Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

finomra darálta, utána az asszonyok kiszitálták otthon. Kövek voltak benne: külön búzának, árpának. Ástunk ki tán tíz darabot. A korpát a jószágnak adták. Mikor gyerekek voltunk, háton hordtuk az őrleni valót a szélmalomba. Zsákban vittük, a szélmolnár megvámolta, mindegyikből vett egy kis kanállal. Aki gazdagabb volt, kocsival ment. Mink szegények voltunk, csak tíz-húsz kilót vittünk egyszerre. Mellette volt egy malomház. Egy kis rossz, fazsindelyes ház volt. Három kis félemelet volt a malomban, mindegyiken volt ablak. Ha a malom éjjelnappal dolgozott, éjjel mécsvilág volt benne, arról tudtuk meg, hogy jár a malom. Akkor éccaka is lehetett vinni őrölnivalót. Sokszor napokat kellett várni, hogy sor kerüljön az emberre. Örsrül is jártak ide, meg tanyákrul. Itt pipázgattak a malomházban. Az öreg Túri még tudna róla beszélni. Adatközlő: Tóth Dániel sz. 1900. kereskedő Molnárok: az egyházi anyakönyvek 1767 és 1906 között 33 molnár nevét tartalmazzák, akik hosszabb-rövidebb ideig Tiszaigaron laktak Csak két esetben tüntetik fel azt, hogy az illető segéd vagy molnárlegény, a többi név viselője mester lehetett. Egy-egy esetben a név is feltünteti viselőjének szakmáját: Olajos Nagy András (1767—1832) és Molnár Nagy József (1798—1868), máskor azt, hogy nemcsak molnár az illető. Vógh Sándor (1793—1861) faragó molnár, B. Tóth Sámuel pedig 1866-ban molnár és ács volt a bejegyzés szerint. Néhányszor feltüntetik, honnan jött az illető: Karcagról, Tiszafüredről, Miskolcról, Kunmadarasról, Mezőtúrról, Nagytályáról, Sarudról. Darálással foglalkozik 1949-ben Mács Kálmán, rizshántolással pedig id. Fodor Péter és Somlai Lajos. Mészáros, böllér Tiszaigaron emberemlékezet óta csak egy mészárszék szokott lenni, de az utóbbi időben (1949) az is sok, mert a disznóhússal való hagyományos gazdálkodás feleslegessé teszi a gazdaságon kívül vágott állat húsának vásárlását, így van ez az utóbbi évtizedek óta, de más lehetett a helyzet a múlt század közepén, amint ezt az egyházi feljegyzések tanúsítják. Ezek szerint már 1843 előtt volt a községben mészáros, mert „Stolnok Gottlieb András mészáros, lakhely Vogenstross" 50 éves korában a faluban hal meg. 1850-ben az egyházi számadáskönyv szerint két ízben „Bóreknak", egy ízben pedig „Fridman Ábróknak" fizetnek húsért. 1852-ben Nagy Sándor, 1867-ben Antii (?) István mészáros neve tűnik fel. A hagyomány arról tudósít, hogy a múlt század második felében Glausius Dávid tartott igaron állandó mészárszéket, majd az ő fia Samu, azután Schwarcz Ármin és 1932-ig Terner Mór. Majd néhány évig nem is volt mészáros Tiszaigaron, Füredről járt ki az egyik mester. 1940 óta Nagy István Elek, majd újabban Márki József a mészáros. Az a tény, hogy községünkben már a múlt század elején hivatásos mészáros van, az 1850-es években, és azután kettő is, azzal magyarázható, hogy az ebben az időben itt élő nagyszámú zsidóság és az ugyancsak népes dzsentri réteg vagyoni helyzete és étkezési szokásai nemcsak egy, hanem két mészárosnak is piacot tudtak biztosítani. Hogy ez a megállapítás mennyivel inkább a zsidóságra vonatkozik, abból is kitűnik, hogy Glausius és utódai legnagyobb részt rituálisan vágtak. Míg a bejegyzett mészárosok többnyire a zsidó polgári réteg és a földbirtokosság számára dolgoztak, a parasztok egy-egy disznaját az iparengedély nélküli falusi böllér vágta le. A böllérek száma természetszerűleg jóval nagyobb,