Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

-— maguk teremtették elő valahonnan. Kellett azonban az öntéshez, ill. az olvasztáshoz faszén, amit a cigányok maguk szoktak égetni. Minthogy a faszén nemcsak a rézöntésnek, hanem a kovácsmunkának is elengedhetetlen kelléke, elöljáróban ennek előállítását ismertetjük. (A faszén neve cigányul kastecki angár.) A szénégetéshez már csak az idősebbek értettek : Varga Gyula, Penti Móri és Varga Károly. Varga Gyula szerint az alább vázolt kezdetleges technikát apjától és nagyapjától, helyesebben a mindenkori cigányközösség öregjeitől sajátította el. Többnyire csak a maguk használatára égettek, de előfordult az is, hogy valamelyik falusi kovács számára. Gyűjtésünk idején már ritkábban égettek szenet, de 1945 előtt gyakrabban, évente legalább kétszer. Aránylag kevés szenet használtak el, úgyhogy félévre sem volt szükségük nagyobb mennyiségre. Félszáraz akácfából és tölgyfából égettek. A fát vagy vették, vagy kimentek az erdőre és egyszerűen hozták. Egyszeri égetésre a legnagyobb mennyiség fél mázsa lehetett. A fát otthon az udvaron körülbelül egy méteres darabokra fűrészelték el. Ezeket a hasábokat felállítva körberakták, majd mögéje még egy-két sort, karikát állítottak. A karikán egy helyen hízagot hagytak a begyújtás számára. A karika átmérője mintegy 1 méter lehetett. (A máshol, magyar parasztoknál gyakorolt földelést vagy mélyítést nem ismerték. ) A karika közepébe, az üredékre száraz fát és szalmát hordtak, amit a hézagon keresztül gyújtottak meg. A tüzet állandóan táplálták és azokat a hasábokat, amelyek a kellő mértékben megégtek, kikaparták a hézagon át, majd félrevitték és lelocsolták vízzel. Ha a karika ilyenkor összerogyott, újra össze kellett állítani. A megégett, megszenesedett fát folyamatosan úgy pótolták, hogy kívülre újabb karikát raktak.

48 Mikor az egész, szenesítésre szánt fa megégett, összeszedték és mégegyszer lelocsolták az egészet. Az égetéshez két ember munkája volt szükséges : az egyik állandóan szedte ki a szenet, a másik a tüzet táplálta száraz fával. Mind a szén kiszedése, mind a tüzelés a hízagon keresztül történt. Az égetés egy órától másfél óráig terjedő időt vett igénybe. A rézöntés kétféle technikával történt : földben vagy föld felett, de mindkét esetben öntőmintával (cigányul modla). Egyedül a csengőt öntik a földben, más tárgyakat a föld felszínén. Sajátságos, hogy csak a csengőöntéshez tapadtak hitvilági képzetek, így bizonyos babonás félelem az öntés sikerét illetően. Többen mondták, hogy a csengő a földben van, mint a hótt ember, hogy a csengőöntés nincs a kezükben, s hogy ennek kimenetele nemcsak tőlük függ. Erre utal az a szokás is, hogy csengőöntés előtt pl. nem volt szabad coitálni, egyik adatközlőnk szerint előtte való éjjel „az asszonynak párna nélkül a sutban a helye!" Csengőt többnyire rendelésre öntöttek. A csengőt méretei után nevezték ötös, hetes, nyolcas, tizes, tizenegyes stb. csengőnek, egészen tizennyolcig. Egyébként a mintadarabot is nagyrészt a rendelő 'adta, amiről már a cigányok készítették el az öntőformát. Formája szerint megkülönböztettek böszörményi csengőt, nagy magyar csengőt és sima csengőt. A böszörményi csengőn koszorú és 3—4 ráma volt, a hangja éles. A nagy magyar csengőnek az alján volt a cifra, a szélénél. A sima csengőnek nem volt rámája.

49 A munka első fázisa a negatív öntőminta elkészítése. A negatívot nedves homokból állították elő. Az alsó és felső negatív egy-egy hengeralakú, bádogból erre a célra előállított edényfélében volt (a továbbiakban: köpönyeg).™ A földet egy kis darabon kalapáccsal elegyengették, majd pokrócot terítettek rá. A homokot tenyérrel szétdörzsölték, kiszedték belőle az idegen anya-