Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

szó esik: 1850-ben és 1859-ben pálinkát fizetnek számukra, 1858-ban pedig Tóth Mártonnak 10 forintot utalnak ki ,,a paplakoni ólak nádalásaért". Az anyagot mindig az építtető adta a múltban és ez ma is így van. Ő vereti a vályogot, ő szerzi be a nagyiváni, tiszafüredi vagy debreceni határból a nádat, vagy újabban a cserepet, ő gondoskodik a tetőszerkezet faanyagáról. Az építési anyagok egy része: vályog, épületfa a község területéről, határából kerül ki, nádért és tetőcserépért azonban más községekbe kell menni. Már 1850-ben és 1857-ben Kunmadarasra mennek a paplak fedéséhez szükséges cserépzsindelyért. Az építéstechnikának és az anyagok változásának kérdését a kötet (monográfia) Építkezés című fejezete tárgyalja,

20 itt csak annyit látunk szükségesnek megemlíteni, hogy az országszerte használatos kőműves szerszámokon kívül (fángli, vízmérték, vakolókanál, kőműveskalapács) a nádazás szerszámait (nádverő, lapocka, fa-tő) a mester maga állítja elő. 1945-ben a házépítők számára konjuktúra kezdődik. Elesnek ugyan az alkalomszerű, vagy szerződött uradalmi munkálatoktól, de a háborús rongálások és nem utolsó sorban az újonnan juttatott házhelyek, eddig soha nem látott lehetőséget nyitnak meg számukra. 1945 és 1950 között Tiszaigaron annyi házat építenek és renoválnak, amennyit talán csak 1740 táján, a község újratelepülése idején. Adattár 1. Édesapám, Kovács István 1871-ben született, 1948-ban halt meg. Iparja volt, de körülbelül húsz éve földműveléssel foglalkozott. Madarason tanult mint fiatal házasember. — Az alap lerakásától a kulcs átadásáig mindent megcsinált. Az ajtókat, ablakokat csak újabban csinálja az asztalos. Nagyapám, Molnár István is ács és kőműves volt, őmellette dolgozott először. Ö 1909-ben halt meg, akkor 77 éves volt. Az öreg Tót Samu volt akkor építőiparos, meg ő. Adatközlő: Kovács Gyula 48 éves, volt építőipari vállalkozó. 2. Férjem, Tóth Sámuel 1940-ben halt meg 68 éves korában. Ács és kőműves volt. Nem is volt akkor a faluban senki (ilyen) iparos, csak ő. Hívő Tóth Márton is nála tanult. Férjem itt tanult az apósomnál, ő is olyan mester volt. Mikor az uram felszabadult, nem elégedett meg azzal, amit az apósomtól tanult. Akkor építették itt a vasutat Füredtől Karcagig és beállt oda egy építészhez két évre. Azokkal került fel Cserépfaluba (ld. lejjebb). Apósom Madarasról jött ide, kunok voltak. Az uram dolgozott (Tisza-) Örvényen, Tiszaörsön, tanyákon. Néha segéd is volt mellette, de a legtöbbet napszámosok, barkácsolók négyenöten. Mikor a fiam is beletanult, az egyik munkánál ő volt az emberekkel, a másiknál az uram. A fiam még jobb számításokat tudott csinálni, mint az uram! Ő nagyon jól keresett. Aztán engedélyt kapott üzletre ós abbahagyta. Pedig sok szép házat csinált! Az uram Cserépfalun volt a templomot csinálni. Nem ő vállalta, csak segített. Én is felmentem vele. 1897-ben volt ez. Ott láttam mészégető kemencéket, robbantották a követ. Az építésznét ténsasszonyn&k szólították, engem Tóthné asszonynak, az,aki távolabb van. A jó ismerősök csak : néni. Adatközlő: özv. Tóth Sámuelné, sz. : 1876.