Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Kozák Károly: Az egri vár feltárása (1957–62)

Ny-i falsíkjának vakolatmaradványain függőleges vonalban mutatkozó, égéstől elszíneződött agyagtapasztás nyomai (25. kép). Az emelet Ny-i része (II/1. helyiség) a XVI. század II. felében épült, az alatta lévő földszinti teremmel együtt (1/1—2. helyiség). Az emelet D-i falának Ny-i része a reneszánsz bejárattól kezdve -- az épület DNy-i sarkáig igen rossz állapotban volt, s így szükségessé vált e falszakasz kijavítása. Az említett helyiség (11/1) építésének korát az emelet alaprajza, a megmaradt részletek és a történeti adatok együttesen bizonyítják. Az alatta lévő terem(I/l — 2.)boltozatának É-i része a

XVIII. században leszakadt, s a felette lévő törmelék — bizonyára az emeleten lévő más darabokkal együtt — a terembe hullott, amelynek aztán É-i részét egy kőfallal elrekesztették (1/2). E rész megtalálása után a törmelékből sok edénytöredék, néhány többszínmázas kályhacsempetöredék és gótikus kőtöredék került elő. Az előbb tárgyalt emeleti helyiség (II/l) ÉNy-i sarkában egy 2,30 1,50 m-es aknát tártunk fel, amelynek mélysége csaknem eléri a 11 métert. Az aknából gazdag régészeti anyag kei ült elő. Az akna feltöltésére a hódoltság megszűnte után került sor.'

21 Legnagyobb számban zöldmázas, kétfejű sasos kályhacsempék íöiedékeit találtuk itt — a darabok több típushoz tartoztak —, de akadt köztük mázatlan virággal díszített töredék is. Legalul egy gyöngyházzal díszített, török feliratos gyűrű került elő az aknából, valamivel feljebb pedig egy török rézpénz. Az emeleten még két hasonló aknát táitunk fel, de azok nem voltak olyan mélyek mint a most említett. Az egyik a N/3 helyiség ÉNy-i — ebben leginkább sárgásfehérre égetett, belül zöldmázas talpastálak töredékei voltak —, a másik pedig a II/7 helyiség ÉK-i sarkában került elő. Ez utóbbi aknából igen sok újkori edénytöredéket szedtünk ki, köztük jelentős számú holicsi fajansztányér és tál töredékeit is.

2

'

2 Az aknákból előkerült régészeti anyag arra mutat, hogy azok betöltése valószínűleg nem egészen egyidőben történt. Az említett aknák mind az igen erős, 5—7,5 m vastagságú É-i várfalban kerültek elő, amely több építkezés eredményeként érte el ezt a vastagságot. Az aknák kialakulása az utolsó építkezés során történt, amikor a XVI. század II. felében az addig lámpillérekkel, támfalakkal megerősített várfal külső síkját „kiegyenesítették", a támpillérek és támfalak közti beszögeléseket elfalazták. Ez azonban több helyen nem tömör elfalazással történt, hanem úgy, hogy az új fal mögött egy akna alakult ki. Ezeknek egyikéi-másikát csatornaként használták. A II/l helyiség sarkában lévő akna Ny-i, újabb falában egy vízköpő van, amely egy ma már lebontott kisebb helyiségből — valószínűleg fürdőépületből — vezette el a vizet. Az akna É-i, ugyancsak újabb falában egy átboltozott, alacsony, széles nyílás van, amelyen keresztül a víz az É-i falszorosba folyt, s onnan pedig tovább vezethették a külső várfalon kívül eső területre. Az aknák régebbi falait szépen faragott kváderkövekből rakták, alul erős rézsű látszik, az újabban épített falak belülről egyenetlenek, „hevenyészett" jellegűek. Az É-i várfal most említett két építési periódusán kívül egyébb építkezések nyomát is megtaláltuk, de ezekkel kapcsolatban még további kutatás szükséges. A II/l. helyiség É-i falában — az akna újabb fala fölött — feltártunk egy elfalazott lőrést, amely ma az É-i várfal lőréses mellvédfalának egyetlen ismert emléke (XVI. sz. II. fele). 21 Erre mutat az akna alján megtalált török gyűrű és egy valamivel feljebb talált török rézpénz, amelynek korát Fehér Géza 1687-re teszi. (E helyen mondok köszönetet Huszár Lajosnak és Fehér Gézának az előkerült pénzek meghatározásáért.) -- Az edénytöredékeken lilával festett H betű van, amelynek alapján készítésüknek kora a XVIII. század közepe táján kereshetjük. (Csányi Károly: A magyar kerámia és porcelán története és jegyei.) Az előkerült darabok nagy számából és a változatos formákból arra következtethetünk, hogy a palota étkészletéhez tartoztak, pusztulásukra a század II. felében kerülhetett sor {38. kép). 128