Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

Nem tudom megmondani, hány éjjelt összetörtem én ebben a munkában. Szeretem megcsinálni a munkát annak, akik nekem megdolgoztak. (Rokkantsága miatt a földet nem tudja megdolgozni, ezért ismerősei cipészmunka ellenében művelik meg a földjét.) Apám idejiben cipész iparos nem volt, tán kettő-három. Kontárok, akik ipar nélkül dolgoztak, Isten tudja, mennyi volt. Apámék a tiszafüredi járási főszolgabíróhoz tartoztak. Az én apám híres mester volt, csak az volt a hiba, hogy volt neki 13 gyermeke. Hét él most, abbul négy férfi. A bátyám R. Tóth Zsiga magyarbanda-vezető volt, prímás, most nyugdíjas rendőr-főtörzsőrmester. A másik bátyám Csíkszeredán van, az kőműves. Oda nősült 1919-ben. Az öcsém szintén cipész Tiszaörsön, az én tanítványom. A feleségem is iparos lánya. Az első apósom, vagyis az anyósom első ura volt csizmadiamester, a másik meg volt kovácsmester, a harmadik meg lett paraszt. Az én anyósom három embert temetett el. Az apám tehát cipész volt, s minden fia iparos. Vizslaember volt, a munkában fürge, nem igari születésű volt, balmazújvárosi. Karcagon, Debrecenben volt inas. Bőgatya, lakkos csizma, bő ingújj, darutollas kalap, ezüstgombos, zsinóros mellény, ez volt akkor a parasztlegény viselete. Ez tetszett az én apámnak, mint mesterlegénynek és elkezdett parasztizálni. Megszerette aztán az én anyámat Igaron. Az én anyám Tiszatuzsórból került ide. Nagy gazdag családból volt. A Tiszán innen volt egy nagy almássok és vaggon tétel be szállították az almát. 1889-ben nősült meg, 1942-ben halt meg 77 éves korában és 25 évig hordta a darutollas kalapot, meg a sarkantyús csizmát. Ha mondták neki az asszonyok, hogy ,,Béni, mért hordod te ezt a sarkantyús csizmát?" — azt mondta nekik: ,,a sarkantyú a lányok harangja!" Cipőt, csizmát, papucsot csinált, bocskort is fűzött. A tollon úgy sinkóztak a bocskorral, mikor gyerek voltam! Kerek, ráncos orra volt. Az ő idejében nem volt borkereskedő, minden üzletben árultak bűrt. Csak az én időmben voltak borkereskedők. (Akkor volt gyári és tímár bőr. A gyári anyagok a következők) : Príma borjúbox fekete ós sárga (világos, sötétebb); zsíros bőrök: könnyű és nehéz; vikszos bőrök: könnyű és nehéz; könnyű pikling, fekete, zsíros; príma csenturi zsevró: fekete, színes; zsevret hasítás (borjú); lótükör fekete, sárga; lóbox; szattyán (birka, bélésbőr): kecske, natúrkecske (bélés, de felsőbőrnek is használják); lag: fekete, fehér, piros, kék; fekete antilop: szürke, fehér, drapp; nabuk, csikorgó piros (szandálbőr). (A lábbeli alja:) elsőrendű, másodrendű, harmadrendű krupon; hasszíl kíregnek, saroknak; pofa saroknak; gipsz: talpbélésnek, csizmaszárnak, szárbélésnek való; spalthasítás talpbélésnek. (Felső része:) disznóbőr fekete, sárga; a disznóbőr tartós felsőbőrnek is. Van olyan disznőbűr, hogy nem lehet odaadni a gyári borjúboxért. Tímárbűr: zsíros bürök, borjúboxok, hasítások, vikszos, nyak, hasszél. Disznóbűrt én azelőtt nem láttam, csak az 1914-es háború után. Ha jól kikészítik, tartós. (Szerszámok az apja idejében:) hovajdli: én nem is tudom, mi az; kerekítő: kés, amivel kerekítettek; kármentő: mink is azt használjuk, de úgy hívjuk, hogy bőrvédő vagy csontkés. (Tóth Géza 39 éves cipész közbeszól:) A hovajdli görbe fa volt, a kaptafa és a bőr közé dugták és avval feszítették ki a csizma fejét, hogy magos legyen a rüsztje, könnyen járjon. (Újra Tóth Béni:) Az apósom még sertével varrt. Belesodorták a sertét a fonal sugarába, úgy varrtak. Most, hogy az oroszok itt voltak, azok is sertével varrtak. Kétrét hajtotta a sertét, árral lyukat csinált a bűrbe, a sertét a lyukba bedugta. (Mi a sugár?)