Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)
tűnik a mezővárosok és falvak ellátottsága is. Az ország 272 ipartestületének földrajzi elhelyezkedése pedig kiemeli emellett e kisipari központokat, melyeknek szervező, kisugárzó szerepük volt. Egy másik kimutatás megyei és települési bontásban a 126 szakma földrajzi megjelenéséről, elterjedéséről szól. Ez a statisztika olyan kisiparokat is felsorol, melyek annyira régiesek, hogy talán utolsó művelőik szerepelnek itt, mint a fésűs/gubás-szűrszabó, hajóács, kaptafakészítő, papucsos, sütő, szappanos, szita-rosta készítő stb. Bármilyen alapos és részletező is a Jelentés, belőle kutatási területünk, Tiszaigar kézművessége nem ismerhető meg. A területi bontás ugyanis megyéken belül csupán a járási ipartestületek adatait tartalmazza, s ezekben szerepelnek elkülönítés nélkül az egyes falvak. Igar akkor Heves megye Tiszafüredi járásához tartozott, a Járási Ipartestület pedig a székhelyen kívül még 10 település (Űjlőrincfalva, Nagyiván, Tiszaörvény, Poroszló, Sarud, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszanána, Tiszaörs, Tiszaszőlős) iparosait fogta össze, és ezek egyesített adatait közlik a 126 nyilvántartott szakmát illetően. Például található ebben 20 cipész, 25 kovács vagy 10 kőműves, de nem tudni, hogy ezekből egy-egy faluban hány működik. 5 Arra, hogy településenként hogyan oszlanak meg az iparengedélyes szakmák, vagy arról, hogy milyen háziiparosok vagy barkácsolók működnek ugyanott, nincsenek hivatalos, írásban rögzített adataink. 6 Ezeket leginkább a helyszínen az érdekeltektől vagy a közvéleményből lehet beszerezni, s erre az alábbiakban még visszatérünk. Előrebocsátható azonban, hogy a valóságos élet, a tényleges viszonyok erősen eltérnek attól, amit a hivatalos iratokból, vagy éppen az idézett Jelentésből megismerhetünk. Szükséges leszögezni, hogy a tanulmányom címében szereplő kézművesség gyűjtőfogalom, amelybe többféle ipar tartozik. Az 1949-es igari tapasztalatok alapján első közöttük a korábbi századokban céhes, majd később iparengedélylyel rendelkező kisiparos, aki segédet és inast tartott. Ebben a kategóriában jelentékeny szerepük volt még a kontároknak, akik nem rendelkeztek hatósági engedéllyel és az olyan szakembereknek, akiket uradalmak vagy kisebb földesurak foglalkoztattak. Utóbbiak többnyire a település zsellér rétegéből kerültek ki, szakismereteiket pedig a képzettséggel rendelkező ún. virtigli mesterektől sajátították, lopták el. Más kategória a háziiparos vagy specialista, aki egy időben mindenféle hatósági engedély nélkül dolgozott, ismereteit a hagyományos paraszti gyakorlatból merítette, és a saját szükségletén felül értékesítésre is termelt. Végül ipari tevékenységet folytatott az a gazda vagy zsellér is, aki a ház körül adódó javításokat maga végezte el, s ezek bizonyos jellegű munkáit barkácsolásnak is nevezték. 7 Tiszaigar 1950-ig Heves megyéhez tartozó, azóta Szolnok megyei település. Népességtörténetét erősen befolyásolta, hogy a környező községek, mint Tiszaörvény, Tiszaörs ós Nagyiván egri egyházi birtok, de Igar már világiaké volt. Már első említése idején, 1332-ben alárendelt szerepet játszott Tiszaörs mellett, aminek filiája volt, és világi birtokosairól is tudunk, a Tornaj nemzetségbeli Abádi és Losonczi családokról. 8 Népességéről az első adatokat az 1577-es török defterből kapjuk meg, ekkor templom és 32 ház áll a faluban, a felsorolt 34 családnévből pedig 11 ipari tevékenységre utal: 7 Szabó, 1 Szabócsi(?), 1—1 Mészáros, Kovács és Mester, bár ez utóbbi tanító is lehetett. 9 A török időkben elpusztított községet 1744-ben telepítették újjá, amikor a cuius regio, eius religio elvén protestáns jobbágyok költöztek ide főleg a Borsod megyei Harsányból. Több földesura közül a legrégebbinek ismert a Széky család, melyet már a XVI. században itt találunk, birtokát pedig csak az 1945. évi földreform következtében vesztette el. 10
