Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)

Détshy Mihály: Az egri külső vár lerombolása

csekély költséggel fog járni, és nagyon el fog húzódni. 14 A nagyobbarányú robbantások után az omladék szétteregetéséhez foghattak, mert a következő levelekben egyre inkább 400 talicska és 500 lapát- és csákánynyél leszállítását sürgeti. 15 Június 13-a körül újból Egerbe érkezik Pfeffershofen báró a munkálatok ellenőrzésére, és most már ő ír a kamarának a munka befejezéséhez elengedhetetlen szerszámok kiutalása ügyében. 16 A külső vár lerombolása végül is 1702. július 1-én befejeződött. Pénz július 17-i jelenté­sében már a befejezett rombolás költségeinek végösszegét közli. Ugyanakkor azonban a korábbi tervekkel ellentétben a belső várnak Pfeffershofen által elrendelt sürgős megerősíté­sének végrehajtásához kér a kamarától utasítást. 17 A rombolás tehát három hónapot vett igénybe. Ezalatt teljesen megsemmisítették a külső vár, azaz a mai Eger-Putnok vasútvonaltól keletre, a domboldalban elterülő várrész körítőfalait és összes bástyáit. A külső vár alaprajzi elrendezését Ottavio Baldigara 1572. évi terveiből ismerjük, és így a lerombolt erődítés méreteiről is tájékozódhatunk. A megköze­lítően trapézalaprajz, amely a belső vár ma is fennálló keleti sarokbástyáihoz kapcsolódott, ÉK-DNy irányban kb 180 m hosszú volt, keleti végén É-D-i irányban kb 90 m, nyugati végén kb 120 m széles. ÉK-i és DK-i sarkán egy-egy, mintegy 60—60 m oldalhosszúságú, hatalmas fülesbástya emelkedett. A fennmaradt hét, nagyrészt heti számadás kisebb megszakításokkal a rombolás egész időszakát felöleli. 18 Ezekből pontos tájékoztatást kapunk a rombolásnál alkalmazott munkaerőről, a felhasznált anyagról és költségről. A munkások közül a legfontosabb szerep az öt aknamesternek jutott. Parancsnokuk a francia származású La Rose őrmester volt. Az aknamesterek közül három német: Hans Geistler (Gristler?), Johann Vecz (?) és Johann Seuer, kettő feltehetően francia származású 11 B.u.Schr. 1702. máj. 3. No. 3.: ,,.. .Repetier, das nicht wenige Spesen zu der Demolirung auf­gehen werden, auch dieses Werkh Sich noch weith hienaus ziehen derfte. .." 15 B.u.Schr. 1702. máj. 18. No. 23.: ,,... Wie dan auch die zu Bässzerer Beschlainigung d(er) Arbeith 400 Stuck Schiebdruchen deren alhier kaine auszer 20 Stuckh... zuyberschickhen gerucheten. . ." Ugyanerről Salgari kam. tisztviselő május 21. és 25.-i levele (No. 28. és 33.). Pénz május 31-i jelentésében (No. 46.): ,,...dasz höchst nochwendig 500 schaufei undt Krämpfen stuhl gleich nach dehnen Heyl. Pfingst Feyertagen dehnen arbeitern Bey der allhiessigen Demoli­rung. .." A Kamara utasította Penzet, hogy a szerszámnyeleket régi, valószínűleg török szállás­épületek fájából készítesse el, amire Pénz jun. 12-én válaszol (No. 19.): ,,... Die Schaufel und Krampen stihl ausz altem Holz zu machen, muste mann etliche quartire abbrechen, welche aber abzubrechen S(ein)e Excell. der Herr G(ene)ral Verbotten. .." ]G B.u.Schr. 1702. jún. 13. No. 22.:,,.. .Bey meiner anherokunft habe gefunden, dasz die Krampen und Schauffeln-still zimblich zerbroch und zusamb gangen. .. hiemit ersuche ohnverzüglich zu verordnen Belieben auf die ain Par (?) Wägen voll diszer Krampen- und Schaufeln still sambt denen 200 Schubkarren wann solche auch noch nicht abgeschicket worden weren, ohne an­standt herüber auf Erlau geszendet werden, zumahlen ohne solchen die Demolitionarbeith nicht von statten gehen kan.. ." 17 B.u.Schr. Lajstromkönyv, 1702. júl. 17. No. 27. (a jelentés maga hiányzik): ,,Penz Berichtet Spécifiée bey der Obern Vöstung zu Erlau geändigten Demolierung in allem 2303 fl 49 xr bezah­let zu haben. Item auf ein neues auf befelch H General Wachtmaisters Baron von Pfeffershovn, umb bey der Untern Vöstung einen graben ziechen zu lassen, den anfang habe müssen thuen Lassen, Erwartend ferneren Cameral Befelch wessen sich halten seye...". Az egri jezsuiták háztörténete is megemlékezik a rombolás befejezéséről. Feljegyzésük szerint július 1-én robban­tották az utolsó aknákat: „Prima Julii pridie festi B.M.V. Elisabeth visit, ultimi cuniculi eiecti sunt. . ." (Egri Érs. Lvt. Hist. dorn. Agr. Soc. Jesu, I. 96. 1., idézi Ipolyi: Az egri megye régi székesegyháza, Eger, 1865, 76. o.) 18 A számadások a következők: 1702. márc. 31. —ápr. 13 (B.u.Schr. 1702. máj. 31. No. 46. 3. sz. melléklet); ápr. 19-22. (u. ott, 1. sz. mell.); máj. 7-13. (mái. 14. No. 18. mell.); máj. 15-21. (máj.21.No. 28.mell.);máj.29.-jún. 3. (jún. 4. No. 8. mell); jún. 7-10. (jún. 12. No. 19. 1. sz. mell.); jún. 12-17. (jun. 18. No. 31. mell.) 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom