Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)
Ringelhann Béla: Az egri megyei kórház
10. sz. ábra. „Noli me tangere" (ne érints engem). Huetter táblaképe a refectorium falán, az egykori felsőtárkányi Fuorcontrasti nyaraló feltehetően hiteles ábrázolása. A Fuorcontrasti palotáról összesen két ábrázolás maradt, mindkettő Huettertől származik. Egyik a Barkóczyról készült portré hátterében van, kisebb alakban, a másik az ebédlőben látható, itt bemutatott táblakép. A refectorium északi, keskeny falán a nagyméretű Huetter képpel szemben egy szépen keretezett másik olajfestményt találunk: Tobenz György 1751-ben festett Utolsó vacsora képét. Nemrégen került ki a restaurátor ecsetje alól, így értékei jól mutatkoznak (lásd all. sz. ábrát). A kompozíció, a nagyvonalú, erőteljes hatásokra törekvő festésmód nyújt művészi élményt ezen a festményen. Érdekessége, hogy az egyes alakokat életteljesen, portraitszerűen ábrázolja. Két cselekményt örökít meg, a szereplőket is kétféleképpen csoportosítja. A két cselekmény, illetve csoport között elhelyezkedő, a többiektől eltérő öltözékű, a képből kifelé néző alakban magát a festőt sejthetjük. Róla nem sokat tudunk, egy anyakönyvi bejegyzés udvari színházi festőnek említi. Hogyan került ennek a bécsi festőnek olajképe az egri Irgalmasokhoz? Annyit biztosan tudunk, hogy Androvics kanonok ajándékozta a rendnek. Az orvostörténeti kutatás során ráakadtunk Tobenz Teofil nevére, aki mint az Irgalmasok vikárius generálisa Egerben is járt és ellenőrizte a kórházat. Több magas tisztséget viselt a rendben, prágai prior is volt. Talán testvére, vagy rokona volt a festőnek és ő ajánlotta Androvicsnak ? 199