Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

Apám Tóth Márton, 1933-ban halt meg, 1840-ben született. Gyermekkorában elment inasnak, csizmadia inasnak Nagykárolyba. Felszabadult és mint segéd vándorolt. Máramarost emlegette, hogy kukorica polentát, puliszkát evett. 23 éves korára hazakerült ós megnó'sült. Elvette az akkori pájinkafőző, Pónus János leányát, Sárát. Szegényül kezdték meg az életet. Hozzákezdett a mesterséghez, de abból nem tudott megélni és az édesapjával és a két öccsével — Sándor és Lajos, utóbbi ácsmester volt — uraságokhoz járt aratni. Később a felesége is hozzákezdett a nőiruha varráshoz. Az apjával lakott, a mostani Laboda féle házban. Az, évszázadok óta Tóth Márton ház volt. Apám volt az ötödik vagy a hatodik Tóth Márton. A családi hagyomány szerint minden első fiút Mártonnak kellett keresztelni. A mesterségből egy kis tőkét hoztak össze és vettek egy kis földet. Űgy dolgozott, hogy 40 éves korára már nem is kellett neki dolgozni. Birtoka volt és cselédet fogadott, ezek dolgoztak helyette. Kortesvezór volt, függetlenségi, aztán bíró. Nagyon jól tudott beszélni, urakkal is, az urak nagyon szerették. A csizmadia mesterséget már csak tíz évig folytatta. Akkor megszaporodott a földje, 28 holdig ment. Hozzáfogott zsír és szalonna sütéshez, a falusiaknak adta el. Volt neki egy nagy könyve, abba írta be a hiteleket, meg minden kiadást. Mikor már volt földje, a bank útján szerzett pénzt, úgy vette meg a következő darabot. Aztán könnyelmű lett, a cselédségre bízta a gazdaságot és tíz hold földet el kellett neki adni. Hozták Füredrül a lisztet a malomból, anyám megsütötte ós mérte ki kilószámra (1890—1912). Akkor anyám meghalt. Ha nagy szezon volt, nyáron állandóan sütötték a kenyeret, de máskor elég volt egy sütés is egy héten. Akkor már nem vettek földet, akkor már el voltak adósodva. A bíró abban az időben maga szedte az adót és minden héten kocsival vitte Egerbe. Ezek az utak sokba kerültek apámnak, szállodára, vendéglőre, cigányra sokat költött. Nagyon sok ideig kurátor is volt, meg prezsbiter. Szatmári István kerekgyártó, Márki Péter kalapos, Aranyi József rektor voltak a barátai. Kisfazekas kovácsmester, ez is komája volt, meg a többi is. Apám mindig násznagy volt a faluban. Ellenzős nadrágban járt, meg csizmában. Nem volt neki cipője. Aranyi, a rektor se járt soha cipőbe, csak csizmába, Gatyát nemigen hordott, még nekem se engedte meg, mikor gyerek voltam, pedig a falusi gyerekek mind abban jártak, én is szerettem volna úgy járni. Az intelligensebb osztály, meg a zsidóság úgy szólította : Tóth úr. A falusiak pedig: Bíró úr, meg Márton bátyám. Volt neki két tudása: a veszettség gyógyítása úgy emberre, mint állatra és a jószágból a féreg kiűzése. Más községekből is jöttek hozzá, ahogy elment a híre. Mikor még csizmadia volt, egy pár évig az egyik úrnál kasznár is volt, Miskóczy Ábrisnál. Kedvelték, szerették az urak, mert akkor prezsbiter vagy bíró nem lehetett senki, csak az ő jóváhagyásukkal. Innen nem járt vásárokra, csak inas korában. Dolgozott az uraknak, s így szerezte az ismeretséget az urakkal. Mióta én ismertem, Kossuth-szakálla volt neki, mert nagy Kossuth párti volt. Másnak nem is volt a faluban Kossuth-szakálla, csak még Tóth Józsefnek, de ő paraszt volt. Adatközlő: K. Tóth Márton, sz. : 1888. 3. Fordított-varrott csizsmák voltak az én apám idejiben. Még láttam gyerek koromban. Megcsinálta a felsőrészt, fonákul állította össze, úgy ajjazta be