Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Szabó János Győző: A honfoglaláskori lemezes korongok viselete

ékítmények láthatósága szempontjából nagyon következetesek voltak. Szigorú különbséget tettek díszítés tekintetében az olyan tárgyak között, amelyek használat közben minden oldalról láthatók, és azok között, amelyek viselés közben az egyik felület irányából többször mutatkoznak, s végül: amelyek kizárólag csak egy felől pillanthatok meg. A díszítés terjedelmét és gazdagságát a láthatóság mértéke szerint tervezték meg. Csupán a honfoglaláskori lemezes díszítés példáival élve: az elsőre egy kúpos süvegdíszt, a másodikra a szablyák markolat-borítását, a harmadik esetre a férfiak tarsolyának felékesítését említhetjük szép bizonyságul.

19 A tarsoly hátsó oldala viselés közben a testhez simult, látni nem lehetett. Ezért nem véletlen, hogy a férfiak tarsolyának csak a külső lapját (fedőlapját) bontották be díszlemezzel; párosával tarsolylemez még nem került elő, pedig már 23 lelőhelyet tartunk számon. Semmi sem indokolja, hogy a tárgyak díszítésében mutatkozó szabályszerűség egyedül a nők tarsolyára ne vonatkozzon. A korongok technikai vizsgálata alapján is érveket támaszthatunk Szabó K. elgondolásával szemben. Ha a korongpár egyik példánya a tarsoly hátsó oldalát díszítette volna, akkor a korongpárak egyik darabjának a külső felülete okvetlenül kopottabb, lecsiszoltabb lenne. Az övön függő tarsoly, különösen lovaglásnál, hátsó felével ütemesen a csípőhöz ill. a combhoz csapódott. Magától érthetődő, hogy a dörzsölődés és az ütődések a fémlemez felszínén nyomot hagytak volna. Márpedig korongpárjaink között a külső felszín ilyen kopáskülönbsége nem állapítható meg. László Gyula, a lemezes korongok viseleténél egy valószínűbb lehetőség után kutatva igen szellemes gondolatra jutott. Mivel kiindulhatott már abból a felismerésből, hogy a korongok a női viselet tartozékai, s ezek túlnyomórészt párosan szerepelnek: arra utalt, hogy a korongok formája, nagysága, kiképzése a női emlőknek megfelelő; ezért könnyen elképzelhető, hogy a ruházaton a két emlő felett viselték. Rögzítésük módjával kapcsolatban emlékeztetett a pásztortársadalmak hagyatékával összefüggésbe hozható eurázsiai kőszobrokra. Ezeken a ruhátlan szobrokon valóban az emlők felett egy-egy korong látható pántokra erősítve. A bulgáriai leletek itt külön említést érdemelnek, mivel a bolgár—törökség hagyatékához sorolhatók. Márpedig a bolgár—törökség kultúrája a magyarságéhoz annyira közelállt, hogy párhuzamokat jogosan kereshetünk, s ha ilyenek vannak, a kérdés megítélésében nagy figyelmet érdemelnek. László professzor írásban ugyan nem fektette le véleményét, de egyetemi előadásai, konzultációi alkalmat nyitottak arra, hogy elgondolásairól szakmai körökben tudomást szerezzenek. Sőt, egyik reprezentatív kiadványunkban is — amelyik elsősorban a külföld számára készült — a korongok viseleti rekonstrukcióját ebben az értelemben közölte Cs. Sós Ágnes.

20 Említést tett erről Csallány Dezső is,

21 de annyira elegendőnek tartotta egy ásatási megfigyelés tanúságát, hogy más jellegű érvelésre, a kérdés átfogóbb felülvizsgálatára nem gondolt. Hogy a korongokat valóban a női emlők felett viselték vagy se, azt szerintünk technikai jellegű megfigyelések is eldönthetik, amelyek a felerősítés módozataira irányulnak. Ilyen szempont alapján a szórványként kezelhető példányokat is bevonhatjuk vizsgálódásunk körébe. A megállapítható szabályszerűség tehát a lehető legnagyobb számú adaton nyugszik, a való helyzetet leginkább tükrözheti. Mivel alapvető követelmény, hogy ezt a kérdést nagyon világosan részleteiben is lássuk ezért kissé bővebben tárgyaljuk. 19 Fettich N., i. m. (AH) LXXIII. t. 1., XLVII. t., XLIX. t. 2U Cs. Sós Á., Magyarország régészeti leletei (Bp. 1957) 376—377. 21 Csallány D., i. m. 281. 98