Dvoráková, Jaroslava: Európa szecessziós kerámiái (Eger, 2001)

tevékenysége után a cég rászolgált egy sor jelentős elismerésre, így 1900-ban meghívták képviselőjét a Párizsi Világkiállítás zsűrijébe.

Bécs kerámiaművészetét ebben az időszakban elsősorban a helyi iparművészeti iskola haladó szellemű tevékenysége reprezentálta. Termékeik formailag viszonylag egyszerűek, sőt nyersek, robosztusak voltak, melyek kristályos vagy több rétegben csurgatott színes mázzal voltak díszítve. Az iskola eredményei általános érdeklődést keltettek, olyannyira, hogy 1904-ben a Saint Louis-i Világkiállításon bemutatott termékei gyakorlatilag minden díjat elnyertek. Az új művészeti stílus csak a később megjelent M. Powolny és B. Löffler “Wiener Keramik” és H. Kirsche műhelyének alkotásaiban vált teljesen nyilvánvalóvá. Az első évtized közepén a bécsi termékeken megjelent a geometrikus absztrakció is, amely előrevetített egy következő stílusváltást. Ebből a szemléletből kiindulva készültek el Ch. Gall, K. Klaus, J. Margóid tervei, a teplicei Wahliss vázlatai, amelyeket legyártottak, és Busch és Ludescher későbbi kerámiái, valamint a brünni E. Pirchan kísérletei, és végül a prágai Artil alkotása is.

Csehországban a művészileg legértékesebb munkák elsősorban a bechyöi, znojmói és teplicei iparművészeti iskolákhoz kapcsolhatók. Az a cég, amely felülmúlta a tömegtermelés minőségét és a maga idejében a monarchia legjelentősebb gyártójának, Zsolnay Vilmosnak is konkurensévé vált, az a teplicei AMPHORA, amely 1894-től működött ezen a néven. Elsősorban a “grès bijou” (drágaköves porcelán) és a Gallé-stílusú gyöngyház mázas, “polár" poharak kerámia hasonmásai hoztak a gyártóknak nagy elismerést.

Már 1915 körül és főleg az első világháború után bekövetkezett a szecessziós motívumok felaprózódása, illetve állandó használatának megszűnése. Így ezután a termékek esztétikai minőségének csökkenése figyelhető meg, hiszen a szecessziós stílusnak csupán a külső jegyeit viselik magukon a tárgyak, ám a stílus eszmei fennköltsége egyre inkább elveszett az alkotásokból. A sikeresség mércéje a mennyiség lett, nem pedig az egyediség. A művészek és az értelmiségiek egykori magasröptű ideáljai elmerültek a 20. század elkerülhetetlen túlgépesített ricsajában, de örömünkre és csodálatunkra megmaradtak ezen fennkölt gondolatokat megőrző tárgyi bizonyítékok - jelesül az itt bemutatott kerámiák.