Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

állt volna, az utolsó Bekényre azonban, mint Mónosbélben lakó földesúrra emlékeznek. A település szerkezetének történeti vizsgálata során az eddigiek szerint tehát kúriával vagy kastéllyal nem kell számolnunk. A falu belterületét teljesen a földesurak jobbágyai és a kisnemesi hadak foglalták el, bár az allodiális müvelésre már 1699-ből van adat, mely feltételezi uradalmi épületek jelenlétét is,

52 ezek azonban csak a belterület szélein lehettek. Mikófalva lakosságának teljes keresztmetszetét egy időpontban a levéltári források keletkezésének körülményei miatt nagyon nehéz adni, mert vagy a nemesek, vagy a jobbágyok összeírásával találkozunk külön-külön, a népesség teljes felmérése igen ritka. Ilyen azonban az 1718. évi vagyoni és dika összeírás, mely az egész lakosságra kiterjed.

53 Ebben az időben 9 jobbágy és 8 nemes családfő él a faluban, a jobbágyok közül 4 Kelemen, 4 Farkas, 1 Bárányi, a nemesek közül pedig 5 Kovács és 3 Kelemen. A korábbi jobbágy nevekből hiányzik a Nagy azért, mert egy 1702. évi bejegyzés szerint TMovaj községbe távozott.

54 A falu társadalmának szerkezetébe nyújt betekintést az 1719/20. évi összeírás,

55 mely az első nemes nevéhez hozzáteszi, hogy „polgár", az első jobbágy nevéhez pedig, hogy ,,bíró". Két külön kis társadalom lehetett ez, melyek mindegyikének meg volt a maga konstrukciója. A fenti adatokból nehéz lenne a település lélekszámát megállapítani, mert úgy látszik, minden családfő egy-egy jobbágytelket, illetve annak megfelelő földterületet képvisel, melyet kisebb létszámú családdal nem lehet megművelni. Úgy véljük, hogy minden név mögött egy legalább 15—20 fős nagycsaládot kell keresnünk, még esetleg cselédekkel is. 1718-ban az összeírt 17 családfőből 8 nemes volt, de nem látszik valószínűnek, hogy ez az arány az egész lakosság összetételére is vonatkoztatható. A családfők és a telkek száma egyező lehetett, a jobbágyok mégis kisebb felszereléssel és állatállománnyal rendelkeztek, jóval kevesebbet is termeltek, mint a nemesek. A jobbágyoknak összesen 9 jármos ökrük volt, a nemeseknek 21, sertésben 26—51 az arány, búza termésben 35 : 113, zabban 21 : 55 kila mutatkozik, minden esetben a nemesek javára. JOBBÁGYTELKEK A XVII. SZÁZADBAN Ebben az időben, tehát a XVII. sz. végén és a XVIII. sz. elején térképes ábrázolás, vagy egyéb adatok hiányában nincs módunkban a belterület kiterjedését, felosztását megrajzolni. Adataink csupán egy-egy telekre, annak sorsára vonatkoznak azért, mert ezeket elzálogosították, valakinek a nevére írták, vagy éppen tulajdonjogát vitatták. Több okirat foglalkozik a „Kelek Péter házhelyé"-vel, melynek sem elnevezéséről, sem helyéről nem tud a szájhagyomány. 1671-ben tűnik fel első ízben ez a megnevezés, mint „puszta Ház hely", melyet Bekény János és felesége, Kükőmezei Dorkó elzálogosít „Száz kilencven forintokban és két jármos ökrökben" Kovács Péternek, testvéreinek és azok gyerekeinek, akik 1666-ban nyertek nemességet. A házhelynek „napkelet felől való szomszédgya Nagy Pál Demeter, napnyugatrul penig Kelemen Péter".

56 1698-ban Bekény Ferenc, aki unokaöccse lehetett az előbbi BekényJánosnak, a Kelek Péter házhelyének rá eső részét „örökösképpen inscribálta" Kovács Gergely, Gáspár, Mátyás és János „uraknak", vagyis a másik, 1670-ben nemessé 52 Uo.: f. 9. n. 17. (P. V. J.) 53 EÁL. Conscr. facult. et dicarum. 54 Uo.: öi. 10. sz. 55 Uo.: öi. 12. sz. 5C Uo. : Polg. perek 453. sz. 196