Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Molnár László: Az Apátfalvi Keménycserépgyár Földváry Sándor haszonbérlete idejében (kb. 1850–1866 között)

Közvetlenül nem tekintjük idetartozónak, de mint jellemzőt megemlítjük, a hazai porcelán történetére és a korabeli termelési mennyiségre vonatkozóan az elöljárók éttermében lévő külföldi porcelánedényeket is. Azok nagyobb része, mint „prágai" került említésre, de találtunk minden származási helyre való utalás nélkül is porcelánt. A „rózsás porcelán" megjelölésű edényeket bécsi eredetűnek tekintjük. A rózsás minta a bécsi gyár egyik legismertebb olcsó mintái közé számított, amit kifejezetten használati edényeken alkalmaztak. A sáfári számadás ezekből egyrészt kevesebbet tüntet fel, másrészt sokkal töredékesebb az étkészlet darabok felsorolása, ami azt bizonyítja, hogy az egri érsekség korábban a bécsi császári porcelángyárból szerezte be szükségletét, ami természetesnek is tűnik. Az 1860-as években az egyre jobban fejlődő és versenyképes csehországi gyárak termékei közül a prágaiból szereztek be a fentiek szerint teljes étkészleteket. Mindezek még arra is rávilágítanak, hogy a XIX. század hatvanas éveiben a Herendi Porcelángyár, amikor már a nemzetközi kiállításokon számos elismerést szerzett és a különleges meisseni és keleti, valamint más európai klasszikus porcelánok formáit és díszítéseit utánozta és másolta, vagy ilyen eredeti készleteket egészített ki, mindennapi használatra alkalmas edényeket nem gyártott nagyobb mennyiségben, vagy ha igen, azt magas ára miatt még az egri érseki szeminárium elöljáróinak sem szerezhették be hétköznapi használatra. Az apátfalvi gyár termelési viszonyait, hiteltérdemlő adatok hiányában még rekonstruálni sem áll módunkban. Fényes Elek 1857-ben megjelent művében, az akkor működő kőedénygyárak között felsorolja az apátfalvit is.

25 A gyárak évi termelési értékét 2 500 000 forintban jelöli meg, amiből 750 000 Ft a kifizetett munkabér. A 13 termelő gyár átlaga nem egészen éri el az évi 200 000 forint össztermelési értéket, ami így elég tekintélyesnek mondható. Figyelemre méltónak tartjuk, hogy a kifizetett munkabér összege a termelési érték 30%-át éri el, ami az akkori vállalkozók kalkulációiba is betekintést enged. A viszonylag alacsony termelési összérték, ami jóval kisebb a vásárló igénynél, magában is indokolja a külföldi edények behozatalát a hazai piacokra. Az importált edények között első Csehország, ahol a legkitűnőbb anyagok állottak rendelkezésre és az ottani gyárakban volt a legfejlettebb a termelés, de jelentős volt az ausztriai és morvaországi gyárakból történő behozatal is. IV. Az egri, a miskolci és a budapesti múzeumokban végzett kutatás eredményeinek összegezéseként megkíséreljük néhány jellegzetes típus bemutatásán keresztül a gyár művészeti értékét is számbavenni. Az apátfalvi gyár művészeti tevékenysége, sajátos „népies" formavilága ezekben az évtizedekben bontakozott ki teljes egészében. A másfél évtizedes korszakon belül két kisebb, időben is elhatárolható irányzat alakult ki. Az első, amely az ötvenes évek elején fejeződött be, lényegében a szabadságharc előtti „biedermeir" stíluskörhöz kapcsolható. Bár annak egységes képe ekkor már felbomlott, megtalálhatjuk még az egyes edényféleségeken a reformkor jellegzetes díszítési módját, a mázalatti kobaltkék szalagszerű díszítést, mint a bécsi porcelánok századelej i díszítményének továbbélését. Ezzel egyidejűleg már az újabb „forma" és „dekor" keresésének megoldását figyelhetjük meg a tárgyakon. Az egységesnek ható biedermeier szemlélet keretein belüli próbálkozások nem jártak kellő sikerrel. A mázalatti, vagy mázfeletti kobalt díszítésű edények kísérletei a népi formák és a gyári díszítmények összehasonlításának. (1—2. sz. képek.) Az ilyen edényformák és a díszítmények más történelmi és társadalmi körülmények 23 Fényes E.: Az Ausztriai birodalom Statisztikája és földrajzi leírása. (1857) 123 o. 223