Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Bakó Ferenc: Településnéprajzi tanulmány

kai beépített részein hajdan „kertek" voltak.

71 Még a fiatalabb generáció is tud arról, hogy a kertek legtovább a Kis-Alvégben maradtak fenn, ezek átalakulása lakótelekké századunkban fejezó'dött csak be. A többi kert, kertcsoport helye nem azonosítható teljes pontossággal, de olyan kép rajzolódik ki a hagyományból, melyben az Alvég maga a falu és ezt veszik körül — a déli oldalt kivéve — a kertek. A NagyAlvég nyugati házsorának északi végén, a mai iskola telkétől délre rövid zsákutca van Zuglya néven, melyet szintén hajdani kertes területnek mondanak, bár e tekintetben a vélemények nem egybehangzóak : egyesek szerint lakótelkek voltak itt is . Úgy mondják, minden jobbágynak két belső' telke volt, csak a zselléreknek nem. A hagyomány arról tud, hogy a kettős beltelkek egymás közelében voltak, de vagy az Eger vize, vagy egy út választotta el őket egymástól. A kertekben istállók voltak, „ott vót a jószág, ott vót a gabona, ott vót minden. A férfi népség ott is élt", bajlódott a jószággal, este pedig összejártak a nagyobb istállókba szórakozni. Mesélgettek erről-arról, közben szalmával tüzeltek, a sötétség és a hideg miatt. Az istállónak nem volt padlása, „szelemen tartotta a tetőzetet" és ide aggatták a húst, ami a rendszeies tüzelés folytán megfüstölődött. A hagyomány a szálláskertet, benne a tüzelős óllal, a következő adattal a református lakossághoz köti. A katolikus ember úgy heccelte régen a református embert, hogy „na, hallgass, tik csak kéccer esztek egy nap!", mert a kertből csak naponta kétszer jártak haza étkezni. „Ott vót a tyúk, ott vót a lábasjószág, sertés, minden ott vót... az asszony csak azt csinálta meg: hajnalba kiment fejni, ahonnan kiment, de legtöbb helyen a férfi népség fejt". Délelőtt 9—10 órakor ettek a férfiak először, majd mentek vissza az istállóba és „past"-ot, szőlőkötözőt készítettek kukoricalevélből, míg az asszonyok a házban fontak, szőttek. A második étkezés késő délutánra esett. Abból, hogy a kertben, az ólban élést, gyakori tartózkodást a reformátusok jellemző életmódjának tartották, arra lehet következtetni, hogy az ólaskertek leginkább az ő tulajdonukban voltak. A néphagyománynak ezek a településrajzi közlései élettel töltik meg a térképek sematikus ábiázolásait, azokat új megvilágításba helyezik, de nem használhatók e jelenségek időmeghatározására. A hagyomány erőssége kétségtelenné teszi az ólaskertek múlt századvégi működtetését, de nem lehet benne feltárni az idő rétegződését. Ebben, a jelenségek időhöz kötésében segít a levéltári anyag, mely a jobbágyok ügyesbajos dolgai, úrbéri peres iratai között igaz, hogy mellékesen, de tárgyunkra is kitér. 1767-ben Törő 1. taxás jobbágy kártérítési igénnyel fordul az úriszékhez, mert istállóját a Szt. Dorottya napján (február 6.) „megesett" makiári vásáron egri mészárosok felgyújtották. Levelében felsorolja, milyen állatok voltak az istállóban: „ . . . ben fúlt és égett két jármos ökröm, nigy hámos lovam, harmadfű csikó kettő, harmadfű ökörtinó egy, bornyas vagy leendő tehén ött, mind azokon kívül oda vesztek rúgott ökör Bornyuk öten és úgy in suma darab 19". Az inquisitio több tanújának vallomásából csak az első, Kelemen M. dormándi kocsmárosét idézzük: „...az makiári vásárra maga is feli menvén, oda érkezésével az Törő Istvány kertibe be szállót, úgy az két lovait kifogván, egy kévésé az istállóiul távolabb lévő Törő Istvány szekér színibe bekötötte és azonnal az lovain lévő szerszámjait öszve szedvén az istállóba 11 Köszönettel adózom ezen a helyen is adatközlőimnek, elsősorban Szűcs Józsefnek (sz. 1905), aki különös érzékkel és érdeklődéssel őrizte és gyűjtötte össze a hagyományból Maklár történeti emlékeit és adta át azért, hogy ez a szerény dolgozat minél teljesebb legyen; továbbá Férge Jánosné Zay Jolánnak (sz. 1905.), Kis Károlynak (sz. 1887.), Ladoványi Józsefnek (sz. 1892.), Stokker Péternek (sz. 1882), Szűcs Jánosnénak (sz. Szűcs Eszter, 1886.), Szűcs Józsefnénak (sz. 1881.), Új Zsuzsannának (sz. 1875.), Vámosi Jánosnak (sz. 1896.), Vámosi Lajosnak (sz. 1892.), id. Vámosi Lajosnénak (sz. Pap Mária, 1875.), Zubor Istvánnénak (sz. Apostol Zsófia, 1881.) és Zubor Mihálynénak (sz. 1879.). 303