Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Nagy Árpád: Az Eger–Szépasszony-völgyi X. századi temető

szokások nyomán, amikor a temetés előtt belőnek a sírba, úgy véljük, a honfoglalók is a gonosz elűzésére űzték ezt a gyakorlatot, Nem ismeretlen a néphitnek az a hagyománya, hogy a sírt előre megásni nem lehet, mert akkor a temetés előtt a gonosz belebúvik.

36 Mivel a sírba lőtt nyilak egy része már nyilván a temetés közben, a behantoláskor került a sírba, úgy látszik, hogy a gonoszt elűző értelme a szokásnak lassan elhalványult. Ehelyett inkább a halottnak kijáró végtisztesség egyik eleme lett. Határozottan erre utal, hogy a belőtt nyilakat — tudtommal — minden egyes alkalommal férfiak sírjaiban találták. Márpedig, ha a szokás célja a gonosz elűzése lett volna, akkor nemre való tekintet és megkülönböztetés nélkül kellene e jelenségnek előfordulnia. Az, hogy gyermeksírokban sem fordul elő ennek a szokásnak a nyoma, mutatja, hogy csakis felnőtt férfiak •— talán úgy is mondhatjuk, „harcosok" — végtisztességeként kell értelmeznünk. Érdekes, hogy a nyilak száma változó, de eddigi példáink szerint ötnél sehol sem több. Lehet, hogy a belőtt nyilak számát az elhunyt férfinak a családban elfoglalt helye szabta meg, de valószínűbbnek gondoljuk, hogy a gyászolók közül minden harcos egy-egy nyilat lőtt a sírba. Honfoglalóinknak ebben a szokásában tehát az elhunyt harcosnak kijáró végtisztesség egyik formáját láthatjuk. Megjegyzendő azonban, hogy nem olyan szokás volt, amely mindenütt azonos formában és egyforma tartóssággal élt, hanem csak egy-egy tájon, egy-egy nemzetség vagy család gyakorolta. Értelmében a ma is élő szokáshoz hasonlíthatjuk, amikor a temetésnél az elhunyt hozzátartozói egy-egy rögöt vetnek a koporsóra, kézzel, mielőtt behantolnák.

36/a 25. sír, A medencén meghajlítva talált kés honfoglalóink hitvilágának egyik sajátos elemét tükrözi. Másutt is számos példát ismerünk honfoglaláskori temetkezésekből, amikor az elhunyttal a sírba helyezett fegyvert elrontják, eltörik.

37 Ennek a szokásnak az alapja az a hiedelem, amely szerint az e világon eltört dolgok a másvilágon újra épek, használhatóak lesznek, mint eredetileg voltak.

38 A szúró-vágó fegyverek elrontásának szokása ősidőkre megy vissza: kelta

39 és germán leletekben''

0 úgyszólván Európa-szerte elterjedt szokás, A meggörbítés mögött azonban valószínűleg más hiedelem húzódik meg a kelták és a germánok képzeletvilágában, mint a magyarokéban. Nemcsak nyugati népek gyakorolták ezt a szokást. A bjelimeri X. századi kurgán egyik, lelete a hatalmas, kétélű, ím. viking kard, amelyet gazdája elhamvasztásakor meghajlítottak és így helyezték a sírba/

1 Magyarországi példaként az erdőtelki szablyát idézzük.

42 A hon foglaláskort messze túlélte a szokás. Kései megnyilvánulását a XVII. századból, Apor Péter feljegyzéseiből ismerjük, aki egy temetés leírásakor azt mondja: ..mikor osztán a sírban betették (ti. a koporsót — NÁ.), az páncélba lé36. Szendrey A.: Ethnographia, XXXIX. 1928. 16. 36. a) Ugyanez a szokás ősidők óta megvan a zsidóságnál is, csakúgy, mint a sír körüljárása. P. Medici—Rosty M. : A zsidók szertartásai és szokásai. Ungvár, 1839. 117. László Gyula proíesszor úr hívta fel figyelmemet arra, hogy a koroncói női sírban szintén előkerült nyílhegy a fenti feltevés ellen szól. 37. László Gy.: A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. AH. XXVII. Bp. 1943. 58. ssk. 38. László Gy.: 1944. 470—5. 39. Darnay K.: Magyarország őskora. Pozsony—Bp. 1900. 126. 40. Horgos: Hampel J.: 1900. 626. — Ardánháza—Ardanovo; Jankovich M.: Podkarpatská Rus v Prehistorii. Mukacevo, 1931. X. t. 1—2. 41. Posta В.: Régészeti tanulmányok az Oroszföldön (Zichy Jenő gróf hamadik ázsiai útja. III. k.) Bp.—

Leipzig, 1905. 17. 42. Ezekre az adatokra Szabó J. Gy. hívta fe] a figyelmemet. 79