Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Andreánszky Gábor: Középső-oligocén növénymaradványok Eger környékén

Calyx quadripartitus — (II. t. 8) — A hazai alsó-oligocénben gyakoriak a négy­osztatú csészemaradványok. Ezek a felső-oligocénből és az utána következő flórákból már hiányzanak. Három típusukat tudjuk megkülönböztetni. Az egyik az Abelia quadrialata Reid & Chandler. Erre jellemző, hogy a csészetorok egészen szűk és a cimpák hosszú vékony csőben folytatódnak. A cimpák erezete finom, hálózatos. A másik a Hydrangea-típus, kerekded cimpákkal, cső nélkül, a cimpába futó főér faszerűen ágazik el. A csésze torka valamivel szélesebb, de még mindig szűk. A har­madik típusnak a rendszertani helye ismeretlen. A cimpák szélesebbek, mint az Abelia csészéjének a cimpái, de nem kerekek, mint a Hydrangiáé, a csészetorok jóval széle­sebb s a cimpákon erős, párhuzamos erek húzódnak végig. Ilyen csészemaradványok Abelia sp. néven vannak leközölve Budaújlakról (A n d r e á n s z к у, 1959, pl. 11. 10 és pl. IV. 16), de ismerünk ilyen csészéket Kisegedről is. Hasonló rendszertani helyű lehet az a csészemaradvány is, amely a Gellérthegy eocénjéből került elő (A n d r e á n s z к у, 1954, 7. ábra). A Vécsey-völgyből származó csészelenyomat, amely ellennyomatával együtt van meg (12750), 14 mm átmérőjű, a cimpák hossza 6 mm, szélességük 4 mm. A cimpákon 10—12 meglehetősen erős párhuzamos el­halad végig. Bractea vei stipula — (II. t. 9) — INoszvaj-Nagyimány, 13733. Kis legyezőalakú fellevél, vagy pálha, melynek rendszertani helyét ezideig nem sikerült megállapítani. A lenyomat parányi Ginkgo-levélhez hasonlít, nagyon markáns, villásan elágazó erezettel. Az erek a kőzetbe erősen benyomódtak, a lemez maga valószínűleg hártya­szerű volt. A lenyomat 8 mm hosszú és 14 mm széles. A válla széles ékalakú, külső széle épnek látszik. A mellékelt táblázaton rendszertani sorrendben sorakoztatjuk fel az egerkör­nyéki középső-oligocén lelőhelyekről eddig kimutatott fajokat annak megjelölésével, hogy melyik lelőhelyről származnak és a korban közelálló nevezetesebb hazai lelő­helyek melyikéről váltak idáig ismeretesekké. A felsorolt 30 különböző maradványtípus megoszlása: 3 fenyő, 19 kétszikű levél, illetve levélke, 6 termés, illetve mag, egy csésze és egy fellevél, vagy pálha. A kétszikűek közt a Lauraceae család 5 fajjal, a Sapindaceae család ugyancsak 5 fajjal, a Fagaceae 3, illetve ha a Castanopsis makklenyomatot külön vesszük, 4 fajjal van képviselve. A többi családból csak egy, vagy két faj maradványai fordulnak elő az anyagban. Az anyag távolról sem elégséges arra, hogy az akkori flóráról és vegetációról csak némileg is hű képet nyújtson, a példányok csekély száma mennyiségi következtetése­ket sem enged meg. Mégis meg tudjuk állapítani a következőket: 1. A mintegy 60 meghatározható maradványhoz képest a kimutatott 30 külön­böző típus annyira magas szám, hogy abból fajokban gazdag és változatos flórára következtethetünk. Ez annyit is jelent, hogy a kisegedi flóra roppant fajgazdagsága nem szűnt meg egészen. 2. A levelek kicsisége illetve keskeny alakja száraz éghajlatra vall. A csapadékos­ság a kisegedi flórához képest nem növekedett. 3. Bár maradványok hiánya sohasem lehet bizonyító erejű, mégis következtet­hetünk arra, hogy mikroterm fajok inváziója nagyobb mértékben a kisegedi flórát követően nem történt. A maradványegyüttes ti. kimondottan mikroterm faj marad­ványát nem tartalmazza. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom