Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)
Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátra alján
század elején elterjedt vasköröm előnye az volt a fúróval szemben, hogy egy mozdulattal helyére szúrták a vesszőt, míg a fúróval először lyukat nyomtak, majd berakták a dugványt, végül földet szorítottak mellé, vagy vízzel beiszapclták. Az elültetett vesszőt betakarták földdel, becsirkézték. Aztán venyigéből vágott jegykarót, jelzőkarót szúrtak mellé figyelmeztetésül, hogy a kapálásnál óvatosan bánjanak vele. A soratlan szőlőről sorosra váltás, az ültetés módjának változása hosszan tartó folyamat volt. Míg az ültetést ma is végzik régiesen (gödörre), a soratlan szőlő a múlté. Az idősebbek sokáig jobbnak tartották a soratlan szőlőket: így az egyik tőke nem árnyékolja a másikat, kedvezőbb a helykihasználás, a földet előnyösebben védhették a talajeróziótól és a bujtásos tőkepótlást is elvégezhették. 1 ' 7 A hazai szőlőkben fontos volt az egymás mellé kerülő szőlőfajták megválasztása is. A fehér szőlőkben a Lisztes fehér, Juhfark, Rakszölö és Fehér gohér vegyes ültetésével előnyös virágzási feltételeket biztosítottak. A vörös szőlőknél a Török szőlő, Jakab szőlő és Rebeda kevert telepítése hasonló ok miatt történt. 28 A szőlőfajták ilyen telepítési rendje biztosította a mennyiségi jellegű és egységes minőségű borkultúra fehér és vörös alapanyagát, valamint a hagyományosan eltérő művelési technikák érvényesítését. A hagyomány irányította és tapasztalat szentesítette fajtamegválasztás elhagyását hasonlóképpen fájlalták, mint a soratlan ültetés elmaradását: ugyanis a korábban 10—12 fajtából álló területeken az 1880-as években már 60—80 fajta váltotta egymást. Új fajták bevezetésével kísérleteztek, amelyek a füoxia és a buddogó ragya (peronoszpóra) közelgő pusztításának ellenállnak. Azonban hiába kísérleteztek hazai fajtákkal, hiába vártak esős őszre és tavaszra, amely kipusztít ott a volna a szőlőgyökértetűt. 21 ' A búcsújárás sem használt 30 , s 1886-ban a Gyöngyös környéki szőlők nagyobb részét is elpusztította a filoxera. 31 3. A TŐKÉK PÓTLÁSÁNAK, FIATALÍTÁSÁNAK ÉS NEMESÍTÉSÉNEK HAGYOMÁNYOS MÓDJAI A tőkehiányok pótlása, az öreg tőkék fiatalítása és a terméketlen vagy roszszul termő tőkék nemesítése mind technikájában, mind pedig a munkák rendszerében elfoglalt helyük szerint a telepítés és szaporítás témájához tartoznak. 27. A múlt százarii gazdasági írók a szőlőművelés régi és új módját az ültetvények soratlansága, illetve sorossága szerint állapították meg. Az idevonatkozó irodalom értékelését lásd: Vincze I., i. m 136, 143. 1. "28. A taptisztalat a jelentősebb borvidékek paraszti szőlőművelésében szinte szabályként hagyományozta az egymás mellé ültethető fajtákat, ha annak tudományos magyarázatát nem is tudta megadni. A szőlészeti irodalom csak a múlt század végén derített fényt a kérdésre: .,a szőlőnövény polygámiában virágzik; azaz szeret más fajokkal termékenyülni, s több fajta egyenesen kerüli a saját, fajtájával leendő termékenyülést" (Molnár I., i. m. 1897. 295. I.). Párhuzamként említjük, hogy a balatonmelléki szőlőkben, a Sárfehér, Juhfark és Szigeti (Furmit) fajtákat, Tokaj hegyalján pedig a Fehér furmintot, Sárga muskotályt és Hárslevelűt telepítették keverten. 29. Az idősebb kapások szerint sokáig élt az a hiedelem, hogy a nedves földben nem él meg a filoxera, voltak akik emiatt több éven keresztül nem fogtak az újjátelepítéshez (Gyöngyöstarján ) 30. A filoxera pusztítása előtt és után a gyöngyösiek többször jártak búcsút a puszta-benei (Mátrafüred) kápolnához. Lásd még: Mátravidék (hetilap) I. (1890) szept. 11. 31. „Gyöngyös városában a vész már roppant pusztításokat tett" (Egri Állami Levéltár, Közigazgatási bizottsági jegyzőkönyvek 1886. X. 11.). 300
