Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Bölömbika — Botaurus stellaris L. A gémfélék családjának minden kétséget kizáróan legrejtettebb életű tagja, jóllehet jellegzetes hangja messziről elárulja jelenlétét. Költését sokfelé észleltük: a halastavak mellett a puszták belsejében található kis mocsárfoltok nádasaiban is találkoztunk vele. Áttelelését vidékünkön még nem tapasztaltuk, ezért vonulóként tartjuk számon. (16. kép). Fehér gólya — Ciconia ciconia L. Vidékünk jellegzetes, de csak kisebb számban fészkelő madara. Megfogyatkozása főként az 1960-as és 70-es évekre tehető — ez egyezik Marián Miklós idevágó megállapításaival —, de napjainkban már lassú gyarapodásának lehetünk tanúi. Bár nem tekinthető nagy igényűnek környezetével szemben, de az a tény, hogy táplálkozóterülete és fészkelőhelye egymástól távolságban és jellegében is nagymértékben eltérhet, gyakran akadályozza elterjedését. A vizes, mocsaras területek védelme és a fészkek kímélete azonban meghozhatja gyümölcsét. Fekete gólya — Ciconia nigra L. Bár a Tisza hullámterén költ, kutatómunkánk ö téve alatt mindössze két alkalommal figyeltük meg a tájon. (Tiszadorogmánál 1981. június 7-én. míg a mezőcsáti Csukásnál 1983. június 1-én került szem elé egy-egy példánya.) Ez a két észlelés egyúttal a közelben zajló költés lehetőségét is felvetette. Batla — Plegadis falcinellus L. Területünkön egyetlen megfigyelésről szereztünk tudomást a szakirodalom tanulmányozása során, A geleji halastónál észlelték egy példányát 1980. július 13-án (Horváth, 1981). A faj erősen kóborló hajlamú és hazánkban csak alkalmilag költ, így e megjelenést is csupán véletlenszerűnek, alkalminak tartjuk. Kanalasgém — Platalea lencorodia L. A tiszai és hortobágyi állományok egyik fontos táplálkozóterületét képezi vidékünk borsodi része. Már a költés alatt is, de méginkább utána, nagy csapatokban keresik fel a halastavakat, mocsárszéleket és legfőképpen a vizes réteket, laposokat. Egyszerre észlelt legnagyobb létszámú csapata kereken ötven madárból állott. Vonuló faj, amelyet legkésőbb szeptember elején figyeltünk meg. Nyári lúd — Anser anser L. Adatgyűjtéseink során tudomást szereztünk róla, hogy 1960-ig rendszeresen költött a szilpusztai mocsárban. 1981 tavaszán hónapokig a geleji halastónál tartózkodott négy példány, de fészkelését nem észleltük. Vendégként sem gyakori vidékünkön, hiszen csupán Kisköre és Gelej mellett láttuk egyegy alkalommal tizes, illetve tizenötös átrepülő csapatát. Ha a terület védelem alá kerül, remélhetjük visszatelepedését. Nagy lilik — Anser albifrons Scopoli A nálunk vendégeskedő vadlúdfajakról általánosságban megállapíthatjuk, hogy kutatóterületünkön kevésbé találják meg életlehetőségeiket. Az itteni