Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)
Molnár László: Az Apátfalvi Keménycserépgyár a XIX. század utolsó harmadában
a nyakrészre elhelyezett virágos-leveles ággal csak a zsúfoltságra való törekvés fejeződik ki. Ilyen megoldások a korábbi évtizedekben alig fordulnak elő. Ez a díszítési irány, amely az egész edény felületének, az anyagnak és sok esetben még az alaknak teljes elbújtatását célozza törvényszerű fejlődési iránya a korszak kerámiaművészetének, de többé-kevésbé egész iparművészetének is. Teljesen különböző művészeti koncepció kifejezője a 12. sz. képen bemutatott pereckulacs, amely a századvég jellegzetes „magyaros" díszítményét őrizte meg számunkra. Míg az előzőkben bemutatott valamennyi tárgy díszítménye és az egész korszak díszítménye egy nagyobb stiláris körbe és azon belül egy jellegzetes szinte törvényszerűének nevezhető kompozíciós rendszerbe foglalható, amelyhez a virágok, bimbók és levelek különféle növényi elemei is hozzájárultak, addig ez utóbbi teljesen új szemléletű. Az ilyenmódon stilizált, vagy helyesebben tervezett díszítő motívumok korábban teljesen ismeretlenek. A XIX. század utolsó évtizedeinek népművészet felé forduló iparművészete, illetve, iparművészeti tervezése mutatkozik meg ezen az egyetlen példányon is már igen fejlett formában. Az ilyen tervezett magyaros díszítmények később hazai iparművészetünk valamennyi területén általánossá váltak. Új korszakát jelenti ez a hazai iparművészeinek, amely kisebb megszakításokkal, illetve stiláris irányzatokkal, a szecessióval való keveredésével, egészen az első világháború idejéig uralkodó stiláris megnyilvánulás. — Szükségesnek tartunk megjegyezni ezen díszítménynél a technikai előállítással kapcsolatban csak annyit, hogy míg a bemutatott edényeken nem fordult elő sablonfestés, addig ezen a díszítő motívumok bonyolultabb elemeit sablonnal készítették és csak a könnyebben egy-egy lendületes ecsetvonással létrehozott növényi rész, levél, ág készült még továbbra kézifestéstéssel. Ezt a díszes pereckulacsot első előfordulásnak tekintjük a sablonált díszítésnek. Ilyeneket ezzel az eljárással a közvetlen századfordulót megelőző években, majd a XX. század első évtizedében egyre nagyobb mennyiségben és változatban készítettek. A későbbiek folyamán kialakulnak a sablonnal készített széldíszítmények, majd az olyan kompozíciók, amelyeknél szinte teljesen kiküszöbölik a kézifestést. A XIX. század utolsó három évtizedének, a művészet szempontjából jelentős, virágzó korszaka, ha nem is hozott létre olyan egyedi jellegű reprezentatív alkotásokat, mint az iparművészet más területei, az apátfalvi keménycserépedények igen magas művészeti szintet jelentenek, nemcsak a korabeli hasonló tárgyakkal, hanem más iparművészeti alkotásokkal való összevetésükben is. V. Az 1890-es évtized elején amikor Remenyik Béla átadja a gyárat még bérlet időszakának elején a Nagy családnak, a hazai iparművészet új szakasza kezdődik. Az 1885-ben rendezett országos tárlaton már a historizmus formavilágának kibontakozása volt tapasztalható. A fajanszok, a porcelánok, a kőedények, de az egyszerűbb fazekas termékek formája és díszítése s ilyen stiláris igazodást mutat. Kőedényen először az úgynevezett „nyomással" készített díszítést, amely a könyvnyomtatás eljárásának analógiája edényekre alkalmazva, az 1891 évi Agyagipari tárlaton mutattak be. 29 Ahogyan közeledünk a XIX. század legnagyobb hazai tárlatának a milleneuminak idejéhez, olyan mértékben jelentkezik a historizmus mellett a magyaros stílusformák terjedése az iparművészet valamennyi, így a keménycserép tárgyak díszítésében is. Természetesen a historizmus és a magyarosság nem minden esetben mutatkoztak meg külön — külön, hanem együttesen a díszítőelemek egymásrahatásában, nem egy tárgyon a túlzsúfoltságban kerülnek plasztikus, vagy színes formákban kifejezve a korszak bonyolult és egyre inkább visszatekintő romantikus történelmi és kulturális elképzeléseit, művészeti ideálját. Molnár László 29 Petrik Lajos: Az 1891 évi agyagipari tárlat. Művészi Ipar 1892. 182 o. 17* 259
