Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Bakó Ferenc: A Bükk hegység mészégetőinek munkaszervezeti formái

fizették, a többi munkást pedig ennél jóval alacsonyabb napszámmal. így elérték azt, hogy nagy kemencéket viszonylag kevés munkabér ráfordítással égettek ki. A 4. sz. táblázat a hatos létszámú csapat munkabeosztását vázolja. A hat ember összesen 81 munkanapja 400 q meszet eredményez. Az eredmény megítélésekor figyelembe kell vennünk azt, hogy ez a társulási forma sem a kő, sem a fa szállításához állati vonóeró't nem vett igénybe, ezeket az anyagokat füles szánkó-n kézzel húztak. A kiégetett meszet ökrös szekereken szállították ugyan a vasútállomásra, de nem a mészégetó'k, hanem ezzel foglalkozó fuvarosok, ezért a táblázat ezt a munkát már nem is tünteti fel. A munka megkezdésekor feltételezzük azt, hogy a csapat ezen a helyen már nem az első kemencét égeti, tehát a kunyhó megépítésével és a mészégető gödör kiásásával nem kell az időt tölteni. Az első munkanapok az égetéshez szükséges kőnek a föld felszínén való összegyűjtésével és szállításával telnek. Az összeszedés elsősorban a kőválogatók feladata, a nehezebb munkát, a szállítást inkább a farkallók végzik. A mesterek ebben nem is vesznek részt, ők a gödör oldalfalát tapasztják (pucolás-пак jelölve a táblázaton), illetve a mészégető szerszámokat, eszközöket — szánkót, korcsolyát, szerszámnyeleket, kosarakat — javítják (a táblázaton: pótmunka néven). A harmadik napon már megkezdik a kemence rakását és mikor már a szükséges összes követ beszállították, valamennyien a rakást fejezik be. A hatodik napon nekiállnak 'áfa készítés-пек, vagyis az erdészet által engedélyezett területen a fa kivágásának. A favágást nehezebb, a fuvarozást viszont könnyebb munkának tartották és ezért az öreg mester az elsőben egyáltalán nem is vett részt (a kemence tűzterét tisztította, készítette elő a begyújtáshoz), a második mester és az első kőválogató pedig inkább szállítja, mint vágja a fát. A nyolcadik napon délig mindannyian tapasztanak, délután a két mester szállítja, a többiek vágják a fát. A kilencedik napon gyújtják be a kemencét és négy napon át fűtik. Állandóan csak az első mester van a kemencénél, a többiek nappal folytonosan vágják és szállítják a fát. Egy-egy forduló után ott maradnak azonban a kemencénél és segítenek tüzelni. Sokszor a második mester is a kemencénél marad és pratálja a fát, odakészíti a kemence szája mellé. Éjszaka kettesével, mind a hatan, felváltva tüzelnek. A mészégető csapatoknak ezt a hat emberből álló szervezetét hagyományosan egyedül Bélapátfalváról ismerjük, de a XX. század elején — bélapátfalvi hatásra — egy-két esetben Felsőtárkányban is előfordul. Gyűjtésünk kezdetén, 1948-ban Bélapátfalván még működött egy hatos csapat, de már nem tiszta formában. A csapat egyik tagja fafuvaros volt és az egyes részmunkát végzők hagyományos elnevezése sem volt használatban. Már nem nívták őket kőrakónak, vagy farkallónak, mindössze arra, ,,aki be tudta rakni a kemencét" és aki egyúttal a legöregebb is volt, azt mondták, hogy ennek mesteri. A hatos banda fent, részletesen tárgyalt, tiszta formája 1932 és 1935 között esett ki véglegesen a gyakorlatból. 4. A mészégetők munkára társulásának következő formájában egy, esetleg két mester dolgozik a kemencénél, aki 2—4 napszámost, favágókat és fuvarosokat fogad maga mellé. Az eddig tárgyalt kategóriák között ez a legkevésbé határozott körvonalú, ami azzal magyarázható, hogy mindenütt újabb képződmény. Egyetlen általános kritériuma a változó számú, de a termelésben közvetlenül résztvevő bérmunkások foglalkoztatása. A fa és a kő fuvarozása — helyenként és helységen belül időszakonként is változóan — saját igával is, de fizetett fuvaros alkalmazásával is történhet. Minthogy az ilyen bandákban a mester az egyetlen mészégető, a kemence berakását egyedül kénytelen elvégezni. Napszámos csak a kő adogatásában lehet segítségére. 306