Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Erdei Ferenc–Kovács Béla: A váraszói románkori templom feltárása és helyreállítása

egészítése jelenti. A beszámozott párkánykövek a meglévő falkoronára kerülnek, míg a hiányzó részeket téglából kifalazzák, az eredeti köveknek megfelelő kiüléssel, az íveket pedig utólagosan kifaragják. Hasonló módon történik a déli kapu kiegészítése is, de itt a profiloknak megfelelő befoglaló formában a téglát meg kell faragni. Az oltáralapból kibontott három szemöldökkő közül egy a szentély tengelyében lévő ablak kívül hiányzó záradéka, a másik kettő a szentély déli részén kivésett nyíláshoz tartozott. Itt a kávát téglából készítjük el. A déli homlokzat karzat feletti falát -- melyet szintén a bővítés során bontottak el, feltehetően azért, mert itt ablaknyílás lehetett és az új fallal másképpen nem tudtak csatlakozni — a nyugati végfalhoz hasonló módon egészítjük ki, a meglévő románkori ablaknyílás magasságában és méreteiben hasonló ablak elhelyezésével. Ennek szemöldökköve még a támaszként otthagyott falban, jól látható helyen van. A párkány mögött készített vasbeton koszorú összefogja a templom falait, egyben a fedélszék felfekvését, rögzítését is biztosítja. A románkori falaknak a hajó közepe táján nagy kidűlése van, ezért két vonóvasat is be kell építeni. Mind a szentélyre, mind a hajóra alulról nyitott fedélszéket terveztünk. A templom eredetileg boltozott volt, melynek lenyomata jól látható. Az előkerült néhány bordatöredéket (amelyek lefaragott felülete bizonyítja, hogy eredeti helyükön faragták át, tehát bordaindítások) a meglévő fészkekbe helyezzük vissza, ezzel érzékeltetjük — természetesen jelképesen a boltozatot. Ezt a megoldást a nyitott fedélszék is indokolja, mert a teret magassági irányban növeli és így a felső lehatárolást bizonytalanná teszi. A boltozatból néhány bordatöredéken kívül többet nem találtunk, így annak rekonstrukciójára még jelképesen sincs lehetőség. A fedélszéket hódfarkú cseréppel fedjük. A templomban a feltárt XVI. századi téglapadlót mutatjuk be, a hiányzó téglák helyét betonba ágyazott, kikefélt kavicsburkolattal pótoljuk. (A románkori, agyagból döngölt padlót annak gyors pusztulása nélkül bemutatni nem tudjuk.) Az északi oldalon lévő átjáró nyílást, amely a XVI. századi sekrestyébe, vagy kápolnába vezetett, téglával elfalazzuk. Az ajtónyílás helyét kívül-belül mélyített tükör formájában mutatjuk be és beépítjük az itt feltárt és feltehetően innen származó csúcsíves elszedett szemöldökkövet is. A külső terepet a középkori szintre süllyesztjük le. Ez kb. 40—50 cm szintsüllyesztést jelent. A cinterem-falat, amely a jelenlegi terepszint alatt 50—100 cm mélységben található meg, a nívó fölé kb. 50 cm-rel felmagasítjuk. Ezzel lényegében elhatároljuk a templomhoz tartozó területet a környező szántóföldektől és egyben a terület gondozását is megkönnyítjük. A templom északi oldalán előkerült sekrestye és ossarium alapfalait minimális ráfalazással konzerváljuk. A templomban kiállítjuk azokat a faragott köveket, amelyek nem kerülnek visszaépítésre, kiegészítjük magyarázó szöveggel, rajzokkal, fényképekkel; így kívánjuk megteremteni a helyreállított templom ideiglenes rendeltetését. A fentiekben, ha nem is tárgyaltunk minden részletproblémáról, de érintettük azokat a kérdéseket, amelyek a tervező munkát és a tervet befolyásolták. A terv megvalósítását a kiviteli munka gondossága viheti sikerre. 210