Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)
200 öltönyt. Régi parasztruha (népviselet) ezen a környéken már nem volt. Ősszel volt idő, hogy tudtam csinálni 500—600 pengőt egy vásáron. Később, mikor már a munkások munkadíját javították, mi lettünk az urak, akik magunk dolgoztunk, azelőtt meg nem bírtunk velük versenyezni. Segédem nem volt, csak a legkisebb fiam. Hajdú megyébe ha mentünk, a helybeli volt az első a forgalmasabb hely elnyerésében, debreceni a második, a Heves megyei volt az utolsó. Jásznagykún-Szolnok megyében a Kunság után jött Heves megye, aztán jött Hajdú. Heves megyében pedig a városok nagysága szerint. Eger, mint székhely, mindig első volt. Igar Heves megyében rendszerint utolsó volt, aztán jött Jásznagykún-Szolnok, aztán Hajdú. A rend megvolt, mert először jöttek a sátorok sorrendben, aztán jöttek a földön árulók, szintén vásárosok és megyék szerinti sorrendben. Volt aztán ócskasor, ez külön árult. Ott, ki hol foglal helyet. A debreceniek, ezek jártak az ország minden részébe vásárra, ezekkel volt sok baj, mert ezek mindég előre tolakodtak. Adatközlő: id. Lendvai V T ilmos sz. : 1886. Szabók 1949-ben: Korda Gyula; Lendvai Kálmán 28 éves, kitanulta, de nem folytatja; id. Lendvai Vilmos 65 éves, beadta az iparengedélyt; Mészáros Gusztáv 42 éves, iparengedéllyel; Molnár-Keszi Miklós Tiszaszentimréről jött vőnek. Varrónő A hagyomány szerint a múlt század utolsó évtizedeiben működtek Tiszaigaron kézenvarrók, tehát varrógép nélkül, kézzel dolgozó varrónők. Két kézenvarrót emlegetnek, mind a kettő 1910 körül halt meg, 60—70 éves korában. Ez a két varrónő inkább úri házakhoz járt munkára, atafírungot varrtak, de módosabb parasztgazda is igénybevehette őket, ha a lányát férjhez adta. Legjobban 1863-ban, a nagy ínség idején kerestek, mikor a Beniczky gróf lánya ment férjhez. — A század végén azonban elterjedt a faluban a varrógép. ,,A lányok, asszonyok megtanultak gépen varrni és kevesebb munkájuk lett a kézen varróknak, meg el is öregedtek" — mondják. A varrógép a rendelésre, mértékre dolgozó varrónő típusát teremtette meg Tiszaigaron is. Egy idő után volt elég gép a faluban, csak szaktudás és ügyesség kellett hozzá. Mészáros Károlyné 65 éves asszony meséli, hogy 1910 táján, amikor szabómester férjével kezdték az életet, albérletben laktak a főjegyzőnél. A főjegyző felesége tudott szabni, varrni és ő is meg akart tanulni, hogy segíthessen férjének a kenyér keresésben. Egy esztendei mosással fizetett a „tekintetes asszonynak", hogy megtanította varrni. „Keservesen jutott a szegény mindenhez" — emlékszik vissza erre. 1950-ben három híresebb varrónő működött a faluban. De olyan, aki önmaga és családja részére meg tudta varrni a legszükségesebbet, igen sok. A hírnévnek örvendő varrónők férfi inget, női ruhát, alsóruhát varrtak. A falu igényeit ki is tudták elégíteni annyira, hogy más községbe nem nagyon vittek varrnivalót. Adattár 1. Kézen varrók voltak, de már egy sincs belőlük. Kettő volt, az egyik Fótos Zsuzsanna, a másik Nagy Margit. A kézenvarró ugyanaz volt, mint a mostani varrónő, csak nem géppel, hanem kézen varrtak. Nagy Margit megtanult aztán utóbb géppel is varrni.
