Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Ifj. Fehér Géza: Hódoltságkori fémművességi kérdések. Az egri török ezüstkupa. Az egri várból származó török pecsétgyűrű

HÓDOLTSÁGKORI FÉMMŰVESSÉGI KÉRDÉSEK AZ EGRI TÖRÖK EZÜSTKUPA A hódoltságkori anyagi műveltség fontos kutatási feladata a török kézműipar tanulmányozása s ennek kapcsán a magyar iparfejlődésre gyakorolt hatásának vizsgálata. Egyes iparágaknál — így a réz- és ezüstművességnél — még ma sem tisztázódott terjesen, hogy a törökök milyen mértékben űzték a hódoltságkori Magyarországon. Fekete Lajos megállapítása szerint ,,e mesterségekben nemcsak az iparnak és az ipari ismereteknek, hanem a nyersanyagnak is állandóan idegenből, messze földről kellett jönnie s azt északról, a felsőmagyarországi bányákból a közbeeső határvonal miatt, délről a szerbiai és boszniai bányákból a nagy távolság miatt egyformán nehéz volt beszerezni és ide szállítani".

1 A XVI—XVII. században tehát a török rézedények zöme kereskedelmi behozatal útján érkezett. Emellett azonban a budai várban „Kazandzsilar jolu" (Kazánkészítők, Rézművesek útja) helytörténeti adat

2 azt bizonyítja, hogy a megszálló törökök konyhaeszköz-, főző- és étkezőedény igényének kielégítését helyi ipar is segíthette.

3 Az ezüstművesség a — köznapi célokra termelő — rézművességnél kisebb mennyiségű nyersanyag felhasználásával, értékes fényűzési tárgyakat állít elő. így ennek az iparágnak magyarországi meghonosodását az ezüst szállítási költsége nem befolyásolhatta alapvető módon. Horváth Henrik szerint Budán a hódoltságkor egész időtartama alatt virágzó ezüstművességgel számolhatunk.

4 Török ötvösök működését tanúsítja a későbbi, 1732. évi összeírás, amelyből az tűnik ki, hogy a budai „katholikus rácok közül az öregek a törököktől sajátították el az ötvösséget, a fiatalok tanítói pedig az öregek voltak".

5 Genthon István is rámutatott a hódoltságkor utáni 1 Fekete L., Budapest története III. Budapest a törökkorban. Bp. 1944. 225. Mivel a Brassó környéki és zalatnai bányák is jelentékenyek voltak, minden bizonnyal Erdélyből is beszereztek a törökök nemesfémeket. Az erdélyi bányákat, mint fémbeszerzési forrást említi Fekete L.—KáldyNagyGy., Budai török számadáskönyvek 1550—1580. Bp. 1962. 581. — Természetesen igen sok hadizsákmányból nyert ötvösművet is felhasználhattak nyersanyagként. 2 Fekete L. i. m. 83. Vö. Linke A., Buda—Pest a török uralom korában. Bp. 1908. 33. 3 A helyi török rézműves ipar létezése mellett szól talán az a körülmény is, hogy pl. az esztergomi Balassa Bálint Múzeum gazdag török anyagában néhány olyan vörösréztálat is találunk, amelynek a talpát forrasztás nélkül, egészen durván kalapálták az edény testéhez. Hódoltság korára pontosan keltezhető, finom kidolgozású edények ismeretében, nem tartjuk valószínűnek, hogy ilyen kezdetleges kivitelű, selejtes árut érdemes lett volna idegenből behozni. 4 Horváth H., Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben. Tanulmányok Budapest Múltjából V. (1936) 108. 5 Illéssy J., Magyarországi ötvösök 1732-ben. Archaeologiai Értesítő XXIII. (1904) 391. Vö. Horváth H., Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete. Budapest Régiségei XII. (1937) 200; Pataky Dénesné, A Pest—budai ötvösség a XVIII. században (a budapesti templomok 213