Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

ÉPÜLETET ÉS BÚTORT ELŐÁLLÍTÓ, JAVÍTÓ IPAROK Házépítő Azt a mestert nevezik Tiszaigaron házépítőnek, aki ,,az alap lerakástól a kulcs átadásáig meg tudja csinálni a házat". A házépítő tehát három mesterember: a kőműves, az ács, ós a tetőfedő munkáját képes elvégezni. Adatunk van arról, hogy a múlt század végén egyes esetekben az asztalos munkát is — ajtók, ablakok elkészítését — a házépítő látta el. Feltehető azonban, hogy amióta asztalos van Igaron (1856), az asztalosmunkát a házépítő csak gazdasági épületeken, vag}' kisebb igényű megrendelőnél végezhette el. A múlt századbeli feljegyezések mindig „kőművest" említenek ugyan és nem házépítőt, de a hagyomány megmagyarázza, hogy kőműves alatt házépítőt kell érteni. „Molnár István házépítő volt. Akkor nem volt külön, mint most, a tetőt is meg tudta csinálni" — mondja Kovács Károly 71 éves ember. Az építőipar a falu életében mindig jelentős szerepet kaphatott. A legrégebbi és legnagyobb földbirtokos család, a Széky genealógiájában is van erre vonatkozó adat. Az eredetileg felföldi, valószínűleg (Bükk-) Szék faluból származó család egyik tagja, aki 1589-ben az egri vár hadnagya, majd Külső-Szolnok vármegye alispánja volt, megszerezte más községekkel együtt Igart is ós egyik leszármazottja, Gáspár a „Kőműves" nevet kapta kortársaitól.

19 Feltételezhetően azért, mert a család birtokain többfelé építkezett, de nem zárható ki az sem, hogy értett valamit ehhez a szakmához. 1949-ben a Kovács családban élő hagyomány arról tájékoztat bennünket, hogy az akkorit megelőző harmadik nemzedék egyik tagja is házépítő volt, a mesterség tehát a famílián belül folyamatosan öröklődött. Tiszaigar írott történetében 1834-ben tűnik fel az első kőműves, név szerint Kocsis János, akinek 40 éves korában történt elhalálozását jegyzi fel az anyakönyv. Ugyanebben az évben még egy kőművesről történik említés: „Nagyságos Csató József"-ről, aki a titulus bizonysága szerint nemes ember volt. 1850-ben Sárai András szerepel, a parókia épületén végzett „igazítások"-kal kapcsolatban. 1862 és 1866 között Tompa Sándor neve merül fel, 1868-ban pedig Kocsis Istváné. Valószínűleg az előbbi K. János fia hal meg 53 éves korában. Úgy tűnik, hogy egész életét a faluban dolgozta le. Mint kőműves, 1868ban a „paplak kéménye s teteje megcsinálásáórt" 10 forintot kap. 1875-ben Pap Sámuel, 1884 és 1896 között pedig Veres Benjamin neve szerepel. 1896ban egy bejegyzés arról ad hírt, hogy Kocsis István kőműves Igarról Munkácsra megy dolgozni és 47 éves korában ott éri a halál. — 1949-ben 14 házépítő van Tiszaigaron, akik közül mindössze egy rendelkezik kőműves iparengedélylyel. A házépítő mindig bérmunkásokkal dolgoztat. A bérmunkások száma 5 és 16 között változik, akinek jó része a barkácsolókból kerül ki. A hagyományos gyakorlat szerint a napszámosok mind egyenlő bért kapnak, a mester egy napszám kétszeresét számolja el magának. Á munkában a mester maga is részt vesz, ő végzi a szakértelmet megkívánó munkát: ő rakja a falat, nádazásnál ő rakja a nádat. A „nádmívesek"-ről egyébként az egyházi számadásokban is