Cseh János: Régészeti tanulmányok a Közép - Tisza-vidékről (Tiszai téka 4-5. Szolnok, 1993)

„tocsogós", réties habitusú környezetre jellemző ősnövényzet fedte - defláció-szerü - mélyedése, északon pedig a rétegvonalas térkép jelezte Hajcsár út határolja. Egy 87,5 m körüli tengerszint feletti magasságú, kisebb, enyhén „promontorium"-szcrű kiemelkedés található itt. Amikor a területet fölkerestem, az meglehetősen rosszul volt megfigyelhető, mivel dúsabb gyomnövényzet borította. A környék szántóföld, frissen tárcsázott-boronált, igen kiszáradt, poros. A lelőhely kiterjedését hozzávetőleg 100x50 m-re becsültem. Egy-két patics-szemcsén kívül féltucatnyi őskori cserepet gyűjtöttem. Ezek közül néhány egészen jellegtelennek tűnt. A többinél viszont (oldalrészek), melyek durvák, törmelékesek, a külső feketés felszín nyomán a késő bronzkor és a koravaskor fordulójának hosszú évszázadaira gondolhatunk (Gáva-gávai kultúra?). 42. lelőhely (május 13.) Északi határrész, Kis-Bence-lapos, Bence-fertő, Bence-halom (utóbbi kettő Tiszafüred közigazgatási területén) Illusztráció: 2. kép, 13. kép 42/3-5, 18. kép A, 19. kép A és 20. kép A A lelőhelyet a falu templomától észak-északkeletre 3,7-3,8 km távolságra, a Nagyiván és Tiszafüred határa mentén futó dűlőútnál lokalizáltam. Itt emelkedik a Bence-halom, melyet jelen alkalommal nem írok le. A kurgántól északra a Bence-fertő, délkeletre a Kis-Bence-lapos mélyedése húzódik. A pont a tumulusztól délnyugatra, attól 100-150 méternyire van, egy 89,5 m tengerszint fölötti magasságú kiemelkedés csúcsa térségében. A terület mezőgazdasági művelés alatt áll, amikor ott jártam, 20-30 cm magasra nőtt gabona tett lehetővé korlátozottabb megfigyelést. A talaj középkötött. A telep (részlet) kiterjedése kb. 80-100x30-50 m volt; a leleteket inkább a földúthoz közelebb találtam. Begyűjtöttem egy (malom- vagy őrlő-szerkezethez tartozó) követ, néhány agyaglapasztást és olyan állatcsontot, melyen vágásnyomok vannak. Őskori megtelepedés bizonyítéka egy finomabb, egymásra húzott függőleges seprűzéssel díszített edénytöredék, s az atipikus cserepek. Említett leletünk leginkább a rézkor és a bronzkor fordulójának világába vezet bennünket, mindenesetre nem az újkőkorba és nem a vaskorba. (Nagyiván környékén mindeddig ez az egyetlen ilyen korú lelet.) Nem lehet tudni, vajon van-e a lelőhelyen késő vaskori kerámika; úgy kéttucatnyi olyan, szemcsés anyagú, közepes és vastagabb falú oldal-töredéket találtam, melyek igen hasonlók a szkítáknál, a szarmatáknál és az Árpád-korban meglévő edényekhez. Azt sem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy korongon vagy anélkül készültek. Előfordul a befésült, vízszintesen körbefutó egyes vonal és vonalnyaláb. Jól köthető viszont a jazig-roxolán világhoz egy kavics-szemcsés, (gyors)korongolt, szürke tónusú, egyenesen „vágott" aljrész. Még biztosabban egy igen kopott terra sigillata(?). A római kori kerámia kb. 75 %-a korongolt, 25 %-a pedig kézzel formált. A fazekas-készítményeknél úgy 40 % körüli a téglaszínű és 35 % a szürke edények aránya. Ezek kitűnő anyagú, keményre égetett, zömmel fényezett darabok, megvastagodó, kihajló szájrészek, profilálatlan vagy korongos fenéktöredékek, különböző falvastagsággal. A tömegáru tálak mellett találtam néhány ún. Krausengefäss-peremet (hombárok és fazekak). A korszakra jellemző átlyukasztásra is akad példa. A szabad kézzel formázott fazék-fragmentumok törmelékes (pl. samottos)