Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

„Mint vasverô, rávert a vasra" (mondják). Ha van egy napszámos ember a műhelyben, aki nem akar kovács lenni, csak fizetésért van ott, azt mondják vasverőnek. Most volna vasverő segédből is, de a segédek se tudnak helyet kapni. A vasverőket 1914 óta nem alkalmazzák, van elég szakmunkás, meg a gyáripar teljesen lerombolta a falusi iparost. (A gyűjtés idején hozzávetőlegesen az év felét földműves munkával tölti.) Pedig nem szívesen tesszük, de az a fontos, hogy kenyér legyen. Az volt a jó ebben a demokráciában, hogy a falusi iparos is kaphatott földet. Szekérjavítás, ráf húz ás, ekevasélezés a gyakori munkák aratás idején. (Fiával jelenleg egy műhelyben dolgoznak, maga kerékgyártó munkát végez, a fia kovácsmunkát.) (Kovácsok 1949 előtt: ) Mocsárynál csak egy kovács volt alkalmazva, ez a bognár teendőit is elvégezte, a többi uradalomban a kovács mellett egy-egy bognár is volt. Legnagyobb részük (a földreform után) itt is maradt, mert idevaló ember volt. A segédek legnagyobb része a gazdaságokban szabadult, mert a gazdaságba csak úgy vették fel a kovácsot, ha inassal ment. Ezek három év múlva felszabadultak. Adatközlő: id. Tolnai József, sz. : 1880-ban. 4. (Somlai Lajos dunántúli születésű gépész tapasztalatai : ) Nem olyan sok különbség volt az ő (Tolnai József), meg az én munkám között. (Tolnai elődje volt a Széky uradalomban.) Sok cifraságot csinált a kocsi vasalásoknál, amiket én nem szoktam. Az oldalakra, meg a fürhéncre szokott. Én nem csináltam ezeket a cifraságokat és nézték is a cselédek, amikor én csináltam és mondták, hogy itt nem így szokták. „Én meg így csinálom", mondtam. —• A ráf húzásnál egy nagy tüzet csináltam és akkor beleraktam a ráfokat, ötöt-hatot a szalmatűzbe és mikor megmelegült, egy félóra alatt 10 ráfot fel tudtam húzni. Itten megforrasztották és akkor bent a kohóban melegítették körül, míg egyenként meg nem melegült a ráf, akkor kivitték és úgy húzták fel. így sokkal tovább tartott, költségesebb volt és nem volt olyan jó. Mikor a helybeli kovácsok ezt látták, nagyon helyeselték és akinek volt jó helye, az úgy is csinálta. Mert gödröt kellett hozzá ásni 50 cm mélységben, bele 3 drb téglát, arra fektetjük a ráfot. Hely azért kell hozzá, hogy az épület a nagy lángtól tüzet ne kapjon. Tolnai József átvette, Cs. Nagy is húzott így ráfot. Pónus nem tudott, mert szoros helyen lakott. Kám községben, Dunántúl tanultam a szénégetést a bátyámtól inas koromban. A bátyám meg a régi kovácsoktól tanulta Kámban. A régi kovácsok maguk égették a faszenet. („A fa nem ég a kúpban, csak kojtol.") Mikor itt dolgoztam ebben a háborúban, faszenet nem lehetett égetni. Égettem akkor (csak) két kúppal, vagy 50 mázsa fából, tölgyhasábból. Meg is csodálták az idevalók, ilyet még nem láttak. A faszénégetésnél kátrányt is lehet felfogni. A boglya oldalán is lehet tapasztalni, meg a szalmán is tapasztalni, ami nem égett el. Meg vascsöveket raktunk le a boglya alá, azon kátrány folyik ki. Kátrányt itt nem csináltunk. Mikor hazajöttem fogságból, akkor is égettünk szenet, egy vagon fát biztosan elégettünk. Azelőtt kint égettem az erdőben, most (1947-ben) meg az udvaron, ahol most a kovácsműhelyem van. Nagy Dánielnek, meg ifjú Tolnai Józsefnek égettem, ők is itt voltak, de én voltam a mestere, ők maguk nem próbálkoztak, mert féltek, hogy pocsékká megy a fa.