Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Szabó János Győző: A honfoglaláskori lemezes korongok viselete

is ítélkeztünk. A korongos sírok leletegyüttesei nem tartalmaztak egyetlen olyan tárgyat (csat, kapocs, szíj vég stb.), amely bőröv jelenlétére engedne következtetni. Persze, ha a derékon nem is, de a vállon a függőlegesen csüngő szíjakat jókora szegecsekkel még rögzíthették volna. Ezzel a lehetőséggel azonban most nem foglalkozhatunk, mivel a korongok ebben az esetben már nem tekinthetők szorosabb értelemben a keblek díszének; inkább olyan csüngős válldísznek nevezhetnénk, amely bizonyos testtartásban a mellek boltozatát takarta volna. 5. A korongokat ne képzeljük el szíjon, hanem tételezzük fel, hogy magára a bőrmellényre közvetlenül rászegecselték. Ha vékonycsíkú lemezkéről lenne szó és nem terebélyes ékítményről, talán rendjén is lenne. De ilyen nagyobb lemezt kiterjedtebb bőrfelületre sohasem két helyen szegecseltek fel, hanem minden irányban, egyenletes távolságokban, mint a tarsolydíszeket is. Csak az utóbbi felelt meg régen is az általános gyakorlatnak. Ha néha hanyagságok előfordultak, azt nem vitatjuk. De minden darabnál mesterségbeli hibát feltételeznünk nem szabad. Egyébként nemcsak következtethetünk szíjra: Tiszabercelen ténylegesen is megtalálták. A korongoknak, mint kebeldíszeknek a mell felett való rögzítését technikai szempontból a fentiek alapján nem tudjuk elképzelni. Más jellegű érveinket most nem sorakoztatjuk fel, ezzel is hangsúlyozva a tárgyszerű vizsgálat fontosságát. Csallány Dezső újabban több korongot, melyek a szakirodalomban addig ismeretlenek voltak, az idevágó teljes honfoglaláskori anyag áttekintésében közölt le. Nemcsak ötvösművészeti szempontból nyújtott új feldolgozást, hanem első ízben gyűjtötte össze a korongok viseletére vonatkozó helyszíni megfigyelések adatait. S olyan jelentős anyagot is ismertethetett, mint a tiszaberceli korongokat, amelyeket végre — első ízben — régész keze tárhatott fel.

81 Tisztánlátásunkhoz szükséges, hogy Csallány dolgozatában a korongokra vonatkozó viseleti adatokat, észrevételeket terjes egészében felhasználjuk. 1. Tiszabercel— Ráctemető területén, a honfoglaláskori temető 4. sírjában egy lemezes korong a mellközépnél, a bal kulcscsontnál, kissé dőlt helyzetben került elő, a párja viszont a hátgerinc alatt, díszített felületével a sírfenékre nézve. (Csallány leírásában a korongok helyzetéről többet nem tudunk meg. Sírrajzot és fényképet nem közölt.) A törzsön nyugvó korong erősítő lapjára bőr és lenvászon maradványok ragadtak. Ugyanitt a lemez alatt rombikus veret volt, hátsó oldalán vászondarabka. Korábban már említettük, hogy a tárgyvizsgálat során Csallány a lemezek két átellenes szélén bőrdarabkát figyelt meg a kissé széthajló lemezek között, s a peremeken több olyan apró lyukat, átfúrást, amely a hátsó lemezt nem is érintette. Ilyen ismeretek alapján, szem előtt tartva a síradatokat, különösen a korongoknak a fekvését, Csallány arra következtetett, hogy a halotton vászonruha volt, s a korongokat tartó szíjazat nem a vászoning felett csüngött, hanem az ingre húzott, lóbőrből készült ruhán. A szíjazat a nyak előtt kétfelé ágazott, majd a nyak mögött a bőrpántok újra összefutottak. A korongokat elöl és a háton a szíjak találkozásánál szegecselték fel úgy, hogy ide mindig a szélesebb ívű szegecscsoporttal rögzítették a lemezt, míg az átellenes szélek szegecsei már egy függőlegesen csüngő nyúlványon hatoltak át. A korongokat utólagosan a bőrruhára varrták, s ezzel a szíjazat is annak szerves részévé vált. Lehetséges, hogy a ruha nyakának peremét tulajdonképpen a korongokat tartó szíjazat képezte. Csalány rekonstrukcióját mai ismereteink alapján is elfogadhatjuk. Értelmezése sokoldalú tárgyszerű megfigyelésen nyugszik, következtetései magától érthetődőnek tűnnek. Csallány D., i. m.