A magas, barázdált nyakú edény azonban előfordul későbbi régészeti anyagunkban is : hasonló darabokat ismerünk a halimbai temető X. század második felére keltezett csoportjából, 146 szórványos leletek kíséretében Ágcsernyőről (Ciernej nad Tisou 147 ). Az ágcsernyői leletek között talált kétélű egyenes kard az edényt megközelítőleg a X. sz. második felére keltezi. Nehezebben értelmezhető edényünknek a katakombakultúra területéről ismeretes párhuzama, amely távolabbi rokona ugyan, de funkciójában pontosan megfelel a tiszaburai példánynak. 148 Ugyancsak szovjet területen, az egykori Volgai Bulgáriából származik a tiszaburai lelet másik párhuzama, amely azonban laposabb, nyomottabb formája miatt legfeljebb rendeltetési támpontul szolgálhat. 149 Ezek szerint tehát, a tiszburai leletegyüttest továbbra is a IX. századi, jelenleg alig ismert, nagyalföldi bolgár régészeti hagyaték körébe kell utalnunk. X. századi keltezése esetén, amit végérvényesen egyelőre nem zárhatunk ki vizsgálataink köréből, talán a P. magister 137
