Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)
anyakönyvbe (házasság, halál, keresztelés, komaság), leginkább mester korában következtek be. Jók azonban ezek az adatok arra, hogy legalább is a valószínűség erejéig megvilágítsák, milyen iparágak foglalkoztattak ebben az időben alkalmazottakat. Az anyakönyvben említett 5 házasodó segéd közül háromnál a lány származása nincs megjelölve, kettő viszont szakmájabeli mester leányát veszi el. Különösen figyelemre méltó Szathmári Gergely molnársegéd 1895-ben kötött házassága, mikor a nevezett Katona József balmazújvárosi molnár leányát veszi feleségül. Mint már említettük, Tiszaigaron 1893-ban bontják le az utolsó szárazmalmot, tehát egy alighanem munkanélküli molnársegédnek indokolt a 90-es évek derekán egy molnármester leányát elvenni még akkor is, ha ezzel a tettel egy régi iparoscsalád utolsó sarja költözik el a községből. Az anyakönyvi bejegyzések szemelvényeket adnak az iparoslegények vándorlásának mértékéről is. Az összesen található nyolc bejegyzés közül három esetben bevándorlással, egy esetben elvándorlással van dolgunk. A bevándoroltak Debrecen, Karcag és Ároktő helységekből kerültek ki, a fentmaradó egy esetben pedig Laki Sándor tiszaigari születésű kovácssegéd életének 20. évében, 1893-ban Füzesgyarmaton hal meg, valószínűleg vándorévei alatt. A mesterek és segédeik viszonyára minden kommentár nélkül jellemző Cs. Nagy József kovácsmester megjegyzése, akitől a gyűjtő, mikor azt kérdezte, segéd korában beszélgetett-e mesterekkel az ő fiatalságuk szakmai körülményeiről, ezt felelte : „ők mesterek voltak, én meg legény voltam. Nem volt mit beszélni velük. Mit szólhat egy legény a mesterek beszédjébe?" — Cs. Nagy József segédideje tíz évig tartott. A tiszaigari kézművesség harmadik, „társadalom alatti" csoportja: a cigány kézművesek múltja még kevésbé felfedhető. Az a tény, hogy adataink csak „tapasztó cigányok"-ról vannak az 1850-es évekből, nem cáfolja azt a lehetőséget, mely szerint ebben az időben cigánykovácsok is működtek a községben. 06 A cigányok 1891-ig nem kerülnek be az anyakönyvbe, feltehetően rendezetlen vallási viszonyaik miatt. A korábbi adatokat a csupán néhány évtizedről fentmaradt egyházi számadáskönyvek őrizték meg, mert történetesen az egyház munkát adott a tapasztó cigánynak, vagy a meszelő asszonynak. Ilyen természetű munkát a parókia nyilván több alkalommal adott a XIX. század folyamán a cigányoknak, mint csengőöntést, vagy fúrócsinálást. A rendelkezésünkre álló adatok tehát legfeljebb azt bizonyítják, hogy a cigányok jóval korábban foglalkoztak már magyar munkával, mint ahogy ezt az eddigiekből feltételeztük. 2. Az 1938-as állapot kialakulása az első világháború lezáródásával veszi kezdetét. A két világháború közötti idő más irányba tereli az eddigi fejlődést. Ebben a korszakban a tiszaigari iparosság társadalmi helyzetének alakulására döntő mértékű hatással volt a módos parasztság megerősödése. A földszerzés vágya most már végleg úrrá lesz az iparosok felett, vonzódnak a földhöz, de jó ideig nem enged a nagybirtokok gyűrűjének fojtogató szorítása. Mikor pedig az eladósodott urak eladják birtokaikat, a földet a tőkével rendelkezők vásárolják fel, de az iparosok is vesznek egy-egy darabot. A virtigli mesterek különállása a kézművesek másik rétege fölött ebben az időszakban is megfigyelhető. Azok a mesterek, akik a súlyos gazdasági helyzet miatt képtelenek pusztán a mesterségből megélni, nyáron csapatos aratónak mennek el, hogy legalább az évi kenyeret biztosítsák maguknak. Ilyen helyen a virtigli mester találkozik a kontárral is, de az aratók, tehát az adott esetben egyenlő jogú munkatársak, az egyiket urazzák, és a másikat nem szó-