Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Bakó Ferenc: Településnéprajzi tanulmány

A korunkban általános szarufás — torokgerendás tetőszerkezet mellett még 4 db, korábbi szerkezetet sikerült megfigyelnünk. Ezek szelemenes tetőszékek ollóágassal, két háznál az olló egyenes ágassal párosítva. Az ollóágas valószínű hogy újabb fejlemény, mert Kiss Gy. Taxás jobbágy 1768-ban, mikor „romlófélben lévő", „roskadt" háza helyett másikat akar építeni, 3 „Szelemen Ágost" kér a püspökségtől (a felsőtárkányi erdőről), továbbá 2 szelement, 16 „Atal Gerendát", 4 „Vízvetőt", 25 „Pár Horgast" és 1 „Mester Gerendát".

11 A tető formája a régi lakóházaknál általában nyeregtető. Egyetlen kontytetős lakóházat láttunk csak („csapott elejű") a NagyAlvégben, de adatközlőink szerint ez a tetőforma a század elején jellemző volt a református házakra, az Alvégen kívül máshol a faluban emlékezetük szerint nem volt használatban. Az elől ollóval, hátul egyenes ágassal ellátott kontytetőt azonban korán kezdte az Alvégben is kiszorítani a nyeregtető, mert itt már ennek is régi példányait találtuk meg. Mind az utcai, mind az udvari homlokzatok ékessége a szépen faragott kő ablakkeret. Valószínű, hogy módosabbaknál - a XVIII. sz. vége felé a templomok építése után honosodik meg és még 1890-ben készült lakóházon is alkalmazzák. Szűcs J. adatközlőnk e kőkereteket a katolikusok építési hagyományának tartja annak ellenére, hogy igazán régi házakat kőkeret nélkül alig, csak egyet láttunk. Ez a hagyományban gyökerező ítélet azon alapulhat, hogy valójában ők, a katolikusok hozhatták szokásba Makiáron ezt az építőelemet. Hasonló lehet az oromzat („vértelek") díszítésének előzménye is, de itt még egyszerűbb elképzelni, hogy egy időben oromzatos házat csak katolikusok használtak. Bizonyíték erre az oromzat legszembetűnőbb díszítőeleme, az oromfülke, mely egy időben valamiféle vallási szimbólumot őrzött. A Gárdonyi Géza u. 17. számú ház plasztikus feszülete az egyetlen fennmaradt példa erre, de Eger környékének más helységéből (Verpelét) ismerünk adatot arra is, hogy a fülkében szobor állt. A tornác valószínűleg a XIX. század derekán terjed el Makiáron, de első hitelesen meghatározható előfordulását csak 1870-ből jelezhetjük (Vöröshadsereg u. 20. sz.). A rendelkezésünkre álló emlékanyagból általánosnak kell tekintenünk a háromsejtű lakóházat, melynek mindkét szobáját lakták. Annak ellenére, hogy a katolikus magyarság egy része valószínűleg palóc területről költözött ide, az asszonyok kamrában való külön hálásának semmi nyomát nem találtuk. A háromsejtű ház régisége mellett bizonyít az uradalmi cselédházak 1799. évi leírása, melyben a juhász és a molnár-segédek lakása két szoba konyhából, a molnáré pedig három szobából áll.

1

'-'

5 A műemléki állományban mindössze egyetlen kétsejtű házzal találkoztunk, de ez is háromsejtűhöz volt hozzáépítve (Lenin utca 12. sz.). Ebből következően a szabadkémények kétoldali tüzelőnyílással, tehát két kemencéhez tervezve épültek, és két boltív négy „lábán" álltak. Ez az egyetlen hagyományos tüzelőberendezése a makiári háznak, s egyik összetevője a múlt század végén még fából készített, sárral tapasztott és náddal fedett pendelykémény, másik a boglya alakú búbos kemence. Ezt még századunk elején is fa, jelenleg sár ülőpadka övezi. A múlt század végéről már adatunk van arra, hogy a kemence mellett megjelenik a „falbarakott masina", a vályog takaréktűzhely vas fedőlappal. A XIX. század végén még a kemence karóvázra, sárral tapasztva készült, de az első világháború előtt már a kemence oldalát cserépből, a fenekét téglából rakták és törekes agyaggal kötötték meg. 1945 óta építik csak a „tábori kemencé"-ket, tehát nem a házba, hanem az udvarra, mert rájöttek az ]4 EÁL. Érs. Lt. Cl. VI. ZZZ. 178/12. 125 Uo. Liber 79/2. 324