Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

RUHÁZATI IPAROK Csizmadia 1950-ben igen kevesen hordtak csizmát Tiszaigaron. Ha volt is valamelyes csizmaviselet, ez a régi ruházkodási mód elhagyásának utolsó fázisaként fogható fel. Századunkban nem élt csizmadia a faluban, az általános csizmaviselet idején, tehát a század első három évtizedében a csizmát rendszerint Tiszafüreden vagy vásáron vették. Az oldalt varrott egri-csizmát szerették, de azt, mint az eddigiekből következik, nem helybeli mesterek állították elő. Ha megnézzük azonban a múltszázadbeli feljegyzéseket, meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy községünkben a század folyamán számos csizmadia élt és működött. 1831-ben hal meg Kökényesi János 44 éves korában, életének munkás szakasza tehát a század második és harmadik évtizedére esik. 1850-ig rajta kívül még hat csizmadia működött a faluban: Gál Péter, Spalók János, Áts János, Varga Mihály, Dengi István és Labancz György. A csizmadiák között kettő van, aki kétségtelenül más vidékről származott be: a luteránus vallású Spalók és Áts, akiről az anyakönyv megjegyzi, hogy „apja a füredi leányok érdemes tanítója". Ez utóbbi egyébként nemes is volt. 1850 és 1900 között 19 csizmadia élt vagy tartózkodott néhány évig a községben. Közülük egyről megjegyzi az anyakönyv, hogy tiszafüredi, kettőről azt, hogy egerlövői származású. Virág József, aki 1876 és 1890 között Egerlövőről telepedik ide, az anyakönyv szerint „tanyán lakik", tehát úgy látszik, valamelyik földbirtokos alkalmazta. A múlt századnak — a hagyomány szerint — főleg rámás-csizmát

25 készítő iparosai nem valószínű, hogy a jobbágyok vagy a parasztok, hanem inkább a különféle vagyoni állapotú nemesség, a polgári kereskedőréteg és a vékony iparosréteg számára dolgoztak. A parasztság csizmaviselése a múlt század végére és századunk első három évtizedére esik, arra az időre, amikor kihal ez a mesterség Tiszaigaron. Elsorvadását az indokolja, hogy a régi felvevő rétegek vagy elhagyják a falut, vagy letérnek a csizmaviseletről, a csizmát hordani kezdő parasztság igényeit pedig nem a faluban készített áru, hanem a vásári portéka hivatott kielégíteni. Napjainkban a nagynéha adódó csizmadia-munkát, amely inkább javítás, mint rendelés, a cipészek látják el. Adattár 1. Mikor én gyerekeskedtem, már csak egy csizmadia volt, Oláh Gyula. Inkább Füreden vettük a csizmát, meg vásárokon. Az ódalvarrott csizmát egri csizmának hittak. Adatközlő: Csorba Gábor bikás, sz. : 1900. 2. Nagyapám Tóth Márton volt. Nem ismertem, nem tudom, mikor halt meg. Szegény ember volt, harangozó. Nádtetőket is csinált, meg házakat.