Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

nulta — a Széky szárazmalmában dolgozott. Mikor a malmot lebontották, házépítő lett, mikor pedig, már elöregedve nem tudott dolgozni, szőlőpásztor­nak ment el. Napjainkban (1949) őrölnivalóját a község népe a tiszafüredi gőzmalomba viszi. Adattár 1. Mikor gyerek voltam, még öt szárazmalom volt Igaron. Mikor mentek a gazdák őrletni, mink gyerekek szaladtunk utánuk, kérdeztük: Kell-e lúhajtó? — Két ló volt befogva, a gazda saját lovai, aki éppen őrletett, s egy gyerek haj­totta. Akkor aztán elvittünk egy véka búzát, azt megőrölték, mert hajtottuk a lovat. így jutott a szegény ember őrléshez! Adatközlő: Hívő Tóth Márton, sz. : 1887. 2. A szárazmalomba búzát, meg kukoricát vittek. A lovat hajtani kellett, ha őröltünk. Ott megőröltek egy kosárral is, egy vékát 2 krajcárért. Ha meg­untuk a gyaloglást, ráültünk a keringőre. Ha légyott a búza a garatbul, kia­báltak: ,,A fogó, helyre!" megállítottam a lovat, hogy ne menjen, a keringőt leengedték és kivezettük. Jó előre kellett menni sort fogni, hogy sorra kerüljünk. Sort fogni annyi, hogy meg kellett tudni, van-e soros, hogy mehetünk-e? A fogóhelynek teteje volt, hogy az eső be ne essen. Adatközlő : Szabó Sándorné, sz. : 1870. 3. A malmot csak egy ember kezelte, csak Bácsi-n&k szólították, az már nem volt iparos. Az ő feladata volt a követ megvágni, a keringőn a fogakat rendben tartani, meg az orsót rendben tartani, ami a köveket hajtotta. A keringőt két ló húzta. A malomkő vön kis kalapácshelyeket vágtak, ami által a búza megőr­lődött. Mert akkor nem lett jó búza, ha az elsimult. Azt minden hónapban meg kellett vágni éles kalapáccsal. Az ócska fogakat kihajintotta belőle, fá­bul új fogakat rakott a helyükbe. A keringő közepiben állt egy bálvány. A bálvány alján volt egy jó fél­sukkos vastengely, az egy négyszegletes vasba ment, az volt a bolha. A ke­ringő mellett volt egy függőleges orsó, annak a fogaiba akadt a keringő fo­ga, úgy hajtotta a követ. 16 krajcárért húzattunk le egy véka búzát, egy fi­csórral vett ki vámot belőle. A ficsór egy zsétár (sajtár) féle kis faedény, olyan mint a fejőszsétár, olyan fogója volt, mint a vékának. Belement másfél vagy két liter. Jobban vámoltak, mint most! — A keringőn 12 karfa volt. Minden községben volt szárazmalom, (Tiszaigaron) 1893-ban bontották el az utolsó malmot, Márki Zsuzsannáé volt. Adatközlő: Nemes Béla, sz. : 1876. 4. Apám Kocsi István volt, 1906-ban halt meg, 1848-ban született, ő is a szárazmalmot kezelte, aztán dohányos lett a Széky birtokán. Azelőtt nagyapám­mal a Széky szárazmalmában volt. Tudtak fával is dolgozni. A malmot is ők csinálgatták, a famunkájait. Csináltak lócákat, ilyesmit is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom