Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)
KÉZMŰVESEK A TISZAIGARI TÁRSADALOMBAN Az eddigiek során tárgyalt kézművesek nem tartoztak a falusi társadalom ugyanazon rétegeihez. Bár azt az embert, aki valamilyen mesterségben jártasságot tanúsít, általában mesternek titulálják, a társadalmi értékelés mégis különbséget tesz mester és mester között. Az eddigiekből is kitűnt már, hogy vannak olyan kézművesek, akik a törvény által előírt fokozatokon éveken át tartó tanulással és gyakorlattal jutottak el addig, hogy ajtajuk fölé kiakaszthatták a cégtáblát. Vannak viszont olyanok, akik autodidakta módon ellesték, ellopták valamilyen mestertől a szaktudást, akik bár sokszor kiváló szakemberek, de jogtalannl jutottak a mester címhez. Az előbbieket a falu azzal különbözteti meg a többiektől, hogy virtigli 6 * mestereknek nevezi. így tehát a kézműveseknek két osztálya adódik, melyek közül nem kétséges, hogy melyik az előkelőbb, hogy a falu melyiket becsüli többre. A két kézműves réteg mellett — helyesebben a falu szemszögéből egymás alatt — helyet foglal még a kézműveseknek az a kis csoportja, amelynek szakmai tudásáról bármilyen jó véleményt is alkotnak, de amely a mester megkülönböztetést, vagy még inkább a mester úr megszólítást sohasem érdemli ki. Ez utóbbiak a cigány kézművesek. A szakmai tudást és ugyanakkor bizonyos társadalmi állást is jutalmazó terminus elnyerésének fent vázolt törvényszerűségeit megbontja a viszonylag újabb időkben kialakult mesterségek (csuhézás, művirágkészítés, varrás) női művelőinek pozíciója. Bármilyen ügyes is egy asszony, egy lány valamilyen mesterségben, bármennyit is beszéljenek róla elismeréssel, a mester címet neki nem ítéli oda közvélemény. Miután tisztáztuk azt a kérdést, hogy a kézműveseknek milyen kategóriái találhatók meg a jelenben Tiszaigaron, megkíséreljük felvázolni ezek helyzetét és alakulását a múltban, közelebbről: egymáshoz és még inkább a falu társadalmához való viszonyulásukat. A vizsgálatot három fázisban végezzük el: 1. a község néprajzi módszerekkel megismerhető története folyamán eltelt idő alatt 1920-ig; 2. az 1938-as állapotban; 3. és az 1949—1950-es években. 1. Az első konkrét adatok megjelenésének idején (1820—1830) és még ezután egy-két évtizedig, tehát a jobbágyfelszabadítást megelőző korban csak a kézművesek felső rétegéről tudunk egyet-mást. A nemes földbirtokos osztály függőségében élő iparosok nagyrésze maga is nemes. 1845-ig öt bejegyzést találunk az anyakönyvekben, melyek nemes iparosokat említenek. Ezek közül 1 kovács, 2 szabó, 1 kőműves és 1 csizmadia. Három esetben az iparosok származása is megállapítható. Egyiknek az apja, éppúgy, mint ő maga is, kovács. A másiké „helybéli birtokos", a harmadiké pedig „a füredi leányok tanítója". Hogy mennyire a falu társadalma fölött állnak, bizonyítja az a tény, mely szerint a „nagy-urak" szobalányai iparosokhoz mennek férjhez. 1833-ban „Papszász Ignác úr" eperjesi születésű szobalánya ifj. Nagy Lajos kovácsmesterhez, 1845-ben pedig „Bilkei Lipcsey Károly úr" szobalánya: „Losonczon született nagyságos Horváth Károly úr leánya, Erzsébet", Kovács Lajos kovácshoz megy feleségül. Az idegenből származó, tágabb látókörű, sokat tapasztalt szobalányból lett iparosfeleségek is hozzájárultak a kézművesek e felsőbb rétegének különállásához.
