Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

(Tímármimka, az állat nyúzása:) a két lábára madzagot kötünk, felakasszuk egy szegre a gerendába, a két hátsó lábát körülvágjuk csülöknél, a belső részt végighasítjuk a hasrészig, akkor húzzuk lefele és kifordul az egész test belőle. A bőrt frissiben a legjobb kikészíteni, de lehet szalmával vagy szénával tartalékolni is. Fél rész timsót, egynegyed rész házisót összekeverünk, evvel lesózzuk a bőr belső részit és benne hagyjuk legalább egy hétig. A bőrt belső részeivel összefordítva hajtogatjuk össze, azután még egyszer összehajtjuk. Az első hajtogatásnál úgy, hogy a két széle egyformán legyen. Három naponként forgatjuk. Bent a szobában a földön tartjuk. Van olyan bűr, hogy nem bír ki egy hetet sem. Ez a bőr öregségétől függ. Minél öregebb, annál tovább kell. Bőrbepácolásnál a timsó marja a vadhúst. Ha a só megdolgozza, egy zsineget húzunk ki a házban, leginkább a kemencénél, nyáron a napon. Ha megsüti a nap, félnyers állapotra kiszárad és akkor kezdik törni. Szárítás közben törik. Hun felveszi az ember, hun leteszi. Törés közben lejön róla a vadhús. Ez a káka mindent elintéz. Ha megtörtük, akkor már csak a kiszabása következik. Ga?nolaskor a bőr egyik végét beburkolja madzaggal, felköti a gerendába, A lábát beleteszi a taposóba, bal kézzel összefogja a bőrt úgy, hogy a szőre befele legyen, a jobbal megfogja a kákát és töri a búrt. Ha kész, más helyen köti fel, hurkolja a bőrt. A nyúl, róka, macskabőrt ha olyan, hogy hasznavehető, lenyúzzuk. Ha nem, levágjuk az orrát, őt meg elássuk. (Az adatközlő vadász is.) Tavasztul őszig megy a szőre, akkor elássuk. Mindig csak saját magamnak dolgoztam. Én a Hortobágyon voltam pásztorember (1934—1935), ott tanultam ezt, a többi pásztoroktól. Akkor gyöttem vissza Igarra. Azóta kicsiben folytatom, mert nem szeretek vele kínlódni. A feleségemet is megtanítottam a nyúlbőrök kikészítésére. A nyúlbőr könnyebb, hamarabb megpuhul. Amióta vadászok, azóta nem dobom el ezeket a bürökét, 1944 előtt ostornak valót készítettem: ló, tehén, vagy nyúlbőrből, de ennek a szőrit is levettük. Mikor már nem voltam pásztor, csak nagyon kicsit foglalkoztam vele. Csak korbácsokat csináltam, az illető hozott anyagot is. Fizettek érte, de jobban szívességből ment. 32 ágból, ha megfon az ember egy korbácsot, egy hetet igénybe vett este. Nem a megfonása, hanem a meghasgatása (a szíj szálakra való vagdalása). A legényeknek csináltam a korbácsot. Ha fiatal a nyúl, a bőre teljesen hasznavehetetlen. Legfeljebb úgy, ha a szőrt letépjük róla és eladjuk kalapnak. Vannak kereskedők, akik szedik. A nyúl csülkit levágják és a kályhát kenik, vasporozzák, bakancsot, zsíros dolgot kennek vele. A talpa szőrös a nyúlnak és azt használják kenőkefének. Adatközlő : Nagy Sándor gazdálkodó sz. 1907. 4. A bűr mosásához az öreg szűcs (Mészáros Sándor) szappangyökeret használt. Füreden vette, annak a levibe tette bele a bűrt. Olyanforma volt, mint a torma, de úgy habzott, mint a szappan. Puhán tartotta a bűrt, a szappan meg szárította, Azt hiszem, az öreg Oláh tud a korpás kikészítésről is. Tán pállasztotta is az erősebb bürökét, hogy a szőrit levegye. Én nem bajlódtam azokkal az erősebb bürökkel. Csak hathetes koráig készítettem ki bornyút, szer ed ásnak. A szőr rajta maradt.