Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

A belső telkek elrendezése hasonló lehetett a Matyó hadéhoz, ahol a lakótelek érintkezik a kerttel, vagyis a kert a telek összefüggő, szerves része. Minden nemzetségi telken az a folyamat mehetett végbe, amely a Matyó hadban a XIX. század végén: a család szaporodásával a kerteket udvarokká alakították s ezek helyébe a Nagy-kertben szereztek maguknak pótlást. 1818-ban, amikor a jobbágyok panaszt emelnek a vármegyénél, ugyanez történik: a nemesek elfoglalják a falu körüli ,,lúdpást"-okat, melyeken szérűt készítenek, csűrt építenek. Arra is hoznak fel példát, hogy lakóházaikkal települnek ki a pástra, nyilván azért, mert egyes családok annyira elszegényedtek, hogy nem tartanak már igényt az osztott beltelekre, megelégszenek a szűk portával is. A pást elfoglalása és a kertek létesítése időhöz is köthető, mert 1818-ban azt írják a nemesek, hogy ez mintegy 40 éve történt. A nemeseket tehát többször említett „elszaporodásuk" kényszerítette a kettős beltelek rendszerének bevezetésére. Ha azt keressük, volt-e valami előképe a telekrendszernek, vissza kell térnünk az 1748. évi állapotban a két Bekény kert esetére. Ebben az időben a Bekények előttünk ismeretlen helyen, talán Miskolcon és Mónosbélben laktak. Mikófalván magángazdaságukról ekkor még nincs adat, csak a tizedet szedték be, nyomtatták el és esetleg tárolták a takarmányt, — erre szolgált a két kert. Úgy véljük, nem indokolt ekkora kerteket ilyen célra fenntartani, amint hogy Almásynak ilyen kertje egyáltalában nincs is, csak később, az allodium megszervezése után. A Bekény kertek, úgy látszik, némileg szerepüket vesztett gazdasági udvarok voltak, maradványai annak az időnek, amikor a Bekény család egyes tagjai még a faluban éltek. Az a feltevésünk tehát, hogy a XV—XVI. században Mikófalván lakó és kuriális telkeiket kevés számú jobbággyal megdolgoztató földesurak így, osztott beltelek rendben szervezték gazdaságukat. Ennek egyik részét, a lakótelkeket később átadták jobbágyaiknak, de megtartották a kerteket, melyekre a dézsmabúza miatt szükségük volt. A csűröskerteket foglaló és megszervező kisnemesek erre a példára tekinthettek, melynek emléke, hagyománya még élhetett közöttük. A leírásunkban lappangó számos kérdés közül vegyük vizsgálat alá még a lakóudvarok beépítettségének mértékét, látva a különbséget nemesi és paraszti udvar használata között. A kérdés szorosan összefügg a népesség számával, azon belül a két különböző jogállású csoport számarányával és a rendelkezésükre álló belterület nagyságával. A nemes és jobbágy népesség első felmérését egy időpontban 1718-ból ismerjük, amikor 8 nemes és 9 jobbágy felsorolásával formálisan a jobbágy lakosság javára billen a számarány mérlege. A mezőgazdasági felszerelés — az igásökrök száma — és a terméseredmények viszont azt sejtetik, hogy a nemeseknél a csaknem azonos számú családfő mögött népesebb családok húzódnak meg, mint a jobbágyoknál. Ezek szerint létszámban a nemesek többen vannak, annak ellenére, hogy háztartásaik száma kisebb. 1748-ból csak a nemesek számát ismerjük: 14 háztartás volt, a jobbágyokról csak annyit tudunk, hogy 21 házhelyen laktak, szemben a nemesek 6 házhelyével. A nemesek — jobbágyok számarányát nem lehet megállapítani, de nem lehetett megfelelő a 6 : 21 aránnyal sem a feljebb elmondottak, sem a későbbi adatok miatt. A kisnemesi fundusok túlnépesedése már korábban, a XVIII. század első felében megindulhatott, mert az őket megillető belső telkeknél többet foglaltak el, ezért kezdeményezhette Almásy a birtokrészek elkülönözését. 1789-re a 14 háztartásból 54 lesz, ami 41 év alatt természetes szaporodással alig magyarázható, bár a szokatlan mértékű gyermekáldással is számolni kell, amint erre a kéziratos források is utalnak. E mellett második tényezőként a családok osztódását, a szétválakozást kell még tekintetbe venni. Fentebb sikerült meghatároznunk a falu körüli pástok elfoglalásának, mint a kisnemesi hadak terjeszkedésének időpontját: 1818 előtt mintegy 40 esztendővel. 1789-ben tehát azért ugrott fel a kis16 Az Egri Múzeum Évkönyve 241