Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

és nemcsak a vizeket kísérték, hanem azok szétterülésekor ezek is nagyobb felszíneken jelentkeztek, mint példának okáért a Laskó- és a Rima-patakok között. Aljukban vizenyős sásréteket találunk, helyenként bokorfüzesekkel (Salix cinerea). Mezőnagymihálytól délkeletre és Szilpusztán is láthatók maradványaik, míg szürkenyáras (Populus canescens) állományokat Mezőszemerénél és Mezőtárkánynál találunk. A vízrendezések után helyükön sokfelé nemesnyártelepítések történtek. Érdekességként megemlíthető az Erdőtelek szélén található aprócska égeres forrásláp (Fraxino pannonicae—Alnetum), mellette a mélyebb részen fűzláppal (Calamagrosti—Salicetum cinereae). A magasártéri keményfaligetek (Fraxino pannonicae—Ulmetum) egykori jelenléte sokfelé feltételezhető a Heves—Borsodi-síkságon. Leginkább ott lehettek kiterjedtek, ahol csak időnként elöntött területek — folyók mente, árterek magasabb felszínei, mocsarak szélei — jelölték a térszín változását. Eltűnésükben nagy szerepe volt annak, hogy tölgyállományainkra mint haszonfára hamar szemet vetett az ember. Ma Gelej és Mezőcsát között, valamint Kömlőtől délre láthatók kisebb maradványai (Cifrahát, Hidvégpuszta). Egerlövőnél már csak a helyére ültetett tölgyes-kőrises-nyáras (de aljnövényzetének egy-egy jellegzetese tagja is) jelzi, Borsodivánka szélén pedig néhány évszázados tölgy idézi a múltat. A sziki erdőssztyepptölgyes (Galatello—Quercetum roboris), — amely nem feltétlenül és nem minden esetben a keményfaligetek talajának elszikesedése folytán jön létre — szintén az eredeti növénytakaró részeként tekintendő vidékünkön. Tiszavalk—Tiszabábolna vonalától északra két, egymáshoz közel eső szigetként találjuk ezt az erdőtípust. A Szilpusztai erdő teljesen átalakult, ma már akácos túlsúlyú, vegyes állományú telepítést találunk helyén, ám mégis itt látható a tiszai Alföld kétségtelenül egyik legszebb sziki erdőssztyepprétje (Peucedano—Galatelletum punctati). Széklápánál kiritkult tölgyligetet találunk, tisztásain szép, padkás sziki gyepekkel (Artemisio—Festucetum pseudovinae). Mindezek mellett a kiirtott fás vegetáció pótlására, és a nehezen hasznosítható területeken sokfelé történtek és történnek ma is erdőtelepítések. A mélyebben fekvő, vizes helyeken főként nemesnyárasok, de sokhelyütt kőris-tölgy-juhar elegyes állományok is előfordulnak. A szikeseken inkább akácosokat, kis kerekerdőket, ligeteket, szélfogó erdősávokat vagy fasorokat ültettek. Az állatvilág szempontjából azonban ezek jelentősége sem lebecsülendő. Jelen munkánk célja nem a Heves—Borsodi-síkság teljes florisztikai feltárása. Reméljük azonban, hogy ez a rövidre fogott, nagy vonalakra szorítkozó jellemzés is felvillantott valamit a táj botanikai értékeiből. A kutatómunka során számos érdekes növénytársulás, különleges növényfaj került elő, (Endes, 1983) és ezek a további, még részletesebb növénytani vizsgálatokat is indokolttá teszik. Ami pedig az eddig összegyűlt adatokat illeti, ezek közreadása folyamatban van. j