Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)
Bakó Ferenc: Településnéprajzi tanulmány
ilyen alakulásával magyarázhatjuk, vagy egyszerűen azzal, hogy kivonták magukat az összeírásból. A XVII. sz. végéről még két összeírást ismerünk, ezek közül az első, annak ellenére, hogy mindössze 53 lakosról ad számot, az előző urbáriummal azonos census összegeket határoz meg, a gazdasági és társadalmi kép tehát változatlannak tekinthető. Az urbárium és az összeírás együttes adataiból arra következtethetünk, hogy akár az 1682. évi 29 gazdát, akár az 1684. évi 53 „lakost" vesszük, az 1684-ben összeírt 52 ló, 176 ökör, 67 tehén, 170 juh (négy gazdánál) és 138 sertés gazdag állatállományról tanúskodik. Erre vall az 1682. évi urbárium azon kitétele is, hogy Makiárhoz tartozó pusztaként említi Nagytályát és Tihamért, gyakorlatilag tehát Makiártól Egerig nem volt olyan lakott hely, amely az úrbéri szolgáltatások miatt számításba vehető lett volna. Ezen a hatalmas területen nagy lehetősége volt a legeltetésnek és hogy a makiáriak éltek is vele, mutatja a jogszokás, mely szerint Nagytálya-puszta „Pascuatiójaért az makiáriak egy Vég Abbat Szoktak adni". 49 A szőlőtermelésről semmi közelebbi adat, csupán annyi, hogy dézsmát adtak a borból, de az őszi és tavaszi vetés után nem. 50 Az 1696. évi kamarai összeírás eredménye már az egri vár 1687-i felszabadító hadjáratának szomorú, népességpusztító hatását viseli magán: összesen 30 nevet sorol fel (hét jobbágyot, 23 zsellért), és megjegyzi, hogy ezek Borsodban és az andornaki pincében laknak. 5 ' Ezt az állapotot az időről-időr átvonuló ellenséges, vagy barátságos (de a lakosságra nézve éppoly veszedelmes) hadaktól való félelem még csaknem két évtizedig fenntartja. 52 Ennek a ,,futóvilág"-nak emlékét azok a hagyományok őrzik, melyek az andornaki „százrejtekű pincé"-hez fűződnek. A néphagyomány arról tudósít bennünket, hogy ebben a nagykiterjedésű, riolit tufába vágott pincében veszély idején sok ember tartózkodott állataival együtt. 53 Ehhez hasonló pince még van az andornaki határ más részén is, elképzelhető tehát, hogy Maklár leapadt népessége ezen, az akkor lakatlan területen húzódott meg. III. A makiári nép településmódjának, faluszerkezetének, építési hagyományainak napjainkig tartó alakulását, fejlődését jelentős mértékben a XVIII. sz. első évtizedei, azok eseményei határozzák meg. A XVII. sz. vége és a XVIII. sz. elejének hadi eseményektől mozgalmas időszaka hazánk több területén a lakosság teljes kipusztulását, az Méltóságos Egri Püspöknek szoktanak volt adózni, de nem régében bizonyos Abbatia vagy Praepositura után, valamelik Nyerte el az Pap urak közül. (Eötödik Malom is vagyon Nagy Tályai Pusztán melyben Török István nevő Molnár lakik annak is adja fi. N. . . 10.) Puszták vadnak Maklár mellett ottan közül, Első Puszta Nagy Tálya melynek Pascuatiójaért, az Makiáriak egy Vég Abbat Szoktak adni. / Második Puszta Tyhamér, azt éppenessen az Török éli paraszt Ember nem követi, mivel ágyú alatt vagyon, itt is volna 3 Malom de kinek adóznak tüle nem tudatik./Vagyon Szihalom, és mező Tárkány közöt, egy Apaty nevö Praediumocska, (melynek bizonyos ura edig nem Volt) ha nem mostanságban megértetvén hogy nem mást hanem Méltóságos Egri Püspökét ő Ngát ileti, és hogy Méltóságos Egri Püspök meg kereshessen jövendőben, meg tiltottam tüle Szomszédokot." EÁL. Érs. Lt. Liber 30. pag. 199 — 201. 49 Ld: a 48. sz. jegyzet zövegét. 50 Ld: Balássy F.-Szederkényi N., i. m. III. 386-387. 1. 51 „Huius possessionis incolae resident in comitatu Borsodiensi et Andornak, ibidem, in Quibus de cellariis habitant". OL. Kam. Conscr. portarum. 1696. Fase. 2637. Pataki János szíves közlése. 52 Ld: Soós I., Heves megye benépesülése a török hódoltság után. Eger, 1955. Heves megyei füzetek. 3. sz. 43. 1, 53 Vö: Bakó F., Egri borospincék. Eger, 1961. 26-27. 1. 297
