Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
ott. összefogtak négyen-öten is, es együtt énekeltek. Este balladákra is sor került, i . 7 . , leginkább a Farkas Julcsa törtenetet' mondtak. Amikor a summasokat vittek, énekszóval mentek. Ültek a szekéren. „Vót két nagy vendégódal, kétódalt az ódalosnál leerisztve, arra ültek a nők, oszt torkuk szakadtjábúl mondtak" a summásnótákat, népdalokat. Az uradalomban cukorrépát kapáltak. „Ők maguk komponáltak össze egy ilyen summásnótát. Nagyon érdekes vót. En szerettem nagyon." Ilyen dalokat énekeltek: „Inté8 °i ző úr, de haragos a szeme" vagy „Leégett a kecskeméti gyufagyár". 7 Adatközlőink sajnos, egyik említett dalt sem tudták elénekelni, csak a kezdősorra emlékeztek. Megfeszített, komoly munka volt a hídverő munkások mindennapos tevékenysége. A kimerítő napi munka utan, pihenőben sokat énekelgettek együtt. A cölöpverők munkájának pedig szerves része volt a rövidke rigmus, „Húzd meg jól" /91. sz./, mellyel munkamozdulataikat hangolták össze. „A tiszaug i hídnál dogoztam három évig, 1927 őszétől. Sokan összejöttünk, oszt danolásztunk. Olyan munka is vót, hogy ütemre ment. S hogy egyszerre menjen, muszáj vót nótát kezdeni. Hatan, heten húztuk fel a baránka t. Felhúztuk egy darabon, akkor visszaejtettük. Az verte le a cölöpöket. Báranká nak neveztük, mert elég nehéz vót felhúzni. Egy szőlőbeli fiatalember kezdte a nótát. Vótak köztük olyan pikáncs nóták!" Ez utóbbiakat akkor kezdték mindig énekelni, ha az építést figyelő jövő-menő emberek között nők is voltak. E történet szereplője, Korgónál István később mint kosárfonó dolgozott. Sokat énekelgetett, amíg az e tájra oly jellemző kosarakat készítette vagy javítgatta. A gyermekek éneke s játékai még további részlet-kutatást igényelnek, mert mondókakat, kiolvasókat találtunk ugyan, de hosszaob énekes játékot nem. További kutatás tisztázhatná, hogy hianyzanak-e csakugyan a falu hagyományából e játékok, és ha igen, Összefüggésben lehet-e ez Szállási Sándor előbb idézett megállapításával a tiszazugiak zenei hallását illetően. A kevés ilyen témájú közölt anyagban régies elemek mellett a legújabb kor hangja is megszólal. Egyetlen adatunk van arra, hogy nagyoob lányok vasárnap délután, a sétálgatás után, háznál, magukban énekeltek, táncoltak. A jeles napi szokások közül a betlehemezés él a legelevenebben a csépa ik emlékezetében, amelyhez változatos, szép zenei anyag kapcsolódik. Mind a betlehemezesről, mind a többi jeles napi szokásról e kötetben Barna Gaoor ír részletesen. Az általa bemutatott játékok és dallamaik is e tanulmány példatárában találhatók. /14-16. sz./ Ahány betlehemes játékot feljegyeztünk, szinte annyiféle, bar a legjelentősebb mozzanatok mindegyikben azonosak. Egyetlen adatközlónk emlékezett a haromkiráiy-járásra,^ de a dallamot nem tudta sem ó, sem más elénekelni. A mise előtti közös énekles t a búcsúvezető vagy az é nekes ember ek valamelyike vezette, ők kezdték az énekeket. Karácsonykor, az éjféli mise előtt a betlehemes játékban szereplő dallamok is felcsendültek, pl. Hej víg juhászok, csordasok. /2^. sz./ A halott si ratásr ól keveset tudtak mondani az idős csépa iak. Szerintük nem is volt ez általános szokás a faluban. /Valószínűleg ez is a kevés jó dalos tenyere utal./ A cigányok siratására azonban még jól emlékeznek, akik „jajszóval sirattak, hajukat szaggatva". Történt olyan eset is, hogy a holttestet bevitték a kocsmába, s pálinkával meglocsolták. Az elhunyt zenész hegedűjót a koporsójára tettek. Siratóp aródia is kevés bukkant elő a gyűjtés során, az is csatc prózában. /A töksütés, a lyukbedugás és fogadott sirató, alapformulák. 44. sz./
